Éppen Louis autójában ülünk és megyünk
karácsonyfát venni. Igazából be vagyok zsongva, emiatt mert ez lesz az első
karácsonyom, ami szeretetben telik.
- Louis nem veszünk 5 méter magas fát!
A többiek ránk bízták a faválasztást és igazából nem is értem, hogy miért.
- Mert tudják, hogy én jót fogok
venni!
- Nem Louis te egy csúnya 5 méteres
fát akarsz venni!
- Nem csúnya! Csak furcsa alakja van.
- Nem veszünk olyat, amit a neten
mutattál!
- De miért? - hisztizett.
- Mert nem!
- Ne kötekedj, mert kiraklak! -
nevette el magát.
- Nyugodtan. - tettem karba a kezem.
- Nem érhetek hozzád tegnap este óta!
Így hogy vegyem hasznodat?
- Ne akarj felhúzni!
- Hisztis! - vigyorodott el.
- Nem Louis nem vagyok hisztis, csak
amikor felidegesítesz!
Elnevette magát majd jobbnak látta nem
visszaszólni.
Mikor megérkeztünk kiszálltunk a
kocsiból és kézen fogva elindultunk fát nézni.
- Segíthetek? - jött oda egy srác.
- Aha! Karácsonyfát akarunk venni!
- Louis ezt szerintem magától is
tudta!
- Ne szólj be! - nevette el magát.
- Tudok mutatni pár szépet!
- Lehetne ezüstfenyő?
- csillant fel a szemem.
- Persze! - mosolyodott el majd
elindult mi pedig követtük.
Mutatott 3-at, ami közül csak kettő
tetszett.
- Én nem ilyet akarok! - hisztizett
Louis.
- Kérlek szépen! - néztem rá
kiskutyaszemekkel.
- Jól van akkor melyik? - sóhajtott.
- Az! - mutattam a jobb oldalira.
A srác bólintott és odahozta a
kocsihoz. Felkötözték a tetejére és elindultunk.
- Úúú de jó! - ujjongtam.
Louis csak elmosolyodott és vezetett
tovább.
- Már várom a karácsonyt! Kíváncsi
vagyok, hogy milyen érzés olyanok közt tölteni, akik szeretnek!
Idenyújtotta a kezét én pedig
belekulcsoltam az enyémet.
Mikor megérkeztünk a srácok segítettek
leszedni a fát az autóról és behozták.
- Na, jó menjünk sörözni lányok ti,
díszítsétek fel! - mondta Zayn.
- Ohh még mit nem! - nevettem el
magam.
- Nem akarod feldíszíteni? - néztek
rám kiskutya szemekkel.
- De! Csak én is akarok sört inni! -
nevettem.
Louis felmutatta a mutató ujját és
nyitotta volna a száját ezért muszáj volt közbeszólnom.
- Fogd, be Louis menjetek sört inni! -
mondtam majd felemeltem egy díszekkel teli dobozt és odacipeltem a fához. Így
tett Dan is és elkezdtünk díszíteni.
*2 óra múlva*
Sok szenvedés után sikerült
feldíszítenünk a hatalmas fát.
- Remélem valami kaját is csináltatok
nekünk! - sétáltunk be a konyhába a srácokhoz.
- Mi? - fordult felém Louis.
- Semmi. - forgattam meg a szemem és
leültem mellé.
- Látom, van még söröd! - bújtam hozzá
közelebb és nagy szemekkel néztem rá.
Elnevette magát majd idenyújtotta.
- Köszönöm! - csillant fel a szemem
majd belekortyoltam.
- És? Mit csináltatok, míg mi
szenvedtünk? - kérdezte Danielle.
- Pihentünk! - mondta Liam mire egy
vállon csapás volt a jutalma.
- Most mi van? - nevetett Harry.
- Várj, felvilágosítalak! - szólaltam
meg. - Ti behoztátok a fát, ami annyiból állt, hogy Niall és Harry cipelte az
amúgy annyira nem nehéz fát a többiek meg csak nézték! Aztán bejöttetek
pihenni, míg mi lányok behoztuk a létrát és feldíszítettük a magas és széles
fát!
- Hupsz? - röhögte el magát Louis.
- Leszakad a hátam. - simogattam meg a
fájó részt.
