Sziasztok! Sajnálom, hogy sokáig nem
volt rész… összejöttek így most a suliba dolgok, úgyhogy kicsit a tanulásra
koncentráltam. De most itt vagyok és hoztam egy jó hosszú részt, úgyhogy jó
olvasást! Ja és a kommenteket nem lehagyni! xx
Jessy szemszöge:
Reggel 11 órakor már fent voltam. Még
éreztem a tegnapi alkohol hatásait, ami fejfájásban és egy kis szédülésben
nyilvánult meg. A másik oldalamra fordultam ahol Louis még békésen aludt.
Takaró már nem volt rajta ezért megfelelő kilátás nyílt
izmost felsőtestére.
Az ajkamba haraptam és elmosolyodtam.
Megpusziltam a száját, amire nem reagált semmit. Felkuncogtam majd adtam egy
puszit az állára majd a nyakára tértem át ahol elidőztem
egy kicsit. Kiszívogattam, amire már sikerült felkelnie. Haladtam lejjebb
egészen a boxeréig. Sármosan elmosolyodott mire kicsit meghúzgáltam a boxer
szélét majd lehúztam róla. Erekciója már a kocáit verdeste. Végig nyaltam és
egész hosszát a számba vettem. Amint elkezdtem dolgozni az ő
szájából hangos férfias nyögések hangoztak, amik azt jelezték, hogy tetszik
neki. Ám nem hagyhattam, hogy idő előtt
elmenjen ezért abbahagytam és feljebb mentem egy csókért. Kicsit durvábban maga
alá fordított, de a kezemre vigyázott. Lehúzta a pólóm majd a nadrágom és azzal
együtt a bugyimat is. Végig nézett rajtam mire elpirultam. Elvigyorodott majd
hirtelen két ujját feldugta és pumpálni kezdett. Először
kicsit kényelmetlen volt aztán egyre jobban élveztem. Mielőtt
elmentem volna kihúzta belőlem ujjait és szenvedélyesen
megcsókolt.
- Louis.. - suttogtam vágytól elhaló
hangon mire felkuncogott. Látom, jól szórakozik a szenvedésemen. Felhúzott egy
óvszert majd a megfelelő pozícióba helyezte magát és lassan
belém ereszkedett. Először lassan kezdett mozogni majd egyre
jobban gyorsított. A gipszes kezemet a tarkójára helyeztem a másik kezemmel
pedig a hátába kapaszkodtam körmeimet pedig belemélyesztettem, amit bíztatásnak
vett és gyorsabban kezdett el mozogni. A nevét hajtogatva mentem el. Lökött még
rajtam párat majd ő is a csúcsra ért. Fáradtan és
izzadtan dőlt
le mellém.
Elvigyorodtam majd forrón
megcsókoltam.
- Figyelj ezt be kéne vezetnünk minden
reggelre. - zihálta.
- Mindenképpen. - kuncogtam.
- Szeretlek baby. - húzott magához
majd megcsókolt.
- Én is. - mosolyodtam el.
- Hány óra? - ráncolta a szemöldökét.
- Olyan fél 12 lehet. Mert?
- Basszus nekem mennem kell még
Doncaster-be is! - pattant fel mellőlem és a fürdőbe
sétált.
- Azt mondtad tegnap, hogy csak este
van programod! - kiabáltam be neki.
- Tudom, de elfelejtettem!
Ekkor eszembe jutott, hogy nekem is
mennem kell Doncaster-be.
- Kicsim! El tudnál engem is vinni? -
kérdeztem.
- Minek?
- Unokatesóm felhívott tegnap hogy ma
menjek már el!
- Akkor villámgyorsan készülődj!
- nyitotta ki az ajtót.
- Oké! - pattantam ki az ágyból.
A takarót magamra csavarva mentem be
Louis mellett a fürdőszobába.
Gyorsan elvégeztem minden reggeli
teendőt
majd felvittem az arcomra egy halvány sminket,
felvettem a mai ruhám és készen is
voltam.
- Mindig rád kell várni? - kérdezte
Louis az ágyon ülve mikor kiléptem a fürdőből.
