Már a negyedik napja vagyunk ezen a
csodálatos helyen. Holnap indulnunk, kell vissza, úgyhogy a mai napot teljes
pihenéssel töltjük és kihasználjuk a villa wellness cuccait.
Persze nem telhet felhőtlenül
ez a kis vakációnk, sem mert Louis-val össze vagyunk veszve ugyanis tegnap
lementünk a városba egy koncertre. Sétálgattunk a tereken, amikor odajött egy
csaj és három puszival indított Lou-nál ami nekem nagyon rosszul esett. Ő
váltig állítja, hogy csak ismerős, de nekem nem úgy látszott mintha csak
ismerősök
lennének viszont azt már nem hajlandó elmondani, hogy mi volt köztük.
- Elmegyek golfozni pár itteni
haverral majd, jövök! - hajolt be az ajtón, amíg én az ágyon laptopoztam.
- Jó, szia. - mondtam és rá sem
néztem.
- Most komolyan az utolsó napot
hisztivel akarod eltölteni?
- Ez nem hiszti!
- Akkor mi??
- Haragszom rád Louis és jogosan!
- Egyáltalán nem jogosan!
- De jogosan! - kiabáltam rá, amin
kicsit megszeppent. - Ideges vagyok, úgyhogy inkább menj el! - folytattam.
Behúzta az ajtót és hallottam, ahogy
lemegy a lépcsőn.
Megforgattam a szemem majd lecsuktam a
laptop tetejét és bementem a fürdőbe leöltözni
bikinire.
Kimentem a medencéhez majd leültem egy
kicsit napozni.
Elaludtam a napon, majd amikor már
nagyon melegem volt úsztam egy kicsit a medencében.
A medencézés után bementem a szaunába
majd hozzáláttam a vacsorának, ami pizza volt ugyanis nem találtam semmi
használható dolgot a hűtőben a csomagolt
mirelit pizzán kívül.
6 órára készen lettem és tálaltam, de
még Louis sehol nem volt ezért a kezembe vettem a telefont és felhívtam.
- Szia, te durcás!
- Haza fáradnál? Vagy haza se jössz
velem holnap?
- Úton vagyok hazafelé, nem sokára ott
vagyok! Csak nem hiányzom?
- Nem igazán.
- Ez gonosz volt!
- Ilyen az élet!
- Úgy érzem, még ma fel fogsz
idegesíteni!
- Meglehet. - mondtam majd letettem.
Igazából néha élvezem, hogy húzhatom
egy kicsit az agyát.
Rendes voltam és megvártam még hazaér
majd együtt megkajáltunk.
- Jössz velem jakuzzizni vagy még
mindig duzzogsz? - kérdezte már fent a szobában.
- Megyek! Most jól esne.
Levettem a pólóm és a rövidnacim, ami
alatt volt a bikinim ugyanis korábban nem vettem le magamról.
Megvártam még Louis leöltözik, és a
jakuzzi- hoz sétáltunk.
Óvatosan belementem majd leültem
ugyanígy tett Louis is.
- Most pontosan megmondanád, hogy mi a
bajod vagy be kell vetnem a gondolatolvasói tehetségem? - kérdezte Lou
szórakozottan.
- Ajj tudom, hogy most én vagyok a
hisztis kis picsa, aki nem tud örülni semminek, de bánt engem az, hogy egy
ismeretlen modell kinézetű csaj odajön és lenyom neked 3 puszit.
- Jaa hogy még mindig ez? Amúgy nem
vagy kis picsa csak hisztis. - vigyorodott el mire vállon csaptam.
- Na, jó! Ő
valóban egy modell, akivel két éve megcsókoltuk egymást egyetlen egyszer. Így
jó? Vagy mondjak részleteket is?
- Ne! Ennyi elég. - fintorodtam el.
- Most mi van? - kérdezte nevetve.
- Ha most azt mondom neked, hogy
nemrég megcsókoltam Scott-ot... te, amikor megcsókolsz, tudsz másra gondolni?
