17.fejezet~

Sziasztok! Megjöttem az újabb résszel, ami elég hosszúra sikeredett remélem tetszeni, fog nektek! Ne felejtsetek el kommentelni, feliratkozni és likeolni! Elképesztően örülök, hogy már 33-an vagyunk! *w* Remélem, minél többen iratkoztok fel és egyszer talán meghaladjuk az előző blogomat is! Na, szóval befogtam! Jó olvasást nektek! xx

Louis szemszöge:

 Már két hónap eltelt mióta Jess elment.

Nagyon nehéz időszakon vagyok túl. A nap 24 órájában ő jár a fejemben és az, hogy most mit csinálhat. Vajon hol van és kikkel van? Az anyukájánál már voltam hátha odament, de ő sem tud róla semmit és most őt is megijesztettem, hogy nincs meg Jessy.

Gondoltam már arra, hogy szólok a Donchasterieknek hogy keressék meg. Tudom, hogy Jess-nek van egy titka, amit nem akart előttem feltárni, de nem vagyok hülye. Greenwich-ben nőtt fel. Ott a banda, akikkel mi nagyon nem vagyunk jóban. Akkor este a benzinkútnál is furcsa és bizarr volt az a találkozás Troy-al.

Az lesz a legjobb, ha utána nézek, ennek hisz már nagyon hiányzik. Két teljes hónapja nem csókolhattam meg és nem érhettem hozzá, sőt nem is láthattam. Jelet egyáltalán nem ad magáról. Dan hívta már vagy 100x, de nem veszi fel neki. Nekem pedig még úgy sem venné fel a telefont. Sms-el is próbálkoztunk, sőt még a srácok is, de arra sem felel. Még szoktam próbálkozni néha, hogy csak adjon magáról életjelet, de arra sem képes. Tudom, hogy nagyon megbántottam és tudom, hogy nincs több esélyem nála és ez borzasztóan fáj. Szeretnék róla valamit tudni. Legalább csak annyit hogy jól van-e.

A kezembe vettem a telefont majd tárcsáztam az egyik haveromat.

- Csá Louis! Régen nem hallottam felőled.

- Cső. Utána tudnál nézni valakinek?

- Persze! Mondd a nevét.

- Jessie Parker. Hamar meg fogod találni, mert Greenwich-i.

- És miért kérded?

- Ahhoz nincs semmi közöd.

- Jó jó csak kérdeztem. Estére meglesz a kiscsaj.

Kinyomtam a telefont majd az ágyamra dobtam és leültem.

Fogalmam sincs, hogy mit fogok kezdeni magammal nélküle. Engem már az is megnyugtatna, ha itt lakna Dan-nél. Nem baj, ha utál nem baj, ha nem akar látni csak, tudjam, hogy biztonságban van.

Van egy érzésem, hogy elég rossz arcok azok, akiknél most van. Csak merem remélni, hogy nem Scott bandájában, van.

- Louis gyere mennünk, kell a címlapfotózásra! - nyitott be Zayn.

- Megyek. - álltam fel az ágyról.

- Nagyon rosszul nézel ki haver.

- Kössz ez jól esett. - túrtam a hajamba.

- Mármint annyira fáradtnak és kialvatlannak tűnsz.

- Az is vagyok. Mi történt, hogy hozzám szólsz? Eddig leszartál.

- Még mindig haragszom rád azért amit Jess-el tettél, de azt gondolom, hogy annál jobb a barátságunk, mint hogy ez válasszon szét minket.

Elmosolyodtam majd egy fokkal vidámabban mentem le a srácokhoz. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen barátaim vannak. Ha ők nem lennének, lehet, hogy féktelen bulizásokba és piálásba menekültem volna. Az elején tényleg nagyon sokat buliztam és ittam, de a srácok ráébresztettek, hogy ez nem megoldás. Harry-vel sokat dumáltam erről és annyira meggyőzően tud beszélni, hogy néha én is elhittem neki hogy egyszer majd minden újra rendben lesz. De a szívem mélyén tudtam, hogy semmi nem lesz rendben. Jess nem fog hozzám visszajönni én pedig sosem fogok megbocsájtani magamnak a történtekért.

