27.fejezet~

*3 hónap múlva*

Tavasz van pontosabban március vége. Karácsony óta rengeteg minden történt. Na, jó azért annyira nagy dolgok nem. Zayn végre megkérte Perrie kezét. Viszont az nem volt fer hogy nem osztotta meg velünk. Csak egyszer beállítottak, hogy össze fognak házasodni.

Kisebb sokk volt, de sikerült felfogni. Liam és Danielle kapcsolata változatlan maradt elvannak és szeretik egymást. Niall még mindig szingli, de szokott randizgatni. Harry életében volt talán a legnagyobb változás. Összeszedett egy lányt, akivel most már 1 hónapja tart a dolog. Ami valljuk be Hazz-nál nagydolog. Még nem ismerjük, de remélem, hamarosan bemutatja nekünk is. És a végére hagytam Louis-t és engem. Jól megvagyunk, viszont kisebb veszekedések mindig vannak és lesznek is. Ő is és én is elég heves vérmérsékletűek vagyunk, ezért valamin mindig összekapunk, de ezt már a többiek megszokták.

Térjünk viszont vissza kicsit a jelenbe. A kocsiban ülünk Lou-val és Doncaster felé tartunk két bőrönddel. Jay nagyon szépen megkért minket hogy három egész napot legyünk az ikrekkel. Dan és ő elutaznak, valahova kikapcsolódni a két nagyobb lány pedig táborban van. Jay már a 6. hónapban jár és nemsokára a 7.-be lép. Annyira várom már a kisbabákat. Kiderült, hogy az egyik lány lesz a másik viszont kisfiú, aminek Louis nagyon örül. Ő is elképesztően várja a babák érkezését, de csak szerintem a kisfiú miatt. Tudom, hogy a lányt is szereti, de már neki nem újdonság egy ötödik lánytesó.

- Kicsim ugye mindent bepakoltam és semmit nem hagyok otthon? - kérdezte Louis ezzel kizökkentve engem a gondolataimból.

- Ez elég hülye kérdés volt! - nevettem fel.

- Mégis miért?

- Louis nekem honnan kellene tudnom, hogy te bepakoltál -e mindent?

- Nem tudom!

- Már megint ideges vagy és már megint rajtam fogod kitölteni!

- Igen ideges vagyok! A Doncaster Rovers bajban van és fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálni.

- Vannak ott még főnökök nem csak te!

- De bizonyítanom kéne, hogy alkalmas vagyok a vezetésre! Úgy érzem, hogy semmit sem teszek értük.

- Ja persze. Csak pénzeled őket. Az semmi...

- Utálom, ha szarkasztikus vagy.

- Te is tudod, hogy igazam van!

Nem szólt vissza csak csendben vezetett.

Elegem van abból, hogy folyton az a hülye focicsapat miatt idegeskedik, pedig csak azért van ott, hogy pénzelje a csapatot. Kihasználják és ez nekem nagyon nem tetszik.

- Tudod, hogy mit gondolok erről az egészről.. - mondtam.

- Tudom, de nincs igazad!

- Mindig téged találnak meg, ha valamit fizetni kell, és sokkal többet költenek, mint amire a csapatnak szüksége lenne. Te pedig mindent meg is veszel.

- És akkor mégis mit csináljak? - förmedt rám.

- Gyakorold a "nem" szócskát! Nem kell mindent megcsinálnod, amit mondanak hisz te is főnök vagy ott! Azért mert fiatal vagy nem nézhetnek le!

- Tudom.

- Akkor meg? Esküszöm, elmegyek veled egy megbeszélésre, de abból semmi jó nem fog kisülni. A magánéletünkre is kihat az a hülye foci klub!

- Te csak ne gyere sehova. - mosolyodott el.

- Akkor meg mondd meg nekik te!

- Jó meg fogom mondani. Oké?

- Oké. - raktam karba a kezem.

Ez megy folyton mostanában. Ő ideges én megmondom, hogy szerintem mit kéne, csinálnia ezzel felidegesít és én is ideges leszek. Már nagyon unom.

Végre megérkeztünk a házhoz. Jay és Dan már éppen a kocsiba pakoltak.

- Sziasztok! - köszöntünk.

- Gyerekek! Annyira vártunk már titeket! - mosolygott Jay és megölelgetett.

- Tényleg nem baj hogy rátok bízzuk a két ördögfiókát? - kérdezte Dan.

- Jajj dehogyis! Ti csak pihenjetek! - vigyorogtam.

- Hát akkor megyünk is! A lányok az emeleten vannak szóltunk nekik, hogy ti fogtok vigyázni rájuk, és hogy szót kell fogadni nektek.

- Köszi, anya! Viszont most menjetek! - nevetett Louis.

Elbúcsúztunk tőlük majd bementünk a házba.

- Megyek a pályára. Nem sokára jövök! - mondta Lou.

- Hát nagyon jó! Egyből rám hagyod a húgaid?

