40.fejezet~

Jessy szemszöge:

Telefoncsörgésre keltem, ami így másnaposan csodás érzés volt.

- Igen? - szóltam bele.

- Aludtál? - lepődött meg a vonal másik végén lévő fél.

- Igen, de gyorsan mondd!

- Jaa amúgy Benny vagyok, tudod a rég nem látott unokatestvéred és csak azt akarom mondani, hogy Londonba érkezem egy óra múlva, úgyhogy találkozhatnánk.

Csak elmotyogtam neki a címet majd letettem és sóhajtottam egyet.

Visszaaludni már nem sikerült így kómásan felültem és szétnéztem, hogy egyáltalán hol vagyok.

5 perc múlva sikerült rájönnöm, hogy Louis szobájában így hát leküszködtem magam az ágyról és bementem a fürdőbe zuhanyozni és rendbe hozni magam.

40 perc múlva kicsit frissebben léptem ki a fürdőből.

Az ágyhoz sétáltam és megnéztem, hogy hány óra van. Délután 3-at mutatott a telefonom ezért az ágyra térdepeltem és rádőltem Lou-ra.

- Ébresztő! - kiabáltam el magam.

- Áúú! Ne kiabálj, fáj a fejem!

- Nekem is. - gondolkoztam el.

Lelökött magáról és a hátára fordult.

- Mennyi az idő?

- Három óra.

- Miért keltettél fel?

- Mert három óra van.

- És?

- Hát..délután van! - nevettem.

- Ajj asszony csak a baj van veled! - röhögte el magát mire egy párnát vágtam az arcába.

- Ismét áúú! Normális vagy? - nevetett.

- Ahha! Teljesen. - másztam le az ágyról és felvettem a magassarkúm.

- Hova mész?

- Haza. Tudod, elfoglalt ember vagyok és találkozóm van!

- És mégis kivel?

- Az titok. - vigyorogtam és kimentem az ajtón.

Lementem a lépcsőn majd bosszankodva levettem magamról a lábbelimet és mezítláb léptem ki a Londoni levegőre. Az emberek kicsit sem néztek hülyének, mezítláb de az tuti hogy én ezt a hülye magassarkút nem veszem fel.

10 perc múlva hazaértem.

Ledobtam a cipőmet az előszobában majd a nappaliba sétáltam ahol igen vicces látvány fogadott. Danielle elég természetellenes pózban feküdt a kanapén és aludt. Halkan elnevettem magam és gondoltam felkeltem, mert nem szeretném, ha kitörné a nyakát.

- Danielle. - rázogattam meg a vállát.

- Hm? Mi az? - nyitotta ki a szemét.

- Délután van!

- Igen?

- Mikor értél haza?

- Nem tudom.

- Az úgy jó! - kacagtam.

- Minden kiesett! Vagyis az még meg van, hogy Zoe-val hoztatok piát...de a többire nem emlékszem.

- Hát van ez így! - kuncogtam és felsétáltam a szobámba valami kényelmesebb cuccba bújni.

Mikor kész lettem lementem a konyhába valami kaját csinálni magamnak és lehuppantam a kanapéra tévézni.

Miután elfogyasztottam az ételemet csöngetni kezdtek ezért felpattantam és az ajtóhoz szökdécseltem.

- Szia! Hát te még élsz? - ugrottam az unokatesóm nyakába.

- Köszönöm kedves kérdésedet igen még élek! - szorongatott meg majd lerakott.

- Amúgy még te hova nősz? Le kell hajolnod már, lassan hogy, beférj az ajtón! - kuncogtam.

- Te meg ugyanolyan pici maradtál, mint 10 éves korodban, úgyhogy vita lezárva. - tolakodott beljebb.

- Ez gonosz volt! - csuktam be az ajtót és utána mentem.

Leült a kanapéra és a kezébe vette a távirányítót.

