Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy így
estére hozok nektek egy részt pedig egyébként nem volt tervben! Nem is
szeretnék sok mindent mondani csak annyit hogy jó hetet nektek, és hogy akinek
most kezdődött
a kilencedik annak kitartás!:D Ja és még annyit szeretnék kérni, hogy
kommenteljetek bátran légy szíves! Jó olvasást! <3 xx
*2 nap múlva*
Ma jönnek vissza Jay-ék aminek
Louis-val örülünk egy kicsit. Fárasztó volt ez a három nap, főleg
azért mert az ikrek pörögtek. Mintha megittak volna 5 doboz Red Bull-t. A
játszótéren kész katasztrófa volt alig lehetett őket elráncigálni.
Louis egyszerűen
otthagyta volna őket, de azért azt nem hagytam.
Valószínűleg
nem ő
a minta báty megtestesítője.
- Jessy mikor jönnek már anyáék? -
ugrott Phoebe az ölembe.
- Nem tudom. Most van 3 óra. Már itt
kéne lenniük. - sóhajtottam majd ebben a pillanatban három dudaszó hangzott el.
- Megjöttek! - kiabált a két lány és a
bejárati ajtóhoz rohantak.
Louis-val egymásra néztünk majd
felkaptuk az összekészített bőröndjeinket és kimentünk.
- Nagyon örültünk anya nagyon jó volt,
de többet ilyet ne! - puszilta meg Louis az anyukáját majd kezet fogott Dan-el.
- Sziasztok! - öleltem meg őket
sietősen
majd beszálltunk Louis-val a kocsiba.
- Gyerekek hova mentek? - nevetett
Jay.
- Haza! - mondta Louis.
- Ennyire szörnyű
volt? - kérdezte Dan.
- Nem volt az! Csodálatosan éreztük
magunkat! - vigyorogtam majd integetni kezdtem és felhúztuk az ablakot.
Kifaroltunk a kocsi bejáróról és
elhajtottunk.
Elnevettem magam és kapcsoltam zenét.
- Nem tudtuk mit vállalunk el.
Legközelebb, ha ilyen lesz az biztos, hogy nem engedem el otthonról a másik két
húgomat.. - mondta Lou.
- Még ha egy gyerekre kellett volna
vigyázni, akkor az oké. De kettőre! - nevettem fel.
- Egyébként nem akarlak rémisztgetni,
de anya már másodszor fog ikreket szülni. Mi van, ha velünk is ez lesz?
- Na, nem! Szeretem a gyerekeket és
nagyon jól elvagyok velük, amíg jók. Én nem hiszem, hogy kibírnám azt a
nyüzsgést.
Louis elmosolyodott majd továbbra is
az utat nézte.
- Amúgy is szerintem ne gondolkozz
ilyeneken még az kicsit később lesz.
- Nem lehet tudni! - vigyorodott el.
- Ha most közölném, mit reagálnál? -
nevettem.
- Öhm..fogalmam sincs. - nevette el
magát.
- Na, látod!
- De már én lassan benne leszek abban
a korban!
- Igen benne. De neked karriered van,
amit nem akarsz egy gyerekkel elrontani. Igazam van?
- Igazad. - mosolyodott el.
Ekkor hangosan kezdett el csörögni a
telefonja. Elvette a Bluetooth ki hangosítóját a fülébe rakta és beszélni
kezdett.
- Ajj ne már! Most komolyan? - háborodott
föl.
Kérdőn ránéztem mire
feltette a mutatóujját.
- Figyi most vezetek. 5-re készen
leszünk. - tette le.
- Mi az? - kérdeztem.
- 3 napra el kell utaznunk a
srácokkal.
- Most komoly?
- Komoly.
- Nemrég a húgaid miatt nem tudtunk
együtt lenni most meg, azért mert el kell utaznotok...ez nem igazság. -
duzzogtam.
- Szerinted én annyira el akarok
menni?
- Nem tudom.
- Jessy ezt ne csináld! Tudod, hogy ha
tehetném, minden időt veled töltenék!
- Tudom.
- Akkor meg? Héj! Csak 3 nap! -
simogatta meg az arcom.
- Tudom, csak hiányozni fogsz, na!