- Ha nem látnád, lassabban
mennek dolgok mivel gipszben van a kezem! De ne menőzz,
inkább induljunk! - fogtam meg a kezét.
Mikor a konyhába értünk a többiek elég
furán néztek ránk. 2 perc után leesett, hogy mi van. Vékonyak a falak.
- Ne mondjatok semmit. - pirultam el
majd megkentem két szendvicset és kimentünk a kocsihoz.
Louis-nak odaadtam az egyik szenyát a
sajátomból pedig falatozni kezdtem.
Az út gyorsan eltelt és már csak azt
vettem észre, hogy elhagytuk a Doncaster táblát.
- Merre menjek? - kérdezte Louis.
- Egyenesen még, aztán az ötödik
utcánál jobbra aztán az első utcánál megint jobbra és a negyedik
ház.
- Oké.
Percek alatt ott voltunk. Adtam egy
hosszú csókot Lou-nak majd kiszálltam a kocsiból és becsaptam magam után az
ajtót.
Megkerültem az kocsit és az ajtó felé
tartottam. Már csak azt hallottam, hogy padlógázzal elindul. Megforgattam a
szemem majd előkaptam
a mobilom.
Megnyitottam az üzeneteket és dobtam
Louis-nak egy sms-t.
"Tomlinson hányszor kell
elmondanom, hogy ne, száguldozz? Legyél jó fiú vagy nem lesz olyanban részed,
mint reggel! Csók: Jessy"
Mikor elküldtem bekopogtattam az
ajtón.
- Jessy! - visította Zoe és a nyakamba
ugrott.
- Na, jó azért ne fojts meg! -
nyöszörögtem a karjai között.
- Bocsi! Gyere be! - húzott beljebb.
- Fogalmam sincs, mennyi időnk
van, mert Louis hozott és gondolom, bejön majd értem.
- Ohh nagy örömmel hallom, hogy
kibékültetek! - vigyorgott majd kiment a konyhába.
Pár pillanat múlva két kávés
csészével tért vissza.
- Oh, köszi. - mondtam, amikor a
kezembe nyomta.
- Milyen beleéléssel köszönted meg!
Csak nem fáradt vagy?! - kuncogott.
- Éjjel át kellett jönni Doncaster-be
mert Lisa a kórházban van és csak hajnalra értünk haza.
- Jajj szegénykém! Majd meglátogatom!
- És? Miért volt olyan sürgős
hogy találkozzunk?
- Hát csak olyan ritkán találkozunk és
látni akartalak meg amúgy van egy hírem!
- Na, mondd!
- Van egy srác..
- Úúú na, mesélj! - mondtam kíváncsian
és kortyoltam egyet a kávémból.
- Hát már több mint 1 hónapja ismerem
és te is ismered! De ezt majd csak holnap tudod meg. Csak el akartam ezt
mondani, mert szerintem leszednéd a fejem, ha nem szóltam volna róla egy szót
sem.
- És már jártok? Megcsókolt?
- 2 hete járunk még csak és igen már
megcsókolt többször. - harapott a szájába.
- Már nagyon várom a holnapot! -
zsongtam be.
- Én is!
Ekkor érkezett egy sms-em Louis-tól.
"Nem is mentem annyira gyorsan!
Ne aggódj, kicsim jó fiú vagyok! A reggeli dolgot majd még megismételjük este!
;) xx"
- Ez, de perverz. - nevettem el magam.
- Ki? - kérdezte Zoe.
- Szerinted? - vigyorodtam el.
- Jaa Louis?
- Igen! Mindig féltem, ha kocsiba ül,
mert nagyon gyorsan szokott menni és én nem tudom, mit csinálnék, ha baja esne!
Innen is úgy száguldozott el, mint egy őrült erre írtam neki
egy kis sms-t de ő egyből perverzkedik. -
nevettem.
- Hát ismerős!
- Viszont Styles-nál nincs perverzebb
a világon! - kuncogtam mire Zoe félre nyelt.
- Úristen veled meg mi van? - kezdtem
el nevetni a szerencsétlenkedésén.