- Igen nyugodtan Benny helyezd magad kényelembe mintha otthon lennél. - forgattam meg a szemem.

- Jessy! Ki jött? - kiabált le az emeltről Dan.

- Csak az idióta unokatestvérem! - kiabáltam vissza.

- Ismerem?

- Nem!

Lábdobogást halottunk majd megjelent Dan a nappaliban.

- Hello! - köszönt Benny-nek majd a konyhába sietett.

- Hello. - nézett fel Ben majd újra a tévére koncentrált.

- Te most amúgy tévét jöttél ide nézni? - álltam meg előtte csípőre tett kezekkel.

- Nem! Látni szerettem volna a kedvenc unokatesómat!

- Nincs pénzem és egyéb anyagom, sem ami még idiótábbá tenne.

- Olyan nehéz elhinni, hogy csupán látni akartalak? - tárta szét a karjait.

- Ahha! - kezdtem el szaporán bólogatni.

- Ez sértő. - tette a szívére a kezét és műsírást színlelt.

- Tudod, ki hatódik meg. - dőltem le mellé.

- Emlékszel még arra a fogásra, amivel kínoztalak kiskorodban? - dörzsölte össze a két tenyerét.

- Hagyjál békén! - nevettem el magam és arrébb csúsztam ő viszont rám nehezedett és lefogott.

- Benny fejezd be! - kezdtem el nevetve rúg kapálózni.

Mikor megelégeltem, hogy én maradtam alul erőt vettem magamon és lelöktem magamról a földre én pedig ráestem.

- Mindig kék és zöld foltos voltam miattad! - kezdtem el játékosan ütni.

- Jajj ne túlozz! - röhögött.

- Nem túlzok! - ütöttem még mindig.

- Hogy van benned ennyi erő te lány? - fogta le a kezeim.

- Meg edződtem! Te viszont puhány maradtál! - szálltam le róla.

- Segíts fel állni! - nyújtotta felém a kezét, amit figyelmen kívül hagytam és leültem a kanapéra.

- Mire valók azok a kockák a hasadon, ha még felállni sem tudsz magadtól? - nevettem.

- Hahah nagyon vicces vagy! - gúnyolódott és felült mellém.

- Tényleg nincs egy kis pénzed? - kérdezte.

- Nincs! Miért kéne? Csak azt nem mond, hogy tartozol!

- De tartozom!

- És azt ne mondd, hogy te is Scott-nak mert esküszöm, megöllek.

- Nem Scott-nak! Az könnyebb lenne, mert tudnál segíteni.

- Miért gondolja ezt mindenki? Nem tudom megakadályozni azt a pszichopatát.

- Mert rád hallgat! De amúgy New York-ban élek azt tudod, és ott tartozom egy férfinak.

- Mennyivel?

- Nem sokkal.

- Akkor menj el dolgozni!

- Ajj de az annyira uncsi!

- Én meg azt unom, hogy ha jön, valaki rokonok vagy barátok közül mind azt kéri, hogy én kölcsön adjak neki vagy védjem meg őt! Te sem azért jöttél, mert látni akartál!

- Látni is akartalak! Hallottam, hogy együtt vagy ezzel a világsztár gyerekkel és tudni akartam, hogy mi van veled.

- Ahha...hát látod! Élek és virulok!

- Annak örülök. - mondta és csörögni kezdett a telefonja.

- Oké megyek már! - szólt bele majd felállt. - Most mennem kell! - ölelt meg.

- Oké és vigyázz magadra! Lehetőleg ne nyírasd ki magad és menj el dolgozni! 25 éves férfi vagy ideje lenne!

- Jó majd meggondolom! - intett és elhagyta a házat.

Amint Benny elkanyarodott a járdán Louis autója kanyarodott fel a kocsi bejáróra.

Kiszállt a kocsiból majd Ben után nézett.

- Ez ki volt? - lépett oda hozzám.