- Akkor csókoltad meg mikor
szakítottunk?
- Aha!
- Ezt nem akartad elmondani nekem a
múltkor.
- Jó, de most elmondtam! Szóval?
Felvett egy marék vizet majd befogta a
kezével a számat és dörzsölni kezdte.
- Kimossuk, ne aggódj! - nevetett.
- Olyan idióta vagy! - toltam el a
kezét.
- Ne féltékenykedj, mert nincs miért!
- Oké bízni fogok benned és nem fogok
féltékenykedni..annyit!
- Kezdetnek ez is jó! - röhögött majd
megcsókolt.
- És most lesz békülős
szex? - vigyorgott mire megforgattam a szemem és elröhögtem magam.
- Nem lesz!
- Naaa!
- Louis hagyjál már! - nevettem.
- Jól van ezt megjegyeztem! - mondta
durcásan és kiszállt a jakuzziból.
Nevetve felálltam majd követtem.
A fürdőbe átöltöztem
pizsamára majd az ágyba bújtam és bekapcsoltam a tévét.
Éppen egy interjú ment Justin
Bieber-rel úgyhogy azt kezdtem el nézni.
Louis pár perc múlva befeküdt mellém
és elkezdett nézni.
- Mi van? - nevettem el magam és rá
emeltem a tekintetem.
- Nézed még Justin-t vagy velem is
foglalkozol? - emelte fel a szemöldökét.
Elmosolyodtam majd kikapcsoltam a
tévét és lekapcsoltam a villanyt.
- Annyit fogok még veled foglalkozni,
hogy meg is fogsz unni. - bújtam hozzá.
- Ígéred?
- Ígérem! De akkor te is ígérd meg!
- Megígérem! - nyomott egy puszit a
homlokomra majd a mellkasára hajtottam a fejem és megpróbáltam elaludni, ami 5
percen belül ment is.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Reggel magamhoz képest korán sikerült
felkelnem. Már fél 8-kor kipattantak a szemeim viszont arra nem tudtam rávenni
magam, hogy ki is kelljek az ágyból. Louis még persze húzta a lóbőrt
teljes kényelemben a jobb lábával éppen a vesémet rugdosva.
Sóhajtottam egyet majd ráfordultam és
adtam egy puszit az állára.
- Ébredj fel. - suttogtam, de semmi
hatást nem értem el.
- Louis! - szóltam rá kicsit
hangosabban, de még mindig semmi.
- Louis elfogyott a kaja! - kiabáltam
el magam mire kipattantak a szemei.
- Mi?? Nincs kaja? Miért? - nézett
rémülten.
- Na, köszönöm, hogy végre hajlandó
voltál kinyitni a szemeidet. - gördültem le róla.
- Gonosz vagy! - hunyorgott.
- Nem vagyok az. - bújtam hozzá.
- Csak egy kicsit.
- Egy picit. - fúrtam az arcom a
vállába.
- Mi történt veled, hogy ilyen bújós
lettél? - kuncogott.
- Nem tudom. - néztem fel rá nagy
szemekkel.
- Jajj te hisztis. - húzott magához
majd adott egy puszit a fejemre.
Egy kicsit még így pihentünk majd
rövid "meditálás" után valahogy rávettem a testem hogy felkecmeregjen
a puha ágyról és Louis ölelő karjaiból.
- Na és most hova mész? - kérdezte
Lou.
- Hát 8 óra van, és ha jól tudom
pontban délre reptérre kell érnünk, hogy otthoni idő
szerint hajnali kettőre, hazaérjünk.
- Úú basszus tényleg! - pattant ki az
ágyból és a fürdőbe sietett.
- Héjj én akartam bemenni! - raktam
karba a kezeimet.
- Bocs szívi egyel, arrébb van még
fürdő!
- kiabált ki.
- Utállak! - mondtam durcásan és
átsétáltam a Zayn szobájának fürdőjébe.