- Semmi. - köhögött. - Amúgy mi van a
kezeddel? - váltott témát.
- Louis-val volt egy kis veszekedésünk
és elfajultak a dolgok, de nem olyan súlyos!
- Ezt Louis csinálta?
- Igen, de ő
nem ilyen csak nagyon stresszes volt és hát én meg felidegesítettem...
Ekkor dudáltak.
- Hát azt hiszem jöttek értem. -
mondtam szomorúan és megöleltem az unokatesóm.
Kikísért az autóhoz és bemutatkoztak
egymásnak.
- Úristen, de hasonlítotok! - nevetett
Lou.
- Mondták már egy páran! - mosolygott
Zoe.
- Mehetünk? - kérdeztem.
- Ahha! - mondta majd elköszöntünk
Zoe-tól és elindultunk.
- Sokat köszönhetsz neki. - szólaltam
meg.
- Miért is?
- Ő volt az, aki a
legjobban meg tudott arról győzni, hogy bocsájtsak meg neked.
- Komolyan? Akkor ő
az én őrangyalom!
- dramatizált mire vállon ütöttem.
- Na és mit terveztél az estére velem?
- kérdeztem vigyorogva.
- Oh ha te azt tudnád! - nézett rajtam
végig.
- Milyen volt a reggeli kis akcióm?
- Nagyon jó! Csinálhatnád ezt
gyakrabban is!
- Ahha álmodozz még! - nevettem.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Este 6 óra van és én a nappaliban pihenek.
- Jessy gyere már egy kicsit! -
kiabált az emeletről Danielle miközben én műzlit
kanalazva néztem a tv-t.

- Mi van? - kiabáltam fel.
- Gyere már!
- Jó, na! - tápászkodtam fel a
kanapéról és felsétáltam a lépcsőn.
- Ez szerinted milyen? - állt elém egy
gyönyörű
fehér ruhában.
- Meseszép! - ámultam el.
- Akkor jó!
- Hová készülsz?
- Nemrég szóltak a tánciskolából a
srácok hogy megyünk egy party-ba úgyhogy csak reggel jövök haza vagy hajnalban.
- Oké! Lehet, én átmegyek a srácokhoz
és ott alszom.
- Khm..alszol? - vigyorodott el.
- Na, jó! Mit hallottatok reggel?
- Hát te azt ne akard tudni! -
nevetett.
- Akkor kit?
- Mind kettőtöket!
- Ajj istenem szét fognak oltani a
srácok! - fogtam a fejem.
- Áhh csak egy kicsit! - nevette el
magát.
- De ti nem is aludtatok ott! -
ráncoltam a szemöldököm.
- De reggel átmentünk olyan 9 óra
felé!
- És hallgatóztatok?
- Egy kicsit! - nevetett fel.
- Na, jó! - sóhajtottam - Nálad van
kulcs az 1D házhoz?
- Van! Odaadjam?
- Légyszi!
Elvette az éjjeli szekrényéről
és a kezembe nyomta.
- Mire készülsz? - kérdezte.
- Csak egy kis meglepetés Louis-nak! -
vigyorodtam el.
Csak elnevette magát és besétált a
fürdőbe.
Én gyorsan lementem a földszintre
felvettem a cipőm és a pulcsim majd elhagytam a házat.
Gyors léptekkel kezdtem el sétálni a
fiúk háza felé.
Mivel már jócskán tavasz van, kicsit
később
sötétedik és ez most sem volt máshogy. El volt borulva és bármelyik percben
elkezdhetett volna esni. Negyed óra múlva ott is voltam. Gyorsan bementem a
házba mire egy nagyot dörgött. Kicsit összerezzentem és a garázs ajtajához
kezdtem menni.
Ott állt Harry és Zayn kocsija.
Az akasztóról levettem a Zayn
autójának kulcsát és beültem.
Lehet kicsit hülye ötlet autót
vezetnem úgy, hogy nincs jogsim, de végül is az csak egy darab papír.
Kiálltam majd elindultam a TESCO felé.