- Gyere be. - fogtam meg a kezét.

Leültettem a kanapéra és az ölébe ültem.

- Nem válaszoltál a kérdésemre Jessy!

- Az unokatesóm volt Benny!

- És mit akart?

- Pénzt!

- Remélem nem adtál neki!

- Nem! Elegem van már abból, hogyha felbukkan, egy rokon az ajtómba az csak azért van, mert hallották, hogy a te menyasszonyod vagyok, és akkor már van egy csomó pénzem.

- Ez így szokott lenni. - mosolyodott el.

- Egyedül Zoe az az unokatesóm, akiben megbízhatok.

- Nem kell ehhez rokonnak lenni. Itt van Danielle, akiben megbízhatsz, itt vannak a srácok és itt vagyok én is!

- Tudom. Csak rosszul esik. - bújtam hozzá.

- Tudom nagyon, jól hogy milyen. Az apám is csak a pénzemért akar velem lenni.

- Tudom. De ugyanúgy neked is ott vannak a srácok és én meg persze az anyukád és a húgaid!

- Így van! Menjünk ma este vacsizni?

- Mi?? Persze! - ujjongtam.

- Ne is próbáld kiszedni belőlem, hogy hova megyünk, mert nem fogom megmondani, de különleges, lesz!

- Júúj! Öltözzek ki?

- Ahha! Rajtam is öltöny lesz!

- És mikor indulunk?

- 8-kor!

- Felmegyünk?

- Ahha! - emelt fel majd felvitt a szobába.

- Van lábam! - nyafogtam.

- Tudom, de így gyorsabb volt! - nevetett.

- Azt mondod, lassú vagyok?

- Nem! Csak most be vagy lassulva a tegnap este miatt. - röhögte el magát és ledobott az ágyra.

- Áúú! - nyögtem fel.

- Bocsesz. - feküdt le mellém.

- Ne dobálgass Tomlinson. - ültem a csípőjére.

- Mert? - vigyorodott el.

- Mert! - mondtam sértődötten.

- Tegnap este mit csináltunk mi a hajón? - kezdett el nevetni.

- Ajj! Muszáj eszembe juttatnod? Hazza halálra fog szívatni! - fogtam a fejem.

- De megérte. - hajolt a nyakamhoz majd apró puszikkal kezdte behinteni.

- Teljesen. - nevettem el magam majd hagytam, hogy maga alá fordítson.

- Ma este vegyél fel rövid ruhát. - mosolyodott el sármosan.

- És ha én nem akarok? - haraptam a számba.

- Légyszi! - nézett rám boci szemekkel.

- Mikor fog eljönni az az idő, amikor ez már nem fog hatni? - kuncogtam.

- Soha! - csókolt meg.

Még egy darabig elvoltunk az ágyon majd fél 7-kor elzavartam öltözni és én is készülődni kezdtem.

Lezuhanyoztam begöndörítettem a hajam majd kisminkeltem magam és készen is voltam fél 8-ra.

Dudaszót hallottam, úgyhogy gyorsan kezdtem el szaladni a lépcsőn majd kinyitottam az ajtót és megláttam Louis-t a kocsijában.

Kiszállt majd az autó másik oldalához sétált és kinyitotta nekem az ajtót. Adtam neki egy gyors csókot majd bepattantam és bekötöttem magam. Gyorsan megkerülte a kocsit beült mellém és elindultunk.

- Milyen udvarias vagy ma. - vigyorogtam.

- Én mindig udvarias vagyok! - nevetett.

- Kivéve, amikor nem!

- Ne gonoszkodj, mert kiraklak!

- Jól van! - kuncogtam és inkább csöndben maradtam az út további részében. Nem sokat mentünk olyan 20 perc lehetett, amikor is megláttam egy gyönyörű szép nagyon magas épületet.

Lou leállította az autót majd kisegített a kocsiból és bementünk.