Jess szemszöge:

Két hónap telt el az óta mióta eljöttem Londonból. Bárhogyan próbálom elfelejteni Louis-t nem, megy. Minden nap rá gondolok minden percben. Gyakran elkap, a sírógörcs olyankor órákig tudok bőgni. Túl sok jó fűződik hozzá.

Azért jöttem 2 hónappal ezelőtt Dave-hez hogy nyugalomban legyek és ne találjon meg senki. Ez be is vált. Louis a mai napig nem tudja pontosan, hogy hol vagyok. Mérlegeltem minden vele kapcsolatos dolgot. Éjszakánként nem tudtam olyan sokat aludni ezért gondolkoztam. Gondolkoztam azon, hogy szeretem -e annyira, hogy ezt meg tudjam neki bocsájtani. Hogy érdemes lenne -e még egyszer megbízni benne. Igazából még most sem tudom. Van egy érzésem, hogy nem kellene őt elengednem, de a büszkeségem nem engedi, hogy visszamenjek. Lehet, hogy újra megtenné. Lehet, hogy nem. Lehet, hogy jobban megbecsülne engem. De Dave szerint ő csak egy gazdag sztárocska, aki úgy váltogatja a nőit, mint ő a zokniját. Lehet, hogy igaza van. Még alig ismerem Louis-t. Nem volt időm kiismerni, hogy igazából milyen. Ha már régebb óta együtt lennénk, akkor komolyabban elgondolkoznék azon, hogy megbocsájtsak neki. Fogalmam sincs, mit csináljak. Egyszer eljön, majd az az idő mikor újra találkozom vele és nem tudom, hogyan fogok reagálni. Legszívesebben most taxiba ülnék és visszamennék hozzá. Már nagyon hiányzik. Olyan mintha a szívem másik fele még mindig nála lenne. És fájdalmas ezt mondanom, de én még mindig tiszta szívemből szeretem. Ugyanakkor gyűlölöm, azért amit tett. Fogalmam sincs, mit csináljak. Újra rászoktam a drogokra. Csak a gyengébb anyagokra, de ezek is kiütnek. Borzasztó kínok gyötörnek, mikor elmúlik a hatásuk. Muszáj szednem. Még drogok hatása alatt is van, hogy Louis-ra gondolok. Pedig nem akarok! Csak meg akarok szabadulni a gondoktól és meg fogom találni azt a szert, amitől könnyebb, lesz.

- Jessy gyere már! - kiabált nekem Dave.

Kinyitottam a szobaajtót majd rávigyorogtam.

- Hova megyünk?

- Scott hívott, hogy jött új anyag és lógunk egy kis pénzzel.

- Nekem nincs egy rongyom sem.

- Az gáz, mert nekem sincs.

- Mi az, hogy nincs? Azt mondtad simán ki tudod majd fizetni!

- Jó, de voltam bulizni és elköltöttem.

- Te normális vagy? Bajba akarsz sodorni? Scott meg fog ölni! Így is haladékot kértünk.

- Nyugi majd megoldjuk. Téged amúgy sem bántana.

- Te azt csak hiszed.

- Ne hisztizz, már inkább menjünk!

Unottan felhúztam a cipőm majd kiléptünk az ajtón.

A Greenwich-i levegő teljesen más, mint a Londoni. Nekem legalábbis az. A Londoni levegő jó dolgokra emlékeztet ez pedig a rosszakra, de sokkal frissebb. Imádok kimenni a közeli parkba eső után. Olyan jó leülni a régi hintába és gondolkozni.

Rövid séta után odaértünk a raktár épülethez ahol a törzshelyünk van.

Ez egy régi rozoga boltraktár, ami tele van óriási polcokkal meg mindenféle rémes ládával, amik elfoglalnak egy csomó helyet. Utálom azt a helyet. Olyan szürke. És persze ott találkozom a legtöbbet Scott-tal, ami még borzasztóbb. Utálom azt a seggfejet.

- Lám lám! Jessy! Dave! Remélem itt a pénz! - jött velünk szembe Scott mikor beértünk a raktár területére.

- Mikor törölhetem már le a képedről azt az öntelt vigyort? - mosolyogtam rá gúnyosan.

- Arra még várnod kell szivi.

- Ne hívj szivinek te idióta!

- Jess állítsd le magad. - szólt rám Dave.