- Nekem meg a fejem is belefájdult. -
fogta a fejét Dan.
- Most hogy mondjátok! - kezdett bele
Louis mire csúnyán ránéztem ezért csak elnevette magát és csöndben ült tovább.
A nap részét eltöltöttük filmnézéssel
és egy kis bevásárlással hisz holnap szent este lesz és csinálni kell vacsit.
Aztán hazamentünk és Daniellel feldíszítettük a mi kis fánkat, ami nagyon szép
lett.
*Karácsony reggel*
Reggel felfrissülten keltem.
Nyújtóztam egyet és a fürdőbe mentem készülődni.
Ma van karácsony és Louis szülinapja.
Alig várom az esti ajándékozást, ami közös megegyezés alapján az 1D házban
lesz.
A srácok hogy kiengeszteljenek minket
a tegnapi fadíszítés miatt most vacsit csinálnak. Hát lehet nem volt jó ötlet
rájuk bízni, de ki kell használni, hogy ilyen háziasak. Nem sokszor lesz, így
ezt érzem.
Miután elkészültem átmentem
Danielle-hez aki ugyancsak fel volt öltözve.
- Jó reggelt! - ugrottam a nyakába.
- Jó reggelt, de neked mi bajod? -
kérdezte döbbenten.
- Csak szeretem a karácsonyt! Vagyis
ezt a karácsonyt! - nevettem el magam.
- Jaa értem! Hát én is. De már kicsit
uncsi.
- Mi uncsi a karácsonyon?
- Nem tudom, de mondjuk, a kaját sosem
unnám meg! - nevette el magát.
- Amúgy a srácok ugye azt mondták,
hogy csinálnak kaját. Na, most...lehet, hogy rendelnek vagy lehet, hogy
leégetik az egész konyhát. Nem viszünk mi is valamit?
- Dehogynem! Ők
nem tudnak főzni!
- Szerintem sem. - kuncogtam.
Így hát elhatároztuk magunkat és az
egész délelőttünket
finomságok elkészítésével töltöttük.
Az utolsó dolog 1 órára lett kész.
Eddig még semmit nem hallottunk a
srácokról, ami aggasztott így a kezembe vettem a mobilom és tárcsáztam Louis-t.
- Szia, édes! - szóltam bele vidáman.
- Szia! Na mizu? Hiányoztam?
- Ami azt illeti igen! Hogy képzeled,
hogy nem hívsz fel és még egy üzenetet sem küldesz? Pedig szoktál! - görbült le
a szám.
- Ne haragudj, de el kellett intéznem
pár dolgot!
- Milyen dolgot? - kérdeztem.
- Nem tartozik minden rád!
- A menyasszonyod vagyok, és a felől
érdeklődök,
hogy hol voltál az elmúlt kb. 5 órában! - mondtam szomorúan.
- Na, jó! A srácokkal kuktáskodtunk,
hogy jó vacsit tudjunk csinálni!
- Figyu azért gyomorrontást és egyéb
gusztusos betegségeket nem szeretnék elkapni!
- Jó ez gonosz volt!
- Nem gonoszságból mondtam, de ti
tényleg nem tudtok főzni!
- Jól van, majd este meglátod!
- Hát oké! És akkor estig nem is
fogunk találkozni?
- Sajnos nem. Még vannak elintézni
valóim, tudod, nagyon fontos ember vagyok.
- És nagyképű
is.
- Ne sértegess! - nevetett fel.
- A tényeket közöltem csak!
- Miért vagy most ilyen morcos?
- Nem vagyok morcos! Ha tudni
szeretnéd, nagyon jó kedvel keltem és most is jókedvű
vagyok, de látni akarlak!
- Majd este láthatsz! - nevetett.
- Oké. Akkor majd este. - egyeztem
bele.
- Szeretlek, szia!
- Én is! - nyomtam ki.
- Na, mi az? - futott le a lépcsőn
Danielle.
Felültem a pultra és elvigyorodtam.
- Tuti rendelnek!
- Gondolod? És honnan fogjuk tudni,
hogy rendelték -e?
- Majd ki szedem valahogy Louis-ból. -
vigyorodtam el ördögien.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Eljött az este. Danielle és én fogtuk
a délelőtt
elkészített kajákat és átsétáltunk a fiúkhoz.