Rögtön a lifthez sétáltunk és megnyomtuk a 20-as gombot, ami gondolom, a huszadikra visz.

- Remélem nincs tériszonyod! De aki Bungee Jumping-ozni akar, annak gondolom nincs!

- Emlékszel még arra, amit mondtam az ugrásról?

- Persze!

- Amúgy tényleg nem félek a magasban! - vigyorogtam.

- Az jó mert a teraszon vacsizunk!

- Hűű!

Csengett a lift majd megérkeztünk és kiléptünk.

- Hűűűű! - mondtam ismét és szétnéztem.

Gyönyörű volt a kilátás. A városi fények és a csillagos ég...csodálatos volt.

Üres volt az egész étterem csak egy asztal volt megterítve. Amint odaértünk Louis elvette az asztalról a rózsát és nekem adta mire én teljesen elpirultam.

- Imádom mikor zavarban vagy. - ölelt át majd egy puszit nyomott a fejemre.

- Én nem szeretem, mikor zavarban vagyok. - tettem a kezem a lángoló arcomra.

Kihúzta nekem a széket és helyet foglaltunk.

- Nagyon éhes vagyok. - mondtam.

- Én is! - nevetett és intett egyet a pincérnek, aki hozta az étlapokat és egy üveg pezsgőt.

- Louis mit ünneplünk ennyire? - kérdeztem miközben öntött a pezsgőből.

- Magunkat azt, hogy már lassan fél éve eljegyeztelek és persze a nemsokára megszületendő kis tesóimat.

- Már fél éve?? Uramisten! Hamar eltelt! A kis tesóidat pedig jobban várom, mint bármit!

- Hát én is! Főleg a kisfiút! De amúgy a lányt is!

- Merem remélni! - nevetem el magam.

A pincér megjelent és lerakta elénk a megrendelt ételeket és falatozni kezdtünk.

A vacsora végeztével kocsiba ültünk és hazamentünk. Louis úgy döntött, hogy nálunk alszik. Leparkoltunk majd felmentünk a szobámba és tévézni kezdtünk.

- Még...nem lehet tudni, hogy mikor mentek turnéra? - szólaltam meg a mellkasán fekve.

- Állítólag októberben.

- És mennyi időre?

- Hát fél év, ahogyan az lenni szokott.

- Az sok.. - szomorodtam el.

- Hát sok...de hazaengednek minket sokszor...szoktak lenni szünetek és karácsonyra is itthon leszünk.

- Nem elég. - bújtam még jobban hozzá fejemet pedig a vállába fúrtam.

- Ne gondolkozz, ezen még csak május van!

- Mindjárt június..

- Jessy ne légy ilyen pesszimista! - nevetett a szenvedésemen.

- Jó akkor nevess ki. - húzódtam el tőle és karba tettem a kezem ajkamat pedig lebiggyesztettem. Kb. úgy nézhettem ki ott, mint egy nagyra nőtt óvodás.

- Buta vagy! - mászott rám és apró puszikkal kezdte behinteni az arcom minden kis szegletét. A számnál megállt majd gyengéden megcsókolt. Nyakát átkaroltam ezzel jobban elmélyítve csókunkat.

Mikor elváltunk egymástól csöndben maradtunk és egymás arcát kezdtük tanulmányozni.

- Louis... - suttogtam.

- Hm?

- Megígérsz nekem valamit?

- Bármit!

- Jövő júniusban megtartjuk az esküvőnket? - néztem rá boci szemekkel. Az összes tudásom bele kellett adni, hogy hasson, mert tudom, hogy ez nála kényes kérdés, mégpedig azért mert szerinte túl fiatal vagyok az esküvő dologhoz. 

Lehajtotta a fejét majd hitetlenül elnevette magát.

- És te ki tudod mondani az egyetlen olyan dolgot, amit nem, ígérhetek meg. - csóválta a fejét.

- De miért?