- Ajj hol vannak már a többiek? Utálok veletek kettesben lenni.

- Ez hízelgő. - vigyorodott el ismét Scott.

- Hello! - jött oda Steff és Ange a két legjobb barátnőm.

- Csá! Többiek?

- Mindjárt jönnek! - válaszolt Ange.

Végszóra a többiek is megjöttek a srácokkal együtt.

Beljebb mentünk a raktárba és szokásosan leültünk egy körbe.

- Na, mutasd, mid van! Kaptam apámtól pénzt. - dörzsölte a tenyerét Justin.

- Vannak új dolgok, de ti ketten ne merjetek kérni, míg ki nem, fizetitek! - nézett ránk.

- A francba Scott tudod, hogy elvonási tüneteim lesznek, ha nem kapom meg az adagom!

- Nem érdekel.

- Naa Scott!

- Egy csókért kaphatsz.

- Menj a pokolba! - förmedtem rá.

- Csak egy csók! És lesz egy gramm spéci anyagod. - lengette meg előttem a kis zacskót, amiben volt 3 szem kis pirula.

- Rohadj meg! - mondtam majd odamentem és megcsókoltam.

- Még mindig jól csókolsz. - kacsintott rám majd a kezembe nyomta a zacsit.

Duzzogva visszamentem a helyemre. Kibontottam a kis zacskót és bevettem a három szemet.

Hosszabb ideig nem éreztem semmit már készültem lehordani Scott-ot amikor rosszul lettem. Hányingerem volt szédültem. Leültem az egyik ládára és vártam, hogy elmúljon. Forgott velem az egész raktár.

- Mi van Jess? Csak nem erős? - röhögött Justin.

- Fogd be! - nyögtem.

Felálltam lassan majd vissza akartam menni a többiekhez, amikor egy hatalmasat nyilallt a bal oldalamba és elsötétült minden.

Louis szemszöge:

Éppen hazafelé tartunk az egyik interjúnkról. A srácok folyamatosan hülyéskednek és próbálnak bevonni, de én nem, vagyok vevő most erre. Az interjún csak én és Jess voltunk a téma. Miért nem hagynak már békén? Miért mindig a magánéletünkkel foglalkoznak? Inkább kérdeztek volna a turnénkról vagy az új albumunkról, ami ezerszer fontosabb. Mármint a srácoknak. Én csak éjjel nappal azon kattogok, hogy hol lehet Jess.

A fotózás könnyen ment még ott hülyéskedtünk is. Ott legalább nem faggat senki.

Mikor bekanyarodtunk a házhoz csörgött a telefonom. Jeff volt az. Biztos már megtudta, hogy Jess hol van. Nem beszélhetek vele a srácok előtt ezért kinyomtam.

Amint leállt az autó felsprinteltem a szobámba és tárcsáztam Jeff-et.

- Na, mi van? - szóltam bele mikor felvette.

- Megtaláltam. Scott Wright bandájában van és jelenleg Greenwich-ben tartózkodik.

- Kösz haver majd valahogy meghálálom.

- Nincs mit! Na csá!

Most mit csináljak? Hívjam össze a bandát és menjünk el? Vagy csak egyedül menjek? Nem egyedül nem mehetek. Ők veszélyesek.

Elmegyek Donchaster-be és összeszedem a haverokat.

Lerohantam a földszintre majd elköszöntem a srácoktól és kocsiba ültem.

A két órás autóutat megjártam másfél óra alatt. Megálltam Jeff háza előtt és becsengettem.

Amint meglátott elvigyorodott majd beljebb engedett.

- Tudtam, hogy jönni fogsz. Balhé lesz?

- Nem akarok balhét, csak ha muszáj.

- Kit hívjunk még?

- Taylor és Brad elég lesz. Nem kell nagy csapattal odamenni, mert azt fogják hinni, hogy balhézni, akarunk.

- Jó akkor felhívom őket és szerintem egy 5 perc múlva itt lesznek.

Igaza volt Jeff-nek. A srácok bő 5 perc alatt már itt voltak.

Lepacsiztunk velük majd kocsiba pattantunk és elindultunk Greenwich felé, ami egy fél óra út.

- Hoztam kést. - forgatta vigyorogva meg a kezében Brad.