Az idő enyhe volt és sehol
sem volt egy hó szem sem.
Az 1D házban ott lesz Perrie is,
akinek nagyon örülök hisz egy nagyon kedves és barátságos lány. Indulás előtt
Dan-el beugrottunk a plázába és Perrie-nek is vettünk ajándékot.
Negyed óra kényelmes séta után
odaértünk a házhoz bekopogtunk mire Harry nyitott ajtót.
Vigyorogva betessékelt minket.
- Csajok nem biztos, hogy jól fogunk
lakni, mert a kaja fele leégett, de a másik fele finom! - szaladt elénk Zayn a
tarkóját dörzsölgetve.
Elnevettem magam majd Dan-el
felmutattuk a kezünkben lévő szatyrokat, amit ki is kapott a
kezünkből
és a konyhába rohant vele.
- Istennők vagytok! - hallottam
Liam hangját a konyhából.
Mosolyogva besétáltam a konyhába és
körülnéztem a vőlegényemet kutatva.
Megtaláltam a tűzhelynél
kavargatott valamit. Felkacagtam és inkább úgy döntöttem nem zavarom. Úgy
látom, nagyon koncentrál.
- Sziasztok, lányok! - bukkant fel a
konyhaajtóban Pezz is.
Leugrottam a bárszékről
és szorosan megöleltem.
- Olyan jó látni tieteket! -
ujjongott.
- Vége a turnénak? - kérdeztem
kíváncsian.
- Ahha 3 napja itthon vagyunk a
csajokkal. Örülök, hogy a srácokkal és veletek tudom tölteni a karácsonyt.
Imádom a lányokat, de nem az igazi egy lakóbuszban karácsonyozni a családodtól
távol.
- Szívem már ide se jössz egy csókért?
- fordult meg Louis.
- El voltál foglalva és nem akartalak
zavarni! - kuncogtam.
- Nagyon vicces! - nyújtotta ki
játékosan a nyelvét majd száját az enyémre tapasztotta.
- Louis hol a..... - kezdett bele
Zayn.
- Baby hagyd, őket
éppen lenyelni készülnek egymást. - nevetett fel Perrie.
Belemosolyogtam a csókunkba majd
megszakítottam azt.
- Menj, csináld, a kaját nehogy itt
éhen haljunk! - mosolyogtam rá.
Elvigyorodott majd kaptam egy szájra
puszit és elsétált.
10 perc múlva minden kaja kész lett.
Szépen megterítettünk és megbeszéltük, hogy először ajándékozunk.
Már alig vártam ezt a pillanatot.
Lou-val megbeszéltük, hogy itt alszok
és majd mi kettesben adjuk oda az ajándékainkat egymásnak így a többieknek
odaadtam, ahogy ők is nekem. Mindegyik ajándék tetszett
kivétel nélkül. Kaptam karkötőt, Vans cipőt,
egy gyönyörű
kék koktél ruhát, amit imádok és még sok minden mást.
Az ajándékozás után leültünk vacsizni.
Tényleg nagyon finom volt, amit a
srácok csináltak és még meg is dicsértem őket, hogy milyen
kiváló szakácsok. Később kiderült, hogy nem kellett volna,
mert kicsit elbízták magukat, de hát ők már csak ilyenek.
A vacsi után a srácok előhozták
Louis tortáját, amit már volt szerencsém látni. Egy nagy focilabda formájú
torta volt, ami a Doncaster Rovers színeiben pompázott. Lou-nak nagyon tetszett
viszont mi inkább az ízére voltunk kíváncsiak ezért kicsit sürgettük, hogy
vágja fel. Nagyon finom volt. A tortázás után társasoztunk felelsz vagy
merszeztünk és persze előkerültek a szeszes italok is, amiből
jócskán fogyasztott mindenki.
Fél 12 körül nem tudom, hogy a pia
hatása vagy csak szimplán puhányok vagyunk, de mindenki kidőlni
készült így a párok bezárkóztak a szobába a szinglik pedig koccintottak még
párszor a nappaliban.
Megfogtam Louis kezét és
felráncigáltam a szobába.