- 1 óra. Ígérem! - nevette el magát.

- Jó. - sóhajtottam.

- Ne legyél ideges meg fogom mondani nekik oké? - jött oda és átölelt.

- Oké. Siess. - bújtam hozzá.

Adott egy csókot majd elment.

Sóhajtottam egy nagyot majd elindultam az emeletre az ikrek szobájába.

- Jessy! - rohantak ide mikor kinyitottam az ajtót.

- Sziasztok! Mit csináltok?

- Játszunk! Gyere te is! - fogta meg a kezem azt hiszem Daisy. Vagy ő Phoebe? Áhh mindegy majd Louis tudni fogja.

*1 és fél óra múlva*

- Hello! - nézett be az ajtón Louis, amíg én a szőnyegen ültem és babáztam.

- Szia. - sóhajtottam.

- Louis! - álltak fel az ikrek majd Louis nyakába ugrottak.

- Jó azért nem kell összenyomni! - nevetett Lou és lerakta őket.

Felálltam majd kifelé indultam.

- Lányok nem baj, ha kicsit kimegyek? - mosolyogtam.

- Nem! - mondták és tovább játszottak.

Lementünk a lépcsőn és a nappaliba leültünk a kanapéra.

Felhúztam a lábaim és felé fordultam.

- Mi volt?

- Új mezeket akartak, amire én azt mondtam, hogy tökéletesek ezek is és nincs velük semmi baj. Elmondtam, hogy mit akarok és elég jól fogadták.

- Ügyes vagy! - másztam az ölébe.

- Azt nem mondtad, hogy ha tovább fogják, ezt csinálni a menyasszonyod kicsinálja őket?

- Sajnos nem. Attól tartok ezt nem fogadták volna olyan jól. - nevette el magát.

- Szeretlek. - haraptam az alsó ajkamba és lassan megcsókoltam.

- Én is szeretlek, csak kezdek kicsit éhes lenni. - nevette el magát a csókunk befejeztével.

- Csinálok valami kaját. - szálltam le róla.

- Nem lenne jobb pizzát rendelni?

- Nem hiszem, hogy anyukád díjazná, ha pizzával tömnénk a lányokat.

- Nem kell megtudnia!

- Mert Daisy és Phoebe nem olyan hogy kikotyogja. Ugye? - néztem rá sejtelmesen.

- Ööö...spagetti jó lesz! - nevette el magát és elterült a kanapén.

- Hát persze! Én főzök, te meg csak ott fekszel! Na, nem!

- Segítenem kéne? - nézett rám félve.

- Abból nem segítség lenne, ahogy téged ismerlek.

- Hát lehet, hogy nem. - nézett rajtam végig.

- Na, jó menj fel a húgaidhoz és játsszál velük! Nekem már meg volt a részem úgy is olyan keveset vagy velük!

- Megyek! - nevetett majd felment a lépcsőn.

Sóhajtva nekiálltam spagettit főzni. Jay mindenre gondolt és feltöltötte a szekrényeket mindennel, ami nekem jól jött. Kicsit szenvedtem azzal, hogy mit hol találok, de hamar beletanultam és éppen vacsoraidőre kész is lett az étel. Gyorsan megterítettem és felkiabáltam nekik.

Kicsit úgy érzem, magam mintha családom lenne és ez jó. Szeretem a gyerekeket. Remek alkalom gyakorolni kicsit.

- Nee Louis! - kiabáltak a lányok majd megláttam őket az ebédlő ajtóban.

Louis mind a kettőt a hóna alá vette és úgy hozta le őket.

- Kezet nem kéne mosni? - kérdeztem őket mire elszaladtak.

- Kezdesz belejönni. - karolta át a derekam Louis.

- A kézmosós dolog neked is szólt. - tettem csípőre a kezem.

- Ennyire azért ne gyere bele. - nevette el magát majd elment ő is kezet mosni.

Az ikrek visszajöttek és ügyesen helyet foglaltak az asztalnál.

Szedtem nekik, Louis-nak és magamnak is.

Lou is visszatért és enni kezdtünk.

- Jessy. - szólalt meg azt hiszem Phoebe.

- Igen?

- És akkor most ti össze fogtok házasodni Louis-val?

- Öhm..majd igen. - mosolyogtam.

- És lehetünk, a koszorúslányok? - kérdezte Daisy.

- Persze! - nevettem.

A vacsora végeztével éppen fürdeni küldtük a lányokat, amikor megcsörrent a telefonom. Gyorsan felkaptam és beleszóltam.

- Szia, Jay!

- Jessy! Minden rendben van otthon? - szólt bele aggódóan.

- Persze hogy minden rendben. Megvacsoráztunk és most fürdenek.

- Oh, akkor megnyugodtam. Rossz érzésem volt.

- Nyugi minden rendben van, ti csak pihenjetek! Milyen a hotel?