- Nah azt szépen a kocsiban hagyod. - szóltam rá.

- Most miért? - röhögött.

- Már mondtam! Nem balhézni megyünk oda csak Jess-ért.

- Óóó de kár! - fancsalodott el Taylor.

- Viselkedjetek, és ne akadékoskodjatok! - mondta Jeff.

- Olyan unalmasak vagytok.

- Ha annyira golyót akarsz kapni a fejedbe, akkor, menőzzél a késeddel te idióta. - förmedt rá Taylor.

- Jól van, itt hagyom. - tette be a kesztyűtartóba.

- Azt véletlenül nem tudod, hogy hol lehetnek? - kérdeztem Jeff-től.

- Nézzük meg a régi raktár épületben.

Tudom, hol van az a raktár ott voltunk, amikor volt a késelős szitu. Oda mentünk anyagot kérni Scott-hoz.

2 perc alatt odaértünk a raktár parkolójához.

Kiszálltunk a kocsiból és besétáltunk.

-Ohhó! Kik vannak itt! - vigyorgott felénk Scott.

Az a vigyor olyan irritáló hogy legszívesebben képen törölném.

- Csak nem Jessy-t keresitek?

- Hol van? - kérdeztem.

- Miért mondjam meg?

- Mondd, meg hogy hol van! - mentem hozzá közelebb.

- Mert mit csinálsz?

- Na, idefigyelj! Ha nem mondod, meg hol van Jessy bevetünk egy durvább módszert a szóra bírásodra. - fogtam meg a pólójánál fogva.

Ekkor valami keményet éreztem az oldalamnál.

- Ha nem engedsz, el lelőlek. - sziszegte a fogai közt.

Lassan elengedtem és hátrálni kezdtem.

- Csak mond, meg hogy hol van Jessy és már itt sem vagyunk!

- Nocsak, a hős szerelmes. - vigyorodott el.

- Azt hiszed, ezek után vissza tudod szerezni? Kétlem! Már nem érdekled! Nem akar látni téged!

- Miért higgyek neked?

- Miért akarna találkozni veled? Megcsaltad. Én is megcsaltam és nem tudtam visszaszerezni.

- Csak mondd, meg hogy hol van! - morogtam.

- A kórházban.

- Te mi a szart csináltál vele? - indultam meg hirtelen felé.

Egy hangos dörrenés hallatszott és nem tudtam, hogy mi történt. Meglőtt? Vagy valaki mást lőtt meg? Hátra fordultam a srácokhoz, akik nagy szemekkel néztek rám majd elindultak Scott felé és leteperték majd ütni kezdték.

A vállam nagyon hasogatott és kibaszottul fájt is. Oda néztem és ömlött belőle a vér. A kezemet a sebre helyeztem és odamentem Scott-tól elvenni a pisztoly-t.

- Haver menjünk a kórházba! - támasztott meg Jeff.

Valahogy eltántorogtam a kocsiig majd Brad bepattant a vezetői ülésre és elindultunk a kórházba.

Mikor megérkeztünk kértünk segítséget és bekötötték a sebem. Azt mondták, hogy csak súrolta a golyó, de pihentessem sokat. Amint kész lettem Jess keresésére indultunk.

A recepción megkérdezték a srácok melyik kórterembe van Jess amíg a karom kötözték.

- És mi van, ha kiküld? - kérdeztem ijedten a srácokat.

- Nem fog kiküldeni. Menj, már ne legyél ilyen beszari!

Nagy levegőt vettem majd benyitottam.

Jessy szemszöge:

Mikor kinyitottam a szemeim fehér falat és csempéket láttam. Ez egy kórház. Mit keresek én egy kórházban?

Az ágyam mellett Ang várakozott és mikor kinyitottam a szemem elkezdett sipákolni és ölelgetni.

- Ang meg fulladok! - szóltam rá mire elengedett.

- De örülök, hogy felébredtél! - vigyorgott.

- Mi történt?

- Nem emlékszel?

- De emlékszem. De mitől lettem rosszul? Vagy mi van?

- A drog nem volt tiszta. Kevert volt és mind a hármat bevetted te hülye!

- Jól van honnan tudhattam volna?

- Scott-ot megölöm!

- Hát még én!