Ott beszereztem habfürdőt,
gyertyákat, epret és csokit majd elindultam vissza a srácok otthonába.
Ők éppen interjún voltak, ahogy
mondták, úgyhogy nyugodtan tevékenykedhettem.
Megolvasztottam a csokit majd tálaltam
az eprekkel együtt. Bementem Louis szobájába a tányért az ágyra helyeztem és a
fürdőbe
sétáltam. Még jó hogy saját fürdője van nagy fürdőkáddal.
Megengedtem a vizet, a gyertyákat
pedig a kád szélére raktam és meggyújtottam őket. Kicsit nagyobb
habfürdő
lett, mint vártam, de nem baj.
Leöltöztem egy zacskót azért a
biztonság kedvéért húztam a gipszemre majd beültem a vízbe.
2 perc múlva lentről
hallottam hangokat. Biztos ők azok.
Louis-nak küldtem egy sms-t.
"A szobádban vár egy kis meglepi!
Jessy xx"
Hallottam, hogy Louis telefonja lent
csipogni kezd mire felkuncogtam. Pár másodperc múlva dübörgést hallottam majd
benyitott a szobába.
- Gyere a fürdőbe!
- kiabáltam ki.
- Hogy jöttél be? - mosolyodott el és
az ajtófélfának dőlt.
- Danielle odaadta a kulcsot! -
nevettem.
- Mit tettem én hogy ilyen jót érdemlek?
- kérdezte majd becsukta az ajtót kulcsra és öltözni kezdett.
- Csak szeretlek. - mondtam és kicsit
lejjebb csúsztam, hogy a piros arcomat elrejtsék a habok.
Elvigyorodott majd bemászott mellém
pontosabban velem szembe.
Odacsúsztam hozzá és szenvedélyes
csókot kezdeményeztem. Nyelve bejutásért esedezett én pedig rögtön megadtam
neki az engedélyt, amire persze rögtön táncra hívta az enyémet. Az egyik
kezemmel a hajába túrtam, amellyel még jobban elmélyítettem csókunkat. Kezei az
oldalamra csúsztak és simogatni kezdtek ennek hatására belemosolyogtam a
csókunkba.
Percek múlva zihálva váltunk el
egymástól.
- Kezd kicsit kihűlni
a víz! - kuncogtam.
- Kimenjünk?
- Ahha! Van csokis eper az ágyon! -
mondtam majd törölközőbe csavartam magam, és mint egy kis
óvodás izgatottan nyitottam ki a fürdőajtót és rávetettem
magam a kajára.
Louis csak elnevette magát és
idesétált. Lefeküdtünk egymással szembe a tálat pedig magunk közé helyeztük.
Elvettem egy epret majd belemártottam
a csokiba és odatartottam neki mire leharapta.
Ami maradt azt a számhoz emeltem és
megettem.
- Ez most pont olyan, mint a
filmekben. - néztem a szemébe.
- És a filmekben ez után szex jön! -
nevetett.
- Rontsd el a kicseszett pillanatot! -
nevettem el magam.
- Csak tájékoztattalak, hogy mik a
terveim!
- És ha nekem nem azok?
- Megoldjuk! Van kötél meg ilyenek. -
vigyorgott.
- Louis! - szóltam rá nevetve.
- Csak vicceltem! - hajolt ide majd
adott egy homlok puszit.
- Ezt szeretem. - mondtam kislányosan.
- Mit?
- Ha homlokon puszilsz! - tettem le az
éjjeli szekrényemre a tányért és közelebb bújtam hozzá.
- Köszönöm. - húzott magához.
- Micsodát? - néztem fel rá.
- Hogy itt vagy nekem.
- Szeretlek. - suttogtam és
megpusziltam az állát.
Így voltunk egy darabig összebújva
majd észrevettem, hogy Louis elszundított így csak elmosolyodtam és adtam egy
puszit az arcára. Óvatosan felálltam az ágyról, felvettem a pizsamám és
lementem a konyhába valami kaja után kutatva. A négy srácot találtam lent.
- Megint akció volt? - kérdezte Harry mire
jól kupán vágtam egy párnával.