- Tudod jól Jessy! Még fiatal vagy és lehet, megbánnád.

- Sosem bánnám meg! Szeretlek..és azt hittem, hogy te is engem.

- Ne butáskodj már! Én is nagyon szeretlek és akár ebben a pillanatban is elvennélek feleségül! Csak miattad nem akarom ezt...meg persze anyukád miatt, mert biztosan levenné a fejem..

- Nincs beleszólása... de biztosan megengedné!

- Szerintem meg biztosan nem!

- Fogadjunk?

- Fogadjunk!

- Akkor felhívom és megkérdezem! - mondtam mire nagyra tágultak a pupillái.

Vigyorogva bepötyögtem a számot majd közénk tettem a telefont és kihangosítottam.

- Szia, kislányom! - szólt bele csilingelő hangon. Ez az! Jó kedvében van!

- Szia, anya!

- Baj van??

- Nincsen! Kérdezni szeretnék tőled valamit!

- Na, hajrá!

- Mit szólnál hozzá ha Louis-val jövő júniusban összeházasodnánk?

- Ha te úgy érzed, hogy szereted ezt a fiút és vele akarod leélni az életed akkor én áldásom adom rátok!

- Komolyan? - csillantak fel a szemeim.

- Komolyan! De Louis-t lefejezem, ha még egyszer megbánt téged!

- Khm..segítek! - nevettem el magam mire Louis nagyon csúnyán kezdett el nézni rám.

- Na, jó leteszem! Köszönöm majd még hívlak, szia!

- Szia! - mondta majd bontotta a vonalat.

Elnevettem magam Louis bosszús nézésén és megsimogattam az arcát.

- Nyugodj meg kicsim nem fogunk lefejezni, ha jól viselkedsz. - vigyorogtam rá.

Megforgatta a szemét majd a hátára feküdt kezeit pedig széttárta pont úgy, hogy az én oldalamra is átlógjon.

- Louis ez az én térfelem! - toltam arrébb a kezét.

- Mert 2 perce nem te voltál az, aki rajtam feküdtél és ezzel az én térfelemen is?

- Nem! - öltöttem ki a nyelvem.

- Akkor biztos a szomszéd volt..

- Pontosan! - vigyorogtam rá majd a fürdő felé indultam.

Már éppen az ajtónál voltam mikor két erős kezet éreztem a derekamon majd egy rántást és már az ágyon is voltam Louis pedig beszáguldozott a fürdőbe és magára zárta az ajtót.

- Bocsi kicsim most én zuhanyozok elsőnek! - kiabált ki.

- Ez csúnya volt! - nyafogtam.

- Hát ez van!

- Most én alszom a földön! - mondtam durcásan és elkezdtem megágyazni ott.

 A fürdőből csak nevetés hangzott majd vízcsobogás.

Összeszedtem a cuccaim majd durcásan beálltam az ajtóba és megvártam még Louis hajlandó lesz kijönni onnan.

Amint megjelent az ajtóban meztelen felsőtesttel elkerekedett a szemem és megpróbáltam magam vissza fogni. Szívdöglesztően elmosolyodott majd elsétált mellettem.

Mosolyogva megforgattam a szemem és bementem a fürdőbe. Gyorsan leöltöztem majd beálltam a zuhany alá. 15 perc múlva felfrissültem léptem ki a fürdőből. Louis az ágyon feküdt és a laptopomat nyomogatta.

Oda ballagtam az ideiglenes ágyamhoz és befeküdtem.

Durcásan a fejemre húztam a takarót és aludni próbáltam, de esélyem sem volt.

A föld kemény volt a vőlegényem nem volt mellettem és nyűgös is voltam.

- Nem fogod bírni sokáig. - jelentette ki Louis.

- Ne vegyél rá mérget!

- Gyere fel.

- Nem!

- Jessy!

- Nem!

- Buta!

- Hagyjál, alszok!