Tipikus Zayn volt. Minden bútor fekete
vagy ahhoz hasonló tónusú színben pompázott, de nagyon ízléses és modern volt.
Imádtam.
Gyorsan lezuhanyoztam majd
visszamentem a Louis szobájába, ugyanis ami nekem kell, az mind ott van.
Megvártam még a vőlegényem kitolja a seggét a fürdőből
és elfoglalhatom én is.
Megszárítottam a hajam majd
kisminkeltem magam és felöltöztem valami kényelmes cuccba hisz 14 órát utazni
fogunk a magasban. Valójában én sem tudom, hogy akkor minek sminkeltem ki magam
és Louis-nak is ez volt az első kérdése mikor kimentem a fürdőből.
Összeszedtük a cuccainkat majd kocsiba
ültünk és kimentünk a reptérre mire kiértünk fél 12 volt.
Még várakoztunk egy fél órát, kapucnit
a fejünkre húzva majd becsekkoltunk és végre elfoglalhattuk a magángépet.
Amint felértünk le stipi stopiztam a kanapét, aminek Louis nagyon nem örült
ezért egyből
rám tehénkedett és nem akart leszállni.
- Louis össze fogsz nyomni! - nevettem
el magam.
Lehajtotta a kapucnim majd levette a
baseball sapim és elvigyorodott.
- Temetésre készültél? - nevette el
magát.
- Nem tetszik a fekete összeállításom?
- De! Nagyon laza csak nem látom az
arcod. - puszilt meg.
- Ezért vettem fel. Hogy a rajongók ne
ismerjenek meg! - nevettem el magam.
- Tudom! - szállt le rólam és
bekapcsolta a tv-t.
Csúnyán ránéztem majd vállon ütöttem.
- Ez csak figyelem elterelés volt,
hogy a távirányítót megszerezd? - tettem karba a kezem.
- Pontosan! - vigyorodott el.
- Ezt most nagyon megbánod! - vetődtem
rá.
- Ne! - kezdett el nevetni mikor
csikizni kezdtem.
- Na, lássuk csak hol vagy a
legcsikisebb! - közelítettem az kezemmel az oldalához.
- Jó! Visszaadom!
- Komolyan? - szeppentem meg azon,
hogy ilyen könnyen adja magát.
Kihasználta az oda nem figyelésemet és
ledöntött magáról majd rám feküdt és úgy nézte a tv-t.
- Louis szállj le rólam! - kezdtem el
ütni.
- Csss nem hallom! - tette az ujját a
szája elé.
- Csengést fogsz hallani a füledben,
ha jól kupán, váglak! Add vissza és szállj le rólam!
- Sajnos nem tehetem!
- Mert?
- Mert most szállunk fel és nem
akarom, hogy itt leess nekem az ágyról!
- Te csak ne félts engem! - kacagtam
fel.
Nagy nehezen leverekedtem magamról
majd átültem a fotelembe és a kajákból kezdtem el válogatni.
- Hozol nekem is? - kérdezte mire én
megcsóváltam a fejem és elégedetten lehuppantam a fotelbe.
Sőt még rá is dobtam egy
lapáttal.
- Annyira meleg van itt! - sóhajtottam
és levettem a pulcsim, ami alatt egy fekete topp volt.
- Szívem nem akarsz idejönni? -
vigyorodott el.
- Még mit nem! Ha akarsz, valamit
felemeled a segged és idejössz!
Felállt a kanapéról majd idejött és
nemes egyszerűséggel
felemelt majd leült a fotelbe és az ölébe helyezett.
- Louis ne rakosgass csak így! Már
mondtam, hogy nem vagyok egy tárgy!
- Oké. - vigyorodott el majd lassan
megcsókolt.
- Hmm, ez jól esett. - haraptam be az
alsó ajkam és még egyszer megcsókoltam most kicsit hosszabban.