- Te is nekem. De majd skypeolunk
minden este.
- Oké. - mosolyodtam el.
Lassacskán megérkeztünk Londonba.
Louis segített a házunknál kivenni a bőröndömet majd
elbúcsúzott, de megígérte, hogy még az utazás előtt át jön elköszönni.
Beértem az ajtón és sóhajtottam
egy nagyot.
- Na, mi van? Rossz volt a bébi csőszködés?
- köszöntött vigyorogva Danielle.
- Annyira nem volt rossz csak
Louis-val nem jutott igazán egymásra időnk az ikrek mellett.
- Ohh sajnálom. Most pedig elutaznak 3
napra.
- Tudom. Kétségbe vagyok esve. -
rogytam le a kanapéra.
- Miért? - ült le mellém.
- Hiányzik. Már, mint amíg az ikrekre
vigyáztunk nem csináltunk semmi olyat előttük és este sem
mivel a másik szobába voltak. Szóval kicsit elhidegültünk. Vagyis legalábbis
szerintem.
- Jajj figyi ennyi kell egy
kapcsolatba! Kihagytok, egy kis szünetet hidd el aztán csak erősebb
lesz a kapcsolatotok.
- Gondolod? - néztem fel rá.
- Gondolom. 3 éve vagyok együtt
Liam-el. Csak értek hozzá. - nevette el magát.
- Jól van, na! Akkor viszont főzzünk
valamit, mert éhes vagyok!
- Épp most akartam rendelni kínait.
- Shusit? - csillantak fel a szemeim a
kedvenc ételemre gondolva.
- Azt! - nevette el magát.
Felhívtuk az éttermet majd rendeltünk
és fél órán belül ki is hozták. Betettünk egy vígjátékot és enni kezdtünk.
Olyan 4 óra körül csengettek ezért kimentem ajtót nyitni.
- Szia. - köszönt Louis majd beljebb
jött és megcsókolt.
- Most el fogsz köszönni? - néztem rá
szomorúan.
- Na, ne! Ne legyél nekem ilyen! Így
is nehezen hagylak itt!
- Jó. - mosolyodtam el nehezen.
- Igazi mosolyt kérek. - csikizett meg
mire elkezdtem kacagni.
- Minden nap hívlak és minden este
skypeolunk. Jó?
- Jó. - mosolyogtam.
- Meg ne lássam vagy halljam, hogy
sírtál vagy bántottad magad! Oké?
- Oké.
- Szia, kicsim. 3 nap múlva
találkozunk. - húzott magához és lassan megcsókolt.
Nem akartam egykönnyen elengedni így
még párszor visszahúztam, amikor el akart válni.
Nem tudom, miért vagyok ilyen
ragaszkodó. Fogalmam sincs mi fog vele kint történni és nem akarok újabb
megcsalási mizériát. Tudom, hogy bíznom kéne benne, de ehhez idő
kell.
Visszakullogtam Danielle-hez aki
megölelt majd elém tolta a félbehagyott Sushi-m.
Este éppen vacsi után megszólalt a skype jellegzetes hangja én pedig rögtön a laptopomhoz rohantam és levágódtam a kanapéra.
- Szia, édes! - vigyorogtam a laptop
képernyőjére
ahol Louis arca jelent meg.
- Szia! Ideértünk, de hajnali 4 óra
van, úgyhogy megyek is aludni!
- Oké. Pihenjetek. - mosolyogtam rá.
- Szeretlek!
- Én is! Jó éjt! - mondtam majd
bontottam a vonalat.
- Na mizu? - kérdezte Danielle.
- Odaértek Amerikába!
- Nagyszerű!
- vigyorodott el.
*Másnap*
Tegnap este későn
feküdtünk le Danielle-vel úgyhogy ma nehéz volt felkelnem. 11-kor sikerült
kitápászkodnom az ágyból és rendbe szedni magam.
Mikor lementem a konyhába egy bőröndöt
láttam meg a kanapénak támasztva.
- Danielle! - kiabáltam.
- Igen? - kukucskált ki a konyhából.
- Mi ez a bőrönd?
- Jajj ne is mond! Most telefonáltak a
tánciskolából hogy Jessie J-vel kell tartanunk a turnéja egyik állomására,
úgyhogy 1 napig távol leszek.