Nevetve elterült a kanapén fejét pedig
az egyik párnába fúrta.
- Nesze neked Styles! - mondtam győzedelmesen
és a konyha felé sétáltam. Kivettem a hűtőből
vajat és felvágottat majd csináltam magamnak két szendvicset és leültem a
srácokhoz a kanapéra.
- Utálok mellettetek lakni! - tette
karba a kezét Zayn.
- Már te is kezded? - kérdeztem
szenvedő
fejjel.
- Ahh Louis! - kezdte el lányos hangon
mire őt
is egy csapással jutalmaztam meg.
- Olyan szemetek vagytok! - durciztam.
- Csak szeretünk! - dőlt
rám Niall.
- Veszem észre! - haraptam bele a
szendvicsembe.
- Apropó! Hol van Louis? - kérdezte
Liam.
- Alszik. Elfáradt szegénykém.
- Lefárasztottad? - húzgálta a
szemöldökét Harry.
- Na, most már elég! - tettem le a
tányéromat a dohányzó asztalra és rávetődtem a göndörre és
ütni kezdtem persze csak játékból. Később ugyan megbántam,
mert a gipszemet egyszer kétszer beütöttem.
Ő csak maga elé tette a kezét védekezően.
- Louis! A csajod meg fog verni! -
kiabálta Harry.
- Ne kiabálj te idióta, mert
felébreszted! - ütöttem a tovább.
Csak hogy tényleg fájjon neki
befejezés képpen beletérdepeltem az érzékeny részébe mire összegörnyedt.
Elégedetten elvettem az asztalról a
tányérom és folytattam az étkezést.
- Szétnyomtad a babagyáramat! -
szólalt meg halkan pár perc után.
- Kell neked piszkálni! Legalább
megspóroltam az óvszerek árát neked! - nevettem el magam, amin a srácok is
nevetni kezdtek.
- Nézzünk horrort! - mondta Niall mire
egy hatalmasat csattant az ég és zuhogni kezdett az eső.
- Na, jó ez ijesztő
volt! - nevettem.
Zayn a filmes polchoz sétált és levett
egy filmet majd a DVD lejátszóhoz ment és elindította.
Valami ördögűzős
film volt, amit én nagyon nem szeretek és most amúgy sincs kihez hozzábújni.
A srácok nagyon élvezték a helyzetet
és percenként rám néztek, hogy mennyire be vagyok szarva.
- Ennyire félsz Parker? - kérdezte
Harry.
- Lehet, de téged akármikor elverlek
Styles! - vágtam vissza mire a fiúk "hú"-zni kezdtek.
- Jó azt már nem egyszer bizonyítottad
és fájt, úgyhogy inkább befogom! - nevette el magát.
- Jobban is teszed! - mosolyodtam el.
Egészen éjszakába nyúló horror
maratont tartottunk, ami közben néha elaludtam. Mikor már tényleg nem bírtam az
ébren maradást szóltam a srácoknak hogy felmegyek aludni. Louis még mindig
szundított ezért nem is terveztem őt felkölteni.
Bebújtam az ágyba majd felé fordultam és lehunytam a szemem.
- Miért kiabált Harry? - szólalt meg a
dörmögős
hangján.
- Mert szemtelen volt én pedig
megvertem. - kuncogtam.
- Legalább jól elláttad a baját? -
beszélt csukott szemmel.
- Ahha!
- Akkor oké! - húzott magához
közelebb.
- Jó éjt!
- Jó éjt! - dörmögte és homlokon
puszilt. 2 perc sem telt bele máris elaludtam.

Nekem végem :D Louis minden apró kis dologból perverzet tudd csinálni :D Harry, te pedig tanulj meg verekedni mert ha egy lány képes megverni az már tényleg nem jó xD
VálaszTörlésSzia!! Bocsi hogy eddig nem irtam komit csak hat nem volt idom...eszmeletlen jo resz lett megint de hiszen ez mar megszokott toled :) ;)
VálaszTörlésSiess varom!
Köszönöm! Sietek^^ <3
VálaszTörlés