Lehuppantam az ágyra törökülésben és
az ölembe vettem az ajándék csomagját. Kihúzta az egyik fiókját és ki vett belőle
egy ajándékcsomagot.
Leült velem szembe én pedig
átnyújtottam neki az ajándékát, ahogy ő is nekem.
- Boldog karácsonyt szívem! - hajolt
oda egy gyors csókért.
- Boldog karácsonyt! - vigyorodtam el
és elkezdtem széttépni a csomagolást.
- Nyugodtan végülis csak két órámba
telt becsomagolni. - kezdett el piszkálódni mire én elröhögtem magam.
Sikerült kibontanom. Egy nagyon puha
és aranyos maci volt benne, amin egy fehér póló volt és a pólón a közös képünk.
- Ahw de aranyos vagy! - másztam az
ölébe.
- Szeretlek. Viszont nem zavar, hogy
az ajándékom bontanám ki? - nevette el magát.
- Várj egy percet. - vigyorodtam el
majd gyengéden megcsókoltam.
Elengedte az ajándékát és a csípőmre
csúsztatta a kezét.
- Nah csak egy percet kértem. -
szakítottam meg a csókunkat és ördögien elmosolyodtam mire mosolyogva
megforgatta a szemét.
Kimásztam az öléből
és visszaültem a helyemre.
- Kicsim ezt nagyon el találtad mivel
holnap akartam menni ilyet venni. A másik elszakadt. - nevette el magát mikor
megtalálta a Vans cipőjét.
Megnéztem még mit rejt az a hosszúkás
doboz, ami a maci mellett volt.
Egy gyönyörű
arany nyaklánc volt benne, amin egy arany szívecske medál volt és bele volt
gravírozva, hogy: L + J.
Mosolyogva felnéztem rá majd egy
puszit küldtem neki és a nyakamba akasztottam.
Ő is kibontotta a képkeretét majd az
éjjeliszekrényére helyezte és letepert az ágyon.
- Ugye van még egy kis ajándékod
nekem? - nézett rajtam végig.

Elnevettem magam a hajába túrtam és a
tarkóját masszírozva magamhoz húztam majd szerelmesen megcsókoltam.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Reggel kipihentem ébredtem.
Louis-ra néztem, aki még békésen aludt
mellettem.
A tegnap estére gondoltam és az alsó
ajkamba haraptam. Vad éjszaka volt az már egyszer biztos. Remélem, a srácok a
reggelinél nem ezzel fogják kezdeni.
Óvatosan kikeltem az ágyból és az este
földre hajigált ruháimat felkapkodtam és a fürdőbe mentem.
Annyiszor alszom itt, hogy már itt is
van fogkefém és egy két smink cuccom is Louis polcán hever.
Gyorsan felöltöztem majd elvégeztem a
reggeli teendőimet
és visszamentem a szobába.
Befeküdtem az álomszuszékom mellé és
elkezdtem az arcát simogatni.
- Jó reggelt! - suttogtam mire
kinyitotta a szemét és kómásan rám nézett.
- Jó reggelt. - nyújtózkodott.
- Hogy aludtál? - mosolyodtam el.
- Nagyon jól! - karolta át a derekam
és magára húzott.
- Össze foglak nyomni! - nevettem el
magam.
- Vasággyal vagy 30 kiló! - nevetett.
- Nem is igaz!
- De igaz, úgyhogy egyél, mert el
fogsz fogyni!
- Annyit eszek, mint egy ló! -
kuncogtam.
- Azért annyit nem! - csókolt meg.
Valaki kopogni kezdett az ajtón.
- Gyere be! - kiabáltam ki neki.
- Jó reggelt! Csak szólni akartam,
hogy Perrie-vel összeütöttünk egy kis karácsonyi reggelit úgyhogy gyertek le
kajálni. - dugta be a fejét Danielle.
- Mindjárt megyünk. - mosolyogtam rá.
- Megyek, felöltözök. - mondta Louis
és a fürdőbe
sétált.
Sóhajtottam egyet majd kiterültem az
ágyban és a telefonomat vettem a kezembe és netezni kezdtem.
Láttam facebookon egy érdekes dolgot.
A One Direction valami díjátadón 4 díjra van jelölve és most lesz december
27.-én.