Ekkor benyitott egy olyan személy, akire egyáltalán nem voltam még felkészülve. Louis állt előttem teljes életnagyságban és felháborítóan jól nézett ki. A szemem megakadt a bal kezén, amit egy fehér anyag tartott.

Ekkor bejött Dave.

- Na, húzzál ki innen nagyon gyorsan! - szólt rá Lou-ra.

- Dave hagyd! Kimennétek egy kicsit?

- Biztos?

- Igen. - mosolyogtam rá.

- Szia. - ült le mellém Lou.

- Szia.

- Mi történt? Miért vagy kórházban?

Lehajtottam a fejem és a kezemet kezdtem el nézegetni. Nem akartam ránézni. Főleg azt nem akartam a szemébe mondani, hogy újra drogozom. Szánalmasnak tartana. De miket beszélek? Nekem kéne rá haragudnom. De már nem tudok. Sosem haragudtam igazán rá. Csak a fájdalmat és a csalódottságot éreztem vele kapcsolatban. Ahogy most megláttam és éreztem illatát ismét beleszerettem. Már kezdett csillapodni 2 hónap után a hiánya, de most megint felerősödött. Nem mehetek vissza hozzá. A büszkeségem nem engedi.

- Jessy! - szólt rám.

- Jó, ha ennyire tudni akarod, akkor elmondom! - emeltem feljebb a hangom. - Scott kevert drogot adott nekem.

- Kicsinálom azt a seggfejt! - pattant fel a székről és járkálni kezdett.

- Mit csináltál a kezeddel?

- Semmit.

- Ha én is elmondtam, akkor te is mondd el.

- Csak ügyetlen voltam és elestem.

- Most te komolyan gondolod, hogy ezt beveszem? - néztem rá hitetlenül.

- Scott meglőtt.

- Hogy mi van? Minek mentél oda?

- Meg akartalak keresni.

- Minek? - nevettem fel szarkasztikusan.

- Mert szeretlek.

- Ne hazudj nekem Louis. Ha szerettél volna nem tetted volna ezt.

- Hogy én, nem szeretlek? 2 hónapja csak azon gondolkodom, hogy hol vagy, vagy, hogy mit csinálhatsz. 2 hónapig folyton aggódtam, hogy mibe keveredtél. Féltettelek! Scott sok mindenre képes! Fontos vagy nekem és eszméletlenül hiányzol! Miért nem vagy képes hinni nekem? - ordibált.

- Én már nem hiszek senkiben és nem várok el senkitől semmit. Te is átvertél, mint a többiek. Át tapostál rajtam. Mintha csak valami játékszer lettem volna. - mondtam könnyekkel a szememben.

Láttam, hogy elönti a düh és akar valamit mondani, de inkább kirohant a kórteremből.

A sírógörcs kerülgetett. Nem tudtam tovább tartani magam. Sírni kezdtem és dühöngeni. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Miért én vagyok az, akit meg lehet csalni és át lehet gázolni a lelkén? Nem tudok haragudni rá. Nem megy. Azt viszont nem hiszem el, hogy szeret. Hogy is szeretne? Akkor nem lett volna képes megcsalni. Mindig, amikor erre gondolok akaratlanul is elképzelem azzal a csajjal. Olyankor a szívem újra és újra összetörik. Már nem tudja senki összerakni. Már nem leszek ugyanolyan, mint régen.

Miután Louis olyan szépen távozott Dave jött vissza.

- Na, mi volt?

- Szerintem hallottad.

- Jó. Hülye kérdés volt.

- Mikor mehetek haza? - kérdeztem és karba tettem a kezem durcázva.

- Az orvos azt mondta, hogy már ma is, ha jobban érzed magad.

- Persze hogy jobban! Csodálatosan. Menjünk! - pattantam föl az ágyról.

Elnevette magát majd kiment szólni az orvosomnak.

- Jessy tényleg haza szeretnél menni? - jött be az orvos.

- Igen!

- Jobban vagy? Szédülés? Hányinger?

- Jól vagyok! - válaszoltam magabiztosan.

- Itt a záró jelentésed. Ha valami gond van, gyere vissza!

- Oké! Köszönök mindent! Viszlát! - mondtam majd távoztunk.

Mikor hazaértünk én készítettem magamnak egy forró teát és helyet foglaltam a fotelben Dave pedig leült szembe velem.