- Én pedig egyedül maradok. -
hajtottam le a fejem.
- Bocsi, de nem tudom jobban
szervezni! Holnap után itthon vagyok és a srácok is! Addig valahogy bírd ki!
- Oké. Akkor viszont jó utat! Hova is
mentek?
- Köszi és Olaszországba! - ölelt meg
majd felhúzta a cipőjét és elhagyta a házat.
Kifújtam a levegőt
majd ledőltem
a kanapéra. Mit fogok én nélkülük itt csinálni?
Felküzdöttem magam a kanapéról és
kimentem megnézni a postaládát hátha van benne valami újság.
Hát volt! A címlapon Louis Harry és
egy ismeretlen csaj volt. Rögtön előtört belőlem
a féltékenység. Ki az a csaj és miért van a srácokkal?
Besiettem az ajtón majd olvasni
kezdtem a cikket.
Louis Tomlinson (22) és Harry Styles
(19) egy ismeretlen szépséggel sétálgatott New York utcáin. Látszólag a lánynak
tetszett, hogy két ilyen kaliberű szívtipró van az
oldalán.
- Láttam, hogy besétálnak ide és
leülnek az egyik asztalhoz. Rendeltek majd beszélgetni és nevetgélni kezdtek. A
lány többször megérintette Louis-t és flörtölgetett is vele. - nyilatkozta egy
rajongó lapunknak. Nem tudjuk Louis kedvese erre mit fog reagálni hisz a
pletykák már elterjedtek miszerint jegyben járnak. Nem tudjuk mi lesz ebből,
de kíváncsiak vagyunk és a további fejleményekről
beszámolunk!
- Ezt nem hiszem el! - dobtam le
mérgesen az újságot.
Én ezt nem értem! Miért kell állandóan
félreérthető
dolgokba keverednie? Persze hogy félreértem, amikor egy csaj látványosan
flörtölget a pasimmal. Persze lehet, hogy ezt Louis nem viszonozta, de amik a
múltban történtek nem ezt bizonyítják. Lehet, hogy azt mondta, hogy szeret, és
nem tenne többet ilyet, de azért nekem még vannak kétségeim.
Nem akartam felhívni és számon kérni
hisz ki tudja! Lehet, hogy egy koncert közepén vannak, bár náluk hajnali 3 óra
van, úgyhogy szerintem alszanak.
Hihetetlenül pipa voltam így próbáltam
kicsit elterelni a figyelmem és főzni kezdtem. Az talán
kicsit eltereli a figyelmem.
Egy órára kész lett a kaja és meg is
ebédeltem amikor skypeon hívni kezdtek.
Gyorsan odasiettem és fogadtam a
hívást.
- Szia, kicsim. - nézett a kamerába
fáradtan Louis.
- Szia. Nálatok, ha jól számolom,
hajnali 5 óra van. Miért hívtál?
- Most végeztünk a stúdiózással. Most
értünk vissza a hotelbe. Csak látni szerettelek volna, mielőtt
elalszom.
- Édes vagy! De van itt valami, ami
nagyon bánt és tök ideges vagyok emiatt. Megmondanád, hogy ez mi? - mutattam
fel az újságot. Közelebb hajolt a képernyőhöz hogy el tudja
olvasni a cikket.
- Kicsim ez tudod, hogy nem az, aminek
látszik!
- Ezt már hallottam elégszer!
- Tudod, hogy nem kell elhinni, amit
az újságokban, írnak! Már megint az újságnak hiszel és nem nekem! - mondta
dühösen.
- Nem csak az én hibám hogy mindig a
legrosszabbra gondolok! Okot is adtál már rá!
- Megegyeztünk, hogy nem hozzuk fel
azt a dolgot!
- De kihozod belőlem!
Már megint rólad írnak a lapok és egy csajról! Egyszer már megtetted!
- És sokat szenvedtem mire
visszakaptalak! Szerinted annyi eszem van, hogy megteszem még egyszer?
- Én már nem tudom, mit hiszek. -
dörzsöltem meg a szemeim.
- Jó figyelj, most fejezzük be!
- Csak mondd, hogy nem csaltál, meg és
hogy semmi közöd sincs ahhoz a lányhoz! A szemembe!