- Arra gondoltam, hogy ha hazaérünk,
nálunk alszol, és mikor felkelünk, elmegyünk anyáékhoz ugyanis felhívott
telefonon, hogy Dan nem lesz otthon és neki pedig segítségre lenne szüksége a
nagy hasa miatt és meghívott két napra.
- Most komoly? - csillantak fel a
szemeim.
- Ahha! Ne örülj annyira! Bele fogsz
te még ebbe unni! - nevette el magát majd elvette az egyik szendvicsem és
beleharapott.
- Az az enyém volt! - mutattam az
ételre.
- Jól mondtad! Csak volt! - csámcsogott
és lerakott az öléből. Visszafeküdt a kanapéra és a tévét
kezdte el nézni. Mellé feküdtem majd hozzábújtam és nagyjából ezzel töltöttük
el a repülőút
felét...a többit pedig alvással.
*Leszállás után*
14 óra fárasztó repülőút
után sikerült landolnunk. Hajnal volt, de a reptéren így is fogadtak sikítozó
rajongók. Az arcom szerintem nem volt megfelelő állapotban így a
hajammal és a kapucnim fejre húzásával próbáltam takarni.
Hamar a fekete kisbuszhoz értünk, ami
egyenesen az 1D házhoz vitt minket.
Amint beértünk a ház ajtaján ledobtuk
a bőröndöket
a nappaliba és felmentünk a szobába aludni.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Telefoncsörgésre keltem. Megnéztem az
időt,
ami 12 órát mutatott.
- Igen? - szóltam bele kómás hangon.
- Jessy! Épségben hazaértetek? Nem
szóltál mikor landolt a gép!
- Jajj bocsi teljesen kiment a fejemből!
Igen már hazaértünk és itt aludtam az 1D házba!
- Akkor jó! Nyugodtan maradhatsz csak
aggódtam.
- Okés! Szia, majd megyek és mesélek!
- Már várom! - kuncogott majd
kinyomta.
A telefonom letettem az éjjeli
szekrényre én pedig visszadőltem Louis mellé.
- Kicsim! - kezdtem el simogatni a
hátát ugyanis hason aludt.
- Fent vagyok. - motyogta.
- Én most hazamegyek Dan-hez és
összepakolok, te pedig majd gyere értem, ha indulunk anyukádékhoz.
- Oké. - motyogta a párnába.
Szerintem semmit nem fogott fel abból,
amit mondtam, de mindegy.
Mivel a tegnapi ruhám rajtam volt
fölöslegesnek tartottam átvenni ezért csak lementem a lépcsőn
és felvettem a bőröndöm.
- Jessy! Mikor értetek haza? - kérdezte
a konyhából Zayn.
- Hát hajnal 3 fele!
- Ohh akkor elég fáradtak vagytok..
- Hát eléggé..és még ma menni kell
Louis anyukájához is...
- Jaaa! Akkor nem lesztek itthon?
- Nem! Majd csak holnap után jövünk! -
De most megyek, még beszélek Daniellel is!
- Oké, szia!
Kiléptem az ajtón és lassan a bőröndöt
húzva sétálni kezdtem.
Séta közben beszippantottam London hűvös
eső
illatú levegőjét,
amit nagyon szeretek és hiányzott is már.
Kevesebb, mint negyed óra alatt otthon
voltam.
- Megjöttem! - kiabáltam el magam.
- Jess! - ugrott a nyakamba Dan.
- Áúú ez fájt! - nevettem el magam.
- Bocsesz! Gyere, mesélj! - húzott a
kanapéra.
Elmosolyodtam majd elhelyezkedtem vele
szemben és mesélni kezdtem.
Mikor befejeztem a mondandómat
Danielle olvadozni kezdett.
- Olyan jó volt nektek! Annyira
romantikus lehetett!
- Hát igen...nagyon szeretem. -
haraptam az alsó ajkamba.
- De az a veszekedés, amit
meséltél..az nem kellett volna!
- Tudom, de én ezt is élvezem vele!
Mindent szeretek benne! Még azt is ha durcázik és makacskodik..