- Jess mondanom kell valamit. Kérlek hallgass meg és ígérd, meg hogy szót fogadsz!

- Ezt te sem gondolhatod komolyan! Mikor fogadtam én szót utoljára?

- Jó akkor máshogy mondom! Azt csinálod, amit én mondok!

- Oké apuci! - vigyorodtam el.

Megforgatta a szemét majd a mondandójába kezdett.

- Emlékszel mikor az első tartozásunk volt Scott-nak?

- Igen. Meglőtt engem.

- Pontosan. Most is tartozunk neki és nem fogja annyiban hagyni. Vissza kell menned Londonba!

- Nem megyek vissza! Én itt jól érzem magam.

- Jess! Scott mindenre képes hidd már el nekem!

- Louis is ezt mondta.

- Annyira mégsem hülye, mint amennyire azt hittem. - gondolkozott el.

- Dave akármennyire könyörögsz, nem fogok visszamenni!

- Jessy már úgy tekintek rád, mint a hugomra. És meg akarlak védeni, de ha ilyen makacs vagy akkor nem megy!

- Nem kell megvédened, tudok magamra vigyázni!

- Most hoztalak ki a kórházból! Jess kérlek! Én elintézem Scott-al ezt az egészet, de félek, hogy veled fog zsarolni engem.

Ekkor megcsörrent a telefonom. Liam száma állt a kijelzőn.

Már rutinosan kinyomtam és Dave-re figyeltem.

- Kérlek, menj vissza! Ott biztonságban vagy! Képes vagy leszokni! Már egyszer sikerült! Erős csaj vagy!

- Dave ne győzködj!

Ekkor megint megcsörrent a telefonom. Ismét Liam volt.

Ő nem szokott hívogatni ilyen sűrűn. Bűntudatot éreztem, hogy nem veszem fel ezért a harmadik hívásánál megnyomtam a zöld gombot.

- Jessy hála istennek hogy felvetted! - szipogott bele.

- Liam! Mi a baj?

- Danielle.

- Mi az? Mondd már!

- Az egyik próbán leesett egy 5 méter magas emelvényről. Itt vagyok a kórházban.

- És mi van vele? Mondott már valamit az orvos?

- Még semmit..

- Ha valamit megtudsz, hívj!

- Oké. De Jess! Gyere vissza Londonba. Dan-nek szüksége van rád! A srácokkal elkezdjük a turnét, ami 4 hónapos lesz és Danielle egyedül fog maradni.

- Megbeszéljük majd. Oké?

- Jó. Most mennem kell kijött az orvos!

- Oké. - raktam le.

- Mi a baj? - kérdezte Dav.

- Danielle. A legjobb barátnőm. Leesett egy 5 méter magas állványról próba közben. Liam nagyon ki van. Azt mondta menjek vissza Londonba.

- Akkor legalább hallgass rá, ha már én, nem tudlak meggyőzni!

- Oké. De ígérd, meg hogy vigyázni fogsz magadra!

- Vigyázni fogok magamra. - mosolyodott el.

- Megyek, bepakolok a bőröndömbe. - pattantam fel a fotelből és az ideiglenes szobámba mentem.

2 nap múlva:

Eljött a nap mikor 2 hónap után újra megláthatom London-t.

Kiderült, hogy Danille-nek eltört 3 bordája és a lába így másfél hónapig ágyban kell maradnia.

Csak Liam-el kommunikáltam. Senki sem tudja, hogy visszamegyek.

Nehéz lesz újra abban a szobában aludni ahol majdnem meghaltam.

Elbúcsúztam Dave-től és taxiba ültem.

Az út hosszú volt...alig vártam, hogy odaérjek. Hiányzott már a város és Danielle és a fiúk is.

Mikor megérkeztem a taxis segített az ajtóig vinni a bőröndöm mivel Dave kifizette és a lelkére kötötte, hogy segítsen cipekedni. Nagy levegőt vettem és lenyomtam a kilincset. Danielle sem tudja, hogy jövök. Nekem már az is lejátszódott az agyamban hogy megver, amiért itt hagytam egy levéllel.

Csöndben leraktam a bőröndjeim és mivel senkit nem találtam a nappaliban felmentem a szobába.