Elnevette magát majd éreztem, hogy lemászik mellém.

- Szia. - nézett be a takaróm alá.

- Menj fel az ágyra!

- Ne durcáskodj már!

- Nem durcáskodom.

- De! - kuncogott majd átölelt.

- Ne már! - toltam el magamtól.

- Asszony! Ne hisztizzél, mert kidoblak az ablakon!

- Jó, na! - húztam le a fejemről a takarót és a szemébe néztem.

- Elverlek, ha ilyen leszel!

- Te engem? Előbb kapsz ki tőlem! - nevettem.

- Hidd csak azt! - emelt fel majd lerakott az ágyra és mellém feküdt.

Felvettem a párnám és a takaróm és elhelyezkedtem kényelmesen Lou-val szemben.

- Éhes vagyok. - nevettem el magam.

- Én is...lemenjek kajáért?

- Ahha! Légy szíves!

Felállt majd kiment a szobából. A laptopomhoz kúsztam és felnéztem facebookra de nem sok érdekeset találtam. Louis telefonja csörögni kezdett felültem majd a képernyőre pillantottam amin Lottie mosolygós arca volt.

Gyorsan kiszaladtam és a lépcsőhöz mentem.

- Louis a húgod hív! Felvehetem? - suttogtam le neki mivel Danielle bizonyára már alszik.

- Persze! - szólt vissza. Gyorsan megnyomtam a zöld gombot.

- Szia Lottie itt Jess!

- Szia Jessy! Anyánál beindult a szülés kérlek, mondd meg Louis-nak. A kórházban vagyunk a folyosón azt mondták, hogy csak reggelre lesznek babák.

- Hűűha! Úristen, de jó! Oké megmondom, szerintem odamegyünk!

- Okés szia!

Amint letettem a telefont leszaladtam a lépcsőn és Louis hátára ugrottam.

- Anyukádnál megindult a szülés! - vigyorogtam.

- Mi?

- Reggelre megszületnek a kis tesóid!

- Oda kell mennünk!

- Kéne! Úristen már úgy várom a kicsiket! - ugrottam le a hátáról.

- Akkor menjünk fel, kajáljunk és öltözzünk.

- Oké! Szólok Dan-nek hogy ne keressen!

- Jó ötlet hajnali 1-kor felkelteni?

- Persze! - nevettem el magam és felszaladtam a lépcsőn.

Halkan bementem a szobájába és az ágyához léptem.

- Danielle.. - rázogattam meg kicsit.

- Hm?

- Elmegyünk Lou-val Doncasterbe mert Jay szül!

- Mondd meg nekik, hogy gratulálok és csinálj képeket. - mondta álmosan.

- Meglesz! - vigyorogtam majd ugrándozva kimentem a szobából. A másik szobába mentem majd leültem Lou mellé az ágyra és falatozni kezdtem.

- Mi lesz a nevük? - kérdeztem.

- A kislány Doris lesz a fiú pedig Ernest!

- Szép nevek! Alig várom, hogy megfoghassam őket!

- Én is! - vigyorgott.

Gyorsan megkajáltunk felöltözünk és kocsiba ültünk.

Hajnali háromkor a kórház parkolójában parkoltunk le.

A szülőszoba felé vettük az irányt, amit Louis már kívülről tudott hisz ezt az utat háromszor már megjárta...

Megöleltük a lányokat majd leültünk mi is a székekre.

- Hol van Dan amúgy? - kérdeztem.

- Apás szülés lesz. - válaszolt Fizzy.

- Jaa értem! Nem vagytok álmosak?

- De! Nagyon! - dörzsölte meg a szemét Phoebe.

- Haza szeretnétek menni? - kérdezte Lou mire az ikrek bólogatni kezdtek.

- Vidd nyugodtan haza őket. - mondta Lottie.

- Akkor ti maradjatok!

- Oké. - válaszoltunk.