- Nem csaltalak meg és nincs semmilyen
közöm semmilyen lányhoz, mert csak téged szeretlek! - nézett végig a szemembe.
Sóhajtottam egyet majd karba tettem a
kezeim.
- Menj aludni. - mosolyodtam el
halványan.
- Ez tudom, hogy nem igazi mosoly. Hinned
kell nekem! Nekem és nem a lapoknak. Gondolkozz el ezen. - mondta majd
kinyomott.
Az arcomat a kezeimbe temettem és
halkan sírni kezdtem.
Nem tudom, hogy ilyenkor mit
gondoljak. Nem tudom, kinek higgyek. Annyira nehéz ez. Mi van, ha tényleg semmi
köze ahhoz a lányhoz én pedig fölöslegesen akadtam ki? Egy hisztis picsának
tart. És mi van, ha van köze ahhoz a lányhoz? Akkor meg én vagyok a naiv
kislány, aki mindent elhisz mindenkinek. Ki kell valahogy derítenem. Eszembe
jutott valami. Tudom, hogy nem kéne zavarnom, de hátha még fent van.
Bepötyögtem a telefonomba Harry számát, mert ugye ő
ott volt az ominózus pillanatnál.
Vártam, hogy kicsörögjön majd egy
dörmögős
hang szólt bele.
- Szia, Harry itt Jess. Aludtál?
- Még nem! Mondd!
- Az egyik újság címlapján vagytok te
és Louis meg egy csaj, ahogy elmentek kávézni.
- Aha! És?
- Hát vannak olyan hírek hogy volt Lou
és a csaj között egy kis flört...
- Jessy ne féltékenykedj! Louis hűséges
hozzád és egy csajra sem néz rá még csak fél szemmel sem nekem elhiheted.
Szólnék, ha valami baj lenne. Igen Becca próbált vele flörtölni, de Louis
lekoptatta.
- Komolyan?
- Komolyan. Ne aggódj miatta.
- Oké köszönöm, hogy megnyugtattál. -
mosolyodtam el.
- Nincs mit, de most megyek aludni.
- Oké! Szia! - köszöntem el majd
kinyomtam.
Harry-nek sikerült lenyugtatnia így
egy fokkal vidámabban álltam neki takarítani. Bekapcsoltam a tv-t egy zene
csatornára és takarítás közben táncikálni kezdtem.
Mikor kész lettem már késő
délután volt ezért megmelegítettem a még ebédre elkészített kaját és beültem a
tévé elé enni.
Mikor megkajáltam csörögni kezdett a
telefonom, amin Louis neve jelent meg.
- Szia. - szóltam bele.
- Megnyugodtál már?
- Igen meg. És bocsánat, amiért
ennyire kiakadtam. De neked nem aludnod kéne?
- Csak 8-ig engedtek aludni. A
stúdióban vagyunk és 2 óra múlva koncertünk kezdődik.
- Louis kb. 3 órát aludtatok.
- Tudom. De hát ez van!
- Ez nem egészséges! Nem tudtok így
végig nyomni egy koncertet.
- De végig tudunk, ne aggódj! Holnap
után megyünk, haza éjszaka indulunk és olyan 10 óra körül Londonban vagyunk!
Átmegyek amint megérkeztünk!
- Louis inkább aludj amint hazaértetek
és majd én átmegyek este.
- De látni akarlak!
- Hidd el, hogy én is téged viszont
kell a pihenés!
- Nem leszek, fáradt a repülőn
majd alszom!
- Ne vitatkozz! - nevettem fel.
- Jó akkor szót fogadok és alszok ott
nálatok! Úgy jó?
- Jó! Amúgy Danielle nincs itthon!
- Akkor nem alszunk! - nevetett fel.
- Ajj te perverz! Inkább menj
dolgozni! - nevettem.
- Jó jó megyek! Holnap után tali szia!
- Szia! - nyomtam ki.
Kikapcsoltam a tv-t majd felindultam a
szobámba, amikor csengettek.
Unottan sóhajtottam egyet majd az
ajtóhoz sétáltam és kinyitottam.
- Hello Jess! - köszöntött Dave.
- Te mit keresel itt?