- Jujj annyira aranyosak vagytok. -
ujjongott.
- Köszönjük! Viszont most megyek
pakolni, mert, elmegyünk két napra Louis anyukájának segíteni pár dologban!
- Ohh már megint elmész?
- Hát igen... Baj?
- Áhh annyira, nem mert úgysem lennék
itthon a próbák miatt..
- Akkor jó!
Felmentem a szobámba majd egy táskába
pakoltam pár cuccot és leszáguldoztam a lépcsőn.
- Csak ennyit viszel? - mutatott a
táskámra.
- Aha mert Louis mindig panaszkodik,
hogy sok cuccot viszek magammal így most csak ennyit pakoltam.
Elnevette magát majd tovább nézte a
tévét.
Egy 20 perc elteltével kaptam Lou-tól
egy sms-t miszerint indul, úgyhogy pár perc múlva meg is érkezett.
Elköszöntem a barátnőmtől
majd bepattantam a kocsiba és elindultunk. Két órán keresztül beszélgettünk és
zenét hallgattunk majd felparkoltunk Jay-ék kocsifelhajtójára és bementünk a
házba. Az ikrek a nyakunkba ugrottak a lányok pedig nagyon örültek az
érkezésünknek.
- Gyerekek! Annyira jó hogy itt
vagytok! Remélem, nem vagyunk a terhetekre! Mitől vagytok ilyen szép
barnák?
- Szia, anya! Nem vagytok egyáltalán a
terhünkre sőt!
És azért mert elvittem Jess-t egy kicsit a Bahamákra és napoztunk.
- Ohh de jó már nektek! - mosolyodott
el.
Lepakoltunk majd rögtön beálltunk
segíteni a vacsorát elkészíteni és tálalni.
- Annyit el kell mondanom, hogy voltam
ma az orvosnál és azt mondta, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, úgyhogy
annyit sétálnom és állnom nem szabadna, úgyhogy az elkövetkezendő
2 és fél hónapot a szülésig ágyban kellene töltenem.
- Akkor miért nem vagy ott? Nyugi
megcsinálunk, mindent te csak nyugodtan zuhanyozz le és menj tévézni. -
mosolyodtam el.
- Köszönöm! Ha nem gond a lányoknak a
tízórait is el kéne készíteni az iskolába és reggelit is kéne csinálni, amit
lehet müzli is nem kell nagy reggelikben gondolkozni.
- Meglesz! - mosolyodtam el.
Ő elment lezuhanyozni addig mi
megterítettünk és az asztalhoz hívtuk a lányokat.
Míg ők megvacsoráztak mi
addig Louis-val lezuhanyoztunk vacsora után pedig ágyba bújtattuk a két
kisebbet és mi is ettünk egy kicsit.
- Egy este pipa! Még van egy! -
nevetett Louis és betakarózott már az ágyban.
- Egy kicsit fárasztó! - bújtam hozzá.
- Hát az biztos! Ez már csak a
nagycsaláddal jár!
- Én is nagycsaládot akarok. - néztem
fel rá mire elmosolyodott.
- Hát, ha nekünk is csak hatodszorra
jön össze egy kisfiú, akkor hat gyerekünk lesz! - nevetett.
- Álmodozz még! - kuncogtam fel.
- Jó akkor négy!
- Max. három!
- Jó akkor három! - kacagott fel.
- Jó éjt. - motyogtam.
- Jó éjt szívem. - suttogta majd
lekapcsolta a villanyt és adott egy puszit a homlokomra. Pár perc múlva már úgy
aludtam, mint a bunda.

Jujci *----* Perfie <3 Siess
VálaszTörlésKedvencem *---* ügyi vagy ;)...mikor lesz rész??Oan jóóó :D
VálaszTörlésbékülős szex és hat gyerek... jól megy nekik :D
VálaszTörlésimádom *0*
Köszönööm! ^-^ :* <3 <3 <3
VálaszTörlés