Louis erről
nekem miért nem szólt?
- Drágám ez a díjátadó mi? Nem akartál
szólni róla? - kérdeztem meg miután kijött a fürdőből.
- Ma akartam mondani neked. Ez egy
elég nagy díjátadó és el szeretnélek vinni. Lesz utána after party meg ilyenek.
- Oké mehetünk. Viszont tudom, hogy
milyen nálad egy ilyen after party...
- Ezt muszáj volt fel emlegetned?
- Igazad van bocsánat csak...amikor
meghallom az after party szót a megcsalás jut róla eszembe.
- Jó majd megbeszéljük. Mehetünk
reggelizni? Korog a hasam.
- Persze hogy mehetünk! - vigyorodtam
el és felpattantam az ágyról.
Az ebédlőben az asztal meg
volt szépen terítve és mindenféle finomság volt, rajta ami egy reggelihez csak
kellhet.
- Hmm de jól néznek ki! - ültem le.
Szedett mindenki magának és megkezdődött
a "ki hova megy ma" és "ki mit kapott a párjától karácsonyra"
sztorizgatás.
- Amúgy srácok nagyon vékonyak a
falak. Utálok Louis és Liam szobája között lakni. - duzzogott Harry mire
majdnem megfulladtam az innivalómban.
Louis elnevette magát és segített nem
megfulladni.
- De komolyan...nem akartam hallani,
amit leműveltetek
ti ketten. - nézett ránk.
- Harry hagyjál már! - röhögtem.
- Csak mondom! - nevetett.
Mindenki elkezdett nevetni és közben
azt ecsetelték, hogy ők is hallották. Pedig az lehetetlen
hogy Niall hallotta mivel messze van tőlünk.
- Niall azok Zayn-ék voltak, amit te
hallottál! - szólalt fel Liam.
Perrie rögtön elpirult és inkább
csendben evett tovább.
- Befejezhetnénk ezt a "ki kivel
mikor" és "milyen hangosan csinálta" témát? - nevettem el magam.
- Befejeztük. - kuncogott Harry.
Miután mindenki befejezte a reggelit a
lányokkal elmosogattunk és úgy döntöttünk, hogy tartunk egy csendes pihenőt
így mindenki visszavonult a szobájába.
- Nah szóval akkor eljössz velünk az
afterparty-ra és a díjátadóra? - kérdezte Lou.
- Nagyon ki kell öltözni? - kérdeztem.
- Nagyon. - nevette el magát.
- De király! Persze hogy el! -
nevettem.
Ledőltünk az ágyra és egy
darabig csendben feküdtünk.
- Mit adjunk anyáéknak és anyukádéknak
karácsonyra? - törtem meg a csendet.
- Anya azt mondta, hogy már nagyon
régen szeretne egy kényelmes kis autót, amiben az egész család elférhet, de
nincs pénzük rá a babák miatt. Azt gondoltam veszek nekik egyet és azt adjuk
közösen.
- Jó ötlet! - örültem meg.
- Az ikreknek jó lesz valami barbi,
Lottie-nak széttörött az iPad-je és kéne neki egy új, Fizzy pedig telefont kért
és anyáéknak mondtam, hogy én majd megveszem neki.
- Úúú de jó hogy ezek megvannak,
legalább nem kell gondolkozni rajtuk annyit!
- Hát igen! És a te anyukádnak és a
kistesódnak?
- Anya már nagyon rég óta vágyódik egy
hiper-szuper kávéfőző gépért, úgyhogy azt
veszek neki Jim nagyon jó fej volt és azt mondta, hogy ő
tényleg semmit nem kér, ne költsem a pénzem rá a húgomnak pedig bicaj kéne.
- Akkor megyünk bevásárolni? -
kérdezte izgatottan.
- Komoly?
- Ahha!
- Menjünk! - pattantam fel.
Beültünk a kocsiba és elindultunk, de
előbb
hazamentünk, hogy az ajándékaimat hazadobjam, és hogy átöltözhessek, mert nem
akartam a tegnapi cuccomba rohangálni.
Miután ezzel is megvoltunk célba
vettünk műszaki
boltokat ahol vettünk Lottie-nak iPad-et Fizzy-nek a legújabb telefont és
anyának egy hiper szuper kávéfőző gépet, ami állítólag
beszél is...hát nem tudom...