- Én elmegyek az automatához kávéért, mert mindjárt bealszok.. - mondta Lottie és felállt. - Kér még valaki? - kérdezte.

- Én igen. - dörzsöltem meg a szemeim.

- Mizu lányok? - lépett ki a szülőszobáról Dan.

- Mi az? Megszülettek? - tátottam el a számat.

- Ohh dehogy is! Meg sem akarnak még moccanni! - nevetett.

- És akkor most mi lesz? - kérdezte Fizzy.

- Várunk! Ha haza akartok menni, menjetek majd telefonálok, ha beindul a szülés.

- Áhh nem! Megvárjuk. - mosolyogtam.

- Jó álmosnak látszol!

- Hát az is vagyok! - mondtam és ásítottam egy nagyot.

Negyed óra múlva megjött Louis is és helyet foglalt mellettem. A kávémat már rég megittam, de a hatását még mindig nem éreztem.

Ledőltem majd Louis ölébe hajtottam a fejem és lehunytam egy kis időre a szemeim.

A nevem ismételgetésére keltem és simogatásra ezért kinyitottam a szemeim és Lou-ra néztem.

- Dan-t most hívták be! Megindult a szülés!

- Úúú de jóó! - csillantak fel a szemeim és rögtön felültem.

- Mennyi az idő? - kérdeztem és a két alvó lányra néztem, akik egymásra dőlve szundítottak a padon.

- Hajnali 5 óra...

- Ezek szerint akkor a babák szülinapja május 30!

- Pontosan! - vigyorodott el.

1 óra várakozás után babasírást hallottunk mire összenéztünk. Gyorsan felköltöttük a lányokat, akik eleinte kicsit morcosak voltak, de miután hallották a kis tesójuk sírását vidámabbak lettek. 2 perc múlva még egy babasírás hallatszott fel.

- Megvannak mind a ketten! - kezdtem el ugrándozni és az álmosságot már egyáltalán nem éreztem.

5 perc elteltével Dan jött ki a kétszárnyú ajtón, mind a két kezén egy-egy csöppséggel. Az egyik baba rózsaszín pólyában volt a másik pedig kékben.

- Segítsetek gyerekek. - mondta mire Louis már ott is termett és átvette a kisfiút. A baba fejét a bal tenyerébe fektette a törzsét pedig a jobb kezével támasztotta és maga felé fordította.

- Hasonlít rám! - vigyorodott el mire én felkuncogtam.

A kicsi nyitogatni kezdte a szemeit, amit még nehezen tudott kontrollálni. Pár másodperc múlva megmutatta gyönyörű kék szemeit.

- Megfoghatom? - néztem Dan-re aki mosolyogva bólintott és a kezembe adta Doris-t.

Kicsit nyafogni kezdett majd kinyitotta ő is a szemét.

- Jajj de kis aranyos vaagy! - kezdtem el gügyögni mire egy apró mosoly jelent meg pici arcocskáján.

- Na, jó én is kérem az öcsém! - mondta Lottie mire Louis a kezébe adta Ernest-et.

Én Doris-t nyújtottam oda Fizzy-nek, aki örömmel fogta a karjaiba a kis tesóját.

- Na hogyha már mindenki megfogdosta a babákat bemehetnénk Jay-hez! - nevetett Dan.

Ekkor az orvos lépett ki a szülőszoba ajtaján.

- Doktor úr! Be lehet már menni? - kérdezte Dan.

- Igen! Az anyuka jól van, és ébren van csak fáradt! Gratulálok a kisbabákhoz! A nővérek már bevittek még egy kiságyat a kórterembe.

- Köszönjük! Mikor mehetünk haza?

- 4 nap múlva, azaz hétvégén! Még itt kell tartani a babákat és az anyát megfigyelésen hisz a gyermekeknél ilyenkor szokott előfordulni az esetleges sárgaság, ami a legtöbb esetben érett babáknál elmúlik magától, de vannak esetek, amikor kék fény terápiát kell alkalmaznunk. De ha ez bekövetkezik, akkor majd többet mondok.