Kopogtam kettőt az ajtaján mire meghallottam az ismerősen csengő hangot.

- Szívem te mi az istenért kopogsz? - nevetett fel Dan.

Kuncogni kezdtem majd lassan kinyitottam az ajtót. Mikor meglátott eltátotta a száját és nagy szemekkel nézett felém.

- Jessy! Ha most fel tudnék állni a nyakadba, ugranék, de nem tudok, úgyhogy gyere ide hagy ölelgesselek meg! - vigyorgott.

Odamentem és óvatosan megöleltem.

- Hogy hogy itt vagy? És miért mentél el? És hol voltál? És mi történt veled? Itt maradsz? - tette fel folyamatosan a kérdéseket én pedig csak pislogtam.

- Mindenre válaszolok nyugi lesz időnk rá bőven! - nevettem el magam.

- Akkor maradsz? - csillant fel a szeme.

- Igen! - öleltem meg újra.

- Miért hagytál itt minket?

- Azok után, amik itt történtek nem bírtam itt maradni. Mindennap találkoznom kellett volna Lou-val én pedig beleőrültem volna. Gondoltam elmegyek és hagyom, hogy elfelejtsetek és nekem is könnyebb lesz. Hát nem lett az! Sőt még nehezebb lett hisz nagyon nagyon hiányoztatok!

- Te is nekünk! Hogy-hogy visszajöttél?

- Belekeveredtem pár zűrös dologba és az egyik nagyon jó barátom, aki szinte már a bátyám rám parancsolt, hogy jöjjek vissza. Ott nem voltam biztonságban.

- Mikbe keveredtél bele már megint Jess?

- Majd később. - mosolyogtam rá.

- Na, nem! Ezt nem játsszuk el megint! 2 hónappal ezelőtt is ezeket hajtogattad!

- Hát jó! - sóhajtottam fel. Elmondtam Dan-nek töviről hegyire mindent, ami ebben a 2 hónapban történt velem. Már nem akarok titkolózni. Ideje új életet kezdeni és elfelejteni a szörnyűségeket.

- Most ez komoly? Jessy te mindig bajba sodrod magad! - dorgált meg.

- Én már csak ilyen vagyok. - tártam szét a karom.

- Megnézhetem? - nézett a csuklómra.

Oda nyújtottam neki ő pedig tanulmányozni kezdte a két hónappal ezelőtt ejtett sebemet.

- Tudod, hogy megijedtem? És amikor eltűntél! Bepánikoltunk mindannyian. Louis nagyon le van törve. Azt mondta, hogy nem adja fel és vissza fog szerezni téged. Az első 2 hétben olyan önpusztító életmódot folytatott, hogy miden nap az újságok címlapján volt. Ez így nem lesz jó Jess.

- Tudom. És sajnálom.

- Van rá esély, hogy megbocsájtasz neki?

- Már rég megbocsájtottam. Nem tudok rá haragudni. Viszont megbízni már sosem fogok benne.

- Akkor máshogy kérdezem. Össze fogtok még jönni?

- Nem!

Jó ezt még magamnak sem hittem el.

Mindennél jobban szeretem, és mindennél jobban hiányzik. Hiányzik a hangja az illata az érintése és az, hogy csak szimplán tudom, hogy mellettem van.

Ha Dan-nek igaza van, és Louis vissza akar szerezni akkor én nem, tudom, hogy fogom visszafogni magam. Ez a két hónap alatt még szexibb és sármosabb lett. Amikor a kórházba megláttam legszívesebben a nyakába ugrottam volna és megcsókoltam volna. De a büszkeségem ennél nagyobb. Makacs vagyok, és nem fogom magamhoz közel engedni.

- Egy dolgot ígérj meg..hogy mindent el fogsz nekem mondani, ami csak nyomja a lelked. Kérlek!  - mondta Dan.

- Annyira jó barátnő vagy! Én itt hagytalak és még csak szóba se álltam veled. Ez a hála, amiért befogadtál...egy idióta vagyok. - borultam a nyakába.

- Jajj dehogy vagy idióta. Ez most nehéz idő volt neked. Megértelek.

- Most már itt leszek, és amíg meg nem gyógyulsz, el nem mozdulok mellőled! - jelentettem ki.

- Köszönöm. - mosolyodott el.