Bementünk egy nagyáruházba ahol az
ikreknek megvettük a barbikat a húgomnak pedig egy biciklit.
- Indulhatunk egy autókereskedésbe? -
kérdezte Louis és bekötötte magát.
- Menjünk! - utánoztam én is és
elindultunk.
Nagyon sok autókereskedést jártunk
végig és gyönyörűbbnél gyönyörűbb
és nagyobbnál nagyobb kocsikat láttunk, de egyik sem felelt, meg míg végül egy
Volkswagen autókereskedésnél megtaláltuk a tökéletes autót. Lehet, hogy nem a
legnagyobb, de ez tökéletes kicsit nagyon borsos ára volt és én mondtam
Louis-nak, hogy inkább vegyünk mást, de ő ezt szerette volna,
úgyhogy ezt vettük meg. Lehetett kérni hozzá egy óriási masnit, amit persze
kértünk is és felkötöttük.
Elintéztük a sok papírmunkát és a
kezünkben tarthattuk a kulcsát.
- Mehetünk először
anyáékhoz? - kérdezte Louis.
- Mehetünk! - jelentettem ki.
Minden ajándék megvolt, úgyhogy
elindulhattunk.
- És most amúgy ezt, hogy visszük oda?
- kérdeztem.
- Úú basszus tényleg! - csapott a
homlokára.
Sóhajtottam egyet majd megszólaltam.
- Figyelj én nagyon sokat vezettem
kocsit csak szabálytalanul, mert nem tudtam letenni a jogsim, mert nem volt
elég pénzünk. Ha nem félted annyira az autódat, akkor vezethetem én
Doncaster-ig.
- Én egyáltalán nem féltem az autómat
csak téged! Ha összetöröd, magad én nem tudom, mit csinálok.
- Majd lassan megyünk jó?
- Jessy...inkább szóljunk valamelyik
srácnak.
- Ne zavarjuk, őket
ők
is mennek a családjukhoz.
- Oké, de nagyon óvatosan! És remélem
egy rendőr
sem fog megállítani.
- Kulcs? - tartottam a kezem.
Vonakodva, de végül oda adta.
Bepattantam a kocsiba és elindítottam.
Elém jött Louis az új kocsival és elindultunk.
Nagyon fura volt megint vezetni.
Óvatosan és lassan mentem. A kezeim
izzadtak nagyon féltem, hogy valami baj lesz. 2 órát végigvezetni úgy, hogy
nincs jogsim kicsit húzós.
Lassan de odaértünk Doncasterbe.
Leparkoltunk a ház előtt
kivettük az ajándékokat és bementünk.
- Sziasztok! - ölelgetett minket meg
mindenki.
- Már vártunk titeket kész az ebéd is!
- mondta Jay.
- Nem is mondtuk, hogy jövünk! -
nevettem el magam.
- Anyai megérzés! - mosolygott.
Mindenkinek odaadtuk az ajándékát és
utoljára hagytuk a kocsit, vagyis Jay és Dan ajándékát.
- Anya Dan! Az ajándékotok kint áll a
ház előtt!
- mondta Louis engem átkarolva.
- Úristen fiam ugye nem az, amire
gondolok? - kapott a szája elé majd kisietett.
- Nem kellett volna gyerekek! - borult
a nyakunkba.
Megölelgettük Dan-t is majd átadtuk a
kulcsot és mindent, ami a kocsihoz tartozik.
Aztán miután megnézegették és
kipróbálták bementünk és mi is megkaptuk az ajándékunkat. Én gyönyörű
gyűrűt
és karkötőt
kaptam Louis pedig természetesen, mint minden évben az elmondása szerint pólót
és nadrágot.
Megebédeltünk majd jött a búcsúzkodás
ugyanis még hátra van az én családom.
Beültünk a kocsiba és elindultunk
Greenwich felé.
- Milyen volt vezetni? - kérdezte Lou.
- Ijesztő! - nevettem el
magam. - Ez a kocsi nagy és én eddig csak kis sportkocsikat vezettem.
- Ideje volt ezt is kipróbálni! -
mosolyodott el.