- Annyira kedves vagy! - vigyorgott.
- Tudom! - nevettem.
- Menjünk sétálni és elmondok mindent!
- Jó! - húztam fel a torna csukám. Már
sötét volt és nagyon fújt a szél, úgyhogy majd meg fagytam kint.
- Na, mondd és legyünk túl ezen, mert
meg fogok fagyni!
- Oké! Na, szóval vettem egy újabb
adag cuccot Scott-tól így dupla annyival tartozok neki, mint amennyivel mi
tartoztunk régen és most ki akar nyírni.
- Mi van? Most ez komoly? - visítottam
fel.
- Ne kiabálj már! - fogta be a szám és
körülnézett.
- Aha és most kihívsz sétálni, hogy
hátha ránk, lőnek.
Gratulálok!
- Jó, de azt hittem, hogy a barátnőd
otthon van.
- Ja, ő most nincs! De ezt
megkérdezhetted volna!
- Jól van, na!
- És mit akarsz csinálni?
- Ömm nem tudom..
- Ugye most nem azért jöttél ide, hogy
én, majd kihúzlak a bajból?
- Hát..
- Attól hogy a volt pasim attól még
engem is ugyanúgy kinyírhat, mint téged!
- Nem próbálnád meg valahogy
elintézni? Haladékot kérni vagy valami?
- Figyi ha volna, annyi pénzem
szívesen adnék, de nincs!
- Csak hívd fel és beszéld rá, hogy
adjon nekem haladékot!
- Te meg vagy húzatva?
- Jessy kérlek! Ha visszamegyek,
megöl!
Sóhajtottam egyet majd előhúztam
a zsebemből
a telefonom és kikerestem a listából Scott-ot.
A fülemhez emeltem a telefont és
vártam, hogy valaki felvegye.
- Oh, ezt a meglepetést! Jessy! Csak
nem kidobott az új pasid? Vagy anyag kéne?
- Fogd be most nem ezért hívtalak!
- Hoppá! Még mindig nem vettél vissza
a vadóc stílusodból!
- És nem is fogok!
- Na, ki vele! Mi van?
- Figyelj, csak annyit kérek, hogy adj
Dave-nek egy kis haladékot! Nincs annyi pénze!
- Jajj oda ment neked sírni? Mindjárt
meg szakad a szívem! Minek vett anyagot, ha nincs rá pénze?
- Tudod nagyon, jól hogy miért! Függő!
- Azt én nagyon jól tudom! Én pedig
már rég gazdag lennék, ha kifizette volna azt, amivel tartozik nekem!
- Adj neki 2 hét haladékot!
- Nem fogok! Ha meglátom, a képét
lelövöm!
- Ki fogja fizetni csak, adj, időt
neki kérlek! Csak 2 hét kell!
- 2 hét? Most viccelsz? Akkor már a
temetését kell rendezni! - röhögött fel.
- Scott! Ne legyél ilyen kegyetlen!
Én, ismerlek! Valójában te nem ilyen vagy!
- Jajj ne gyere ezzel a dumával, hogy
én a lelkem mélyén jó vagyok! 1 hét, de csak a te kedvedért! Különben már rég
halott lenne az a rohadék!
- Kösz! Én mondtam, hogy a lelked
mélyén jó fej vagy! - mondtam majd kinyomtam.
- 1 hét haladékod van! - mondtam
Dave-nek.
- Úristen Jessy köszi!
- Nincs mit! Viszont most forduljunk
vissza!
- Oké. Visszakísérlek, aztán megyek
is!
- Jó!
10 perc séta után hazaértünk.
Elköszöntem tőle
majd bementem.
Már 8 óra volt ezért felmentem a
szobámba megzuhanyoztam és bebújtam az ágyba.
Laptopoztam még egy kicsit majd
kikapcsoltam és elaludtam.
Oké, megkíméllek :D Nem rágom le az ujjaidat xD Hiszen ha lerágnám akkor hogy tudnál ilyen fantasztikus részeket írni?? <3
VálaszTörlésHuuu legjobb. ✌
VálaszTörlésImadom es annyira cukiiik. ❤
Siess!
Xx, Jess
Köszönöm szépen, cukik vagytok!^^ ❤❤
VálaszTörlés