- Fantasztikus! Voltunk lent a medencében és kértem kismama masszázst!

- Oh de jó nektek!

- Jessy! - kiabált Louis.

- Jay most mennem kell, érezzétek jól magatokat!

- Menj csak! Szia. Mondd meg a lányoknak, hogy nagyon szeretem őket!

- Átadom! Szia! - tettem le.

Felmentem az emeletre a fürdőbe. A lányok már törölközőbe voltak viszont nem tudták eldönteni, hogy ki menjen először.

- Segíts! - nézett rám Louis a veszekedő lányok mellett.

- Daisy! Phoebe! Kő, papír, ollóval eldöntjük?

- Igen!

- Három menet?

- Oké!

Lejátszották mind a hármat és nagy fölénnyel Phoebe nyert, úgyhogy ő fürdött addig Louis és Daisy a folyosón várták én pedig lementem elpakolni és elmosogatni.

Mire végeztem nagy csönd volt odafent, úgyhogy felmentem megnézni őket.

Benyitottam a szobájukba és megláttam mind a két lányt az ágyban, pizsamában Louis pedig ott ült velük.

- Louis olvass nekünk esti mesét! - kérlelte az egyik lány.

- Oké. - vett le a polcról Louis egy mesés könyvet.

Gondoltam kapok az alkalmon és gyorsan lezuhanyozom.

Átmentem Louis szobájába kivettem a bőröndömből a pizsamám és bementem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam majd felöltöztem és készen is voltam.

Átmentem a lányok szobájába ahol már nem égett a villany. Óvatosan visszazártam az ajtót és visszamentem a Louis szobájába.

Az ágyon feküdt és nézte a tévét.

- Ahha! Szóval, amíg én mesét olvastam te lezuhanyoztál! Hogy volt merszed?

- Hát úgy volt merszem, hogy megcsináltam nektek a kaját szóval kijárt ennyi nekem. - feküdtem be az ágyba.

- Ohh bocsánat. - mondta viccesen és fölém kerekedett.

- Mit csinálsz? - kuncogtam.

- Megcsókolom a menyasszonyom. - mondta majd kaptam egy hosszú forró csókot, amibe sikerült kicsit belefelejtkeznünk.

- Louis a másik szobában vannak a húgaid. Ez nem jó ötlet. - motyogtam, amikor kezdtek kicsit elfajulni a dolgok.

- És? Úgy sem jönnek át!

- Ez engem zavar. - néztem rá boci szemekkel.

- Oké. Megyek zuhanyozni. - mosolygott és lemászott rólam.

- De legalább segítettél levenni a pólómat. - kacsintott mire elnevettem magam.

Negyed óra múlva kész is volt. Boxerben kijött a fürdőből és mellém bújt.

- Annyira szeretlek. - bújtam hozzá.

- Én is téged kicsim. - puszilta meg a homlokom.

- Fáradt vagyok. - néztem fel rá.

- Én is. Fárasztóak a húgaim. Nem hiába Tomlinsonok! - nevette el magát.

- Igen kicsit hiperaktívak. - dörzsöltem meg a szemeim.

- Mutatni szeretnék egy dalt, amit még akkor írtam, amikor szakítottunk tudod az az eset után.

- Jújj írtál rólam dalt? - ujjongtam.

- Igen! - nevetett és az ölébe emelte a laptopot. Bepötyögte a dal címét a YouTube-ba  és elindította.

Ez a szám a Half a Heart volt. Az első soroktól végig bőgtem az egész számot. Annyira szép és szomorú. Nem szeretem tudni, hogy Louis mennyit szenvedett akkoriban. Én is sokat szenvedtem az egyszer már biztos. Ez a dal eszembe juttatta az akkori időket. 4 hónap után is úgy gondolom, hogy jó ötlet volt megbocsájtani neki.

Amikor vége lett a számnak rámásztam és megcsókoltam.

- Ez annyira szép volt. - szipogtam.

- Örülök neki. - mosolyodott el.

- Szeretlek. - mondtam majd rajongva megcsókoltam. Nyelveink lassú táncba kezdtek Louis pedig lecsúsztatta a kezét a fenekemre és jobban magához húzott.

- Én is szeretlek. - motyogta bele a számba.

Visszafeküdtem mellé és hozzábújtam ismét.

Ő lekapcsolta a lámpát én pedig lábaimat az övéibe kulcsoltam és szorosan hozzábújtam.

- Kis majom. - suttogta.

- Nem vagyok kis majom. - motyogtam.

- Úgy csimpaszkodsz. - nevetett.

- Mert olyan jó. - tettem a fejem a mellkasára.

Kis köröket kezdtem el leírni a mellkasán majd a hasán.

- Szerintem ne menj lejjebb. - suttogta mire elnevettem magam.

- Nem akartam. - suttogtam vissza kuncogva.

Még egy kicsit köröztem az ujjaimmal a hasán majd lassan elaludtam.