Másfél óra alatt odaértünk anyáékhoz.
Én a kezembe fogtam a becsomagolt biciklit...(még jó hogy megcsinálják az
áruházba) Louis pedig a kávéfőzőt és bementünk.
Kopogtattam az ajtón mire Jim nyitotta
ki.
- Sziasztok! - mosolyodott el és
beljebb tessékelt.
- Gyerekek, de örülök nektek! -
visította anya és megölelt minket.
A húgom is megölelgetett minket majd
bementünk a nappaliba.
- Anya tudom, hogy már nagyon régen
szerettél volna egy "okos" kávéfőzőt
ezért kapsz tőlünk.
- nyújtottuk oda neki.
- Jajj gyerekek nem kellett volna! -
vigyorgott és elkezdte kibontani.
- Hugi tessék, bontsd ki! - adtam át
neki mire elkezdte letépni a csomagolást a bicajról.
- Köszönöm! - szaladt oda hozzánk
miután meglátta az új bringáját.
- Szívesen. - pusziltam meg az arcát.
- És most mi jövünk! - húzott anya elő
a kanapé mögül két szépen becsomagolt dobozkát és átnyújtotta nekünk.
Olyan voltam, mint egy kisgyerek.
Csillogó szemekkel kezdtem kibontani, és amikor megláttam mi van benne
felsikítottam.
- Anya ezt te mégis honnan tudtad,
hogy ilyet szeretnék?
- Hát.. vannak kapcsolataim. -
vigyorodott el.
- Majd még számolok Danielle-vel. -
nevettem el magam.
Egy csodaszép Louis Vuitton táskát
kaptam.
- Anya ez egy vagyonba kerül! - néztem
rá nagy szemekkel.
- Hát..kárpótlás a sok rossz
karácsonyért!
- Köszönöm! - öleltem meg őket.
Louis is kinyitotta az ajándékát,
amiben egy Vans cipő és egy Vans póló díszelgett.
Ő is megölelte őket
majd lassan indulnunk kellett haza, mert Louis nem szeret sötétben vezetni és
már javában este volt.

Elköszöntünk tőlük
majd beültünk a kocsiba és hazafelé vettük az irányt.
- Annyira elfáradtam ma. - nevettem el
magam és megdörzsöltem a szemem.
- Én is. Csak két helyen voltunk, de
az ősök
lefárasztanak! - nevetett.
Nagy nehezen hazaértünk. A hó
elkezdett szakadni mi pedig gyorsan bemenekültünk a házba.
- Megint itt alszok. - dőltem
le a kanapéra.
- Nem is engednélek el! - nevetett fel
Louis és a konyhába sétált.
- Srácok! Hol vagytok? - kiabáltam el
magam.
- Ne ordíts, a fejem mindjárt
szétrobban. - sétált le a lépcsőn Niall.
- Talán nem kellett volna tegnap este
annyit inni! - vigyorodtam el.
- Kösz ezt hamarabb is mondhattad
volna. - dőlt
le a kanapéra.
Louis egy nagy tállal sétált ide, amin
meleg szendvicsek voltak. Amint meglátta Niall-t eldugta a háta mögé a tálat.
A szöszi szeme csukva volt Louis pedig
a fejével bökdösött a lépcső felé ezért lassan felálltam és
felfutottam Louis pedig utánam.
- Még a végén megette volna előlünk
az összeset! - kacagtam fel.
Besétáltunk Lou szobájába és mind a
ketten lefeküdtünk az ágyra. Louis közénk tette a tálat és falatozni kezdtünk.
- El kéne menni, bulizni. - tűnődtem
el.
- Te? Bulizni? Na neem!
- Louis..ne kezd!
- Nem kezdem! De te túl törékeny és
kicsi vagy ahhoz, hogy bulizni menj!
- Louis már voltam egy pár buliba! -
nevettem el magam.
- Tudom, de rájöttem, hogy milyen
hamar elveszíthetlek. Kitudja! Talán találsz egy jóképűbb
pasit nálam.
- Olyan pasi nincs! - raktam le a
szenyám a tányérra és a csípőjére ültem.
- Úgy gondolod? - tette a kezét a csípőmre.
- Úgy! - hajoltam le egy csókért majd
visszadőltem
mellé.