- Köszönjük! - mondta Dan és kezet fogtak majd a kórterem felé indultunk a babákkal együtt.

- Gyerekek. - hunyta le a szemét Jay mikor beléptünk.

- Szia, anya! - mosolygott Lottie és a kezében lévő csöppséget átadta az anyukájának ahogyan Fizzy is tette.

- Hogy vagy? - kérdeztem mosolyogva.

- Hát most már jobban. Csak fáradt vagyok. Mikor mehetek haza?

- Hétvégén. - válaszolt Dan.

- Reménykedtem benne, hogy hévégén már hazamehetek. Csak fogalmam sincs, hogy hogy fogom végig csinálni két gyerekkel megint..

- Segítünk! - mondta Louis.

- Tudom kisfiam, de te dolgozol és Dan is, a lányok pedig iskolában vannak.

- Jövök én! Ott alszom az unokatesómnál hisz vele is ritkán találkozom, nappal pedig segítek neked.

- Hát, ha tényleg nem vagyok a terhedre, akkor én szívesen várlak!

- Akkor ezt megbeszéltük! - mosolyogtam majd Louis-ra néztem, aki mosolyogva nézett engem.

- Hol van a másik két lány? - kérdezte Jay.

- Haza vittem őket még hajnali 3-kor, mert álmosak voltak. - mondta Lou.

- És most egyedül vannak otthon?

- Már nagylányok! 9 évesek! Csak nem történik baj velük!

- Azért én aggódom! Menjetek haza gyerekek nyugodtan! Látom, hogy fáradtak vagytok!

- Oké. Jövünk majd délfelé! - mondta Louis.

- Én még maradok. - mondta Dan.

Bólintottunk majd a lányokkal és Lou-val hazamentünk.

Mikor beléptünk a házba nagy sötétség volt ezek szerint a lányok még alszanak, pedig már 6 óra van.

- Louis... - nézett fel rá szépen Fizzy.

- Na nee! Ezt a nézést ne! - nevetett Lou.

- Kiírsz minket a suliból mára? Fáradtak vagyunk! - pislogott rá Lottie is.

- Utálom, hogy ilyen befolyásolható vagyok...hozzátok az ellenőrzőtöket had írjam be! És az ikrekét is!

- Oké! - mondták majd felszaladtak az emeltre.

- Olyan rendes bátyó vagy! - öleltem át és a szemébe néztem.

- Köszönöm, hogy felajánlottad anyának a segítséget! Nem érdemellek meg. - nézett le rám és halványan elmosolyodott.

- Nagyon szívesen segítek anyukádnak! Tudod, hogy szeretem..és persze a babákat is! És ilyet ne mondj, hogy nem érdemelsz meg! Nagyon is megérdemelsz!

- Louis! Tessék! - tette le Lottie az asztalra a kis könyvecskéket Louis pedig írni kezdett persze az anyukájuk nevében.

Mikor kész lett felküldte a lányokat aludni aztán mi is felmentünk.

Nekem még volt annyi erőm hogy lezuhanyozzak így meg is tettem majd átvettem a pizsamám, amit még sikerült az induláskor gyorsan a táskámba csempészni.

- Ahha! Szóval te pizsit is hoztál? Nekem nem szóltál volna mi? - kérdezte az ágyon fekve Lou.

- Bocsánat. - nevettem el magam majd bebújtam mellé és hozzábújtam.

- Aludjunk, mert holnap frissnek kell lennünk!

- Miért?

- Megyek dolgozni.

- Koncert lesz?

- Ahha este! Londonban.

- Akkor jó éjt! - mondtam majd a mellkasára hajtottam a fejem.

- Jó éjt! - ölelt át és magához húzott. Pár perc múlva már aludtam, is mint a bunda.