- Jó elmehetsz bulizni, de ne, igyál,
ne drogozz, és ne nézz rá más pasikra!
- Király! Levegőt
még vehetek! - ujjongtam mire elnevette magát.
- Tudod, hogy csak féltelek.
- Tudom kicsim, de azt elfelejtetted,
hogy meg tudom védeni magam és olyanokkal kezdtem, ki mint Scott.
- Na, jó visszaszívtam azt, hogy
törékeny vagy! - nevetett.
- És kicsi sem vagyok! A kemény 163
cm-el magas vagyok!
- Ahha persze! - nevette el magát. -
Törpe. - puszilt bele a hajamba.
- Nem vagyok törpe! Különben is azt
szokták mondani, hogy kicsi a bors, de erős! - sértődtem
be.
- Ne haragudj szívem te egy igazi felhőkarcoló
vagy..magassarkúban...sem! - nevette el magát.
- Gonosz! - raktam karba a kezem.
- Mész zuhanyozni?
- Ahha! Adsz pólót?
- A szekrényemben találsz! -
kacsintott.
Felálltam és válogatni kezdtem a pólók
közül mire az egyik megtetszett így bevittem magammal a fürdőbe.
Gyorsan leöltöztem és lezuhanyoztam
majd felvettem az ideiglenes pizsim és kimentem Lou-hoz, aki közben bealudt.
Odasétáltam és a szendvicses tálat
leraktam az asztalra majd befeküdtem mellé.
- Kicsim menj zuhanyozni. - cirógattam
meg az arcát mire kinyitotta tengerkék szemeit és rám nézett.
- Megyek. - morogta aranyosan és adott
egy puszit.
Amíg ő zuhanyozott a laptopját
az ölembe emeltem és felmentem pár közösségi oldalra szétnézni.
Mikor kész lett bebújt mellém. Az
ölemből
letettem a laptopot és lecsúsztam vele egy magasságba. Lekapcsoltam a lámpákat
és közelebb bújtam hozzá.
- Jó éjszakát! - motyogtam.
- Neked is. - tette a csípőmre
a kezét majd közelebb húzott. A szemeim elnehezedtek és nem sokára el is
aludtam.


Első komi :D Ismét nagyon jó lett :) Várom a kövit<3
VálaszTörlésNagyon jó lett.Siess a kövivel. :)))♥
VálaszTörlésImadtam.*-* Siess!!
VálaszTörlésXx, Jessi ❤
Köszönööm:))<3
VálaszTörlésAnnyira nagyon jó! Siess, de gyorsan! Vajon mi lesz a bulin? :D
VálaszTörlésAwh. Olvadozok. Szedjen fel valaki!
VálaszTörlésNagyon király lett. Régóta olvasgatok blogokat, van amelyiket az első fejezeznél bezártam. De ez megfogott. Tetszik ahogyan írsz. :)
Nem tudom, hogy merre fele laksz, és azt sem, hogy arra milyen tájszólások vannak, de kettőre felfigyeltem. :D
1.: "leöltöztem" Megfelelő szó, de erre Nyugat fele mi azt mondjuk, hogy "levetkőztem".
2.: "fölköltem" Aszthiszem, így kell írni. :D Sokáig gondolkoztam azon, hogy az ország melyik részén mondják így, de nem jutottam dűlőre. Mi viszont, úgy mondjuk, hogy "felkeltem".
Remélem nem bántottalak meg, vagy valami. Csak elmondtam a véleményem. :)
Gyorsan hozd a következő részt, légysziii. ^-^
Puszi: Julcsi <3
Cuki vagy, köszi:D<3 Hát amúgy Borsodba lakom:D Ha olyat láttál, hogy fölköltem akkor azt biztosan elírtam, mert olyat direkt nem írhattam viszont a leöltöztem az nálunk teljesen megszokott:D De amúgy néha a levetkőztem-et is szoktam használni, csak amikor hajnali 4-kor írom, a részt mindig olyan furcsákat írok, hogy én is meglepődöm:D Mindenesetre, köszi hogy szóltál javítok:D xx
VálaszTörlésNem kell javítanod, engem nem zavar. :D csak érdemesnek találtam elmondani. :D
TörlésJulcsi. <3