2015. július 19., vasárnap

87.fejezet~

Jessy szemszöge:

*Szülés után 2 nappal*

Éppen Dylan-el a kezemben sétálgatok fel alá és altatom mivel nyűgös nagyon. Már megetettem, bepelenkáztam, megbüfiztettem, a hasát is simogattam, de nem hagyja abba a sírást. Még én teljesen nem vagyok jól, de már kezd alakulni és már egyre kisebb fájdalmaim vannak. Tegnap éjszaka lelkileg a padlón voltam mivel fájt mindenem, álmos voltam Dylan pedig sírt. Louis most egy interjún van, de azt mondta háromra itt lesz, ugyanis minden rendben van a babával és velem is így hazamehetünk. Már fel vagyok öltözve és össze is pakoltam. Minden papírt meg kaptunk, ami a távozáshoz kell, úgyhogy már csak Louis-t várjuk. Dylan is szépen fel van öltöztetve már csak a sapit kell ráadnom, de amint leteszem, üvölt. Kinéztem az ablakon szép volt az idő, de még csak február van, ezért félek, hogy megfázik a feje, úgyhogy muszáj azt  a sapit valahogy ráerőszakolnom. Már nem mozgolódott így megpróbáltam a hordozóba beletenni, ami most sikerült elsőre. Némán ujjongani kezdtem majd óvatosan a sapit is ráadtam és készen voltunk. Ebben a pillanatban berontott Louis mire lepisszegtem.
- Louis kinyírlak, ha felkelted!
- Jaa bocsi! - suttogta és idejött egy csókért.
- Sok fotós van kint? - kérdeztem.
- Ja... - húzta el a száját.
- Akkor várj, letakarom a hordozót! - mondtam majd egy kis takarót ráterítettem Louis pedig felemelte Dylan-t én pedig a táskát és kiindultunk.
- Srácok! - jött felénk Harry.
- Szia Hazz! - köszöntem neki.
- Louis add ide Dylan-t te meg vedd el Jessy-től a táskát! - mondta.
Úgy tettünk, ahogy mondta majd én a fejemre húztam a kapucnim és kiléptünk a fotósok közé.

Záporoztak a kérdések a vakuk pedig villogtak. Louis és Harry közt mentem. Amint a kocsihoz értünk én beültem Harry pedig mellém tette Dylan-t és Louis-val bepattantak előre.
Bekötöttem biztonságosan Dy-t majd magamat is és hátra dőltem.
Dylan nyitogatni kezdte a szemét és körülnézett.
- Csak ne sírj, kérlek kisfiam! - fogtam a fejem, amin elől a két fiú felnevetett.
- Ti csak ne nevessetek nem nektek kellett tegnap hajnalban felkelni hozzá vagy tízszer!
- De rám is ez vár! - mondta Lou.
- Az már igaz! - helyeseltem.
Az ablakon kezdtem el kinézni és a szemem egyre nehezebb lett. Nem igazán volt már lelki erőm ébren maradni ezért picit elszundítottam.

•••

Arra keltem, hogy valaki az ölébe kap. Beszívtam Louis illatát és elmosolyodtam.
- Nem bírtam ébren maradni. - motyogtam.
- Nem baj szívi aludj, egy kicsit el leszünk mi Dylan-nel! - mondta és kinyitotta az ajtót.
Az új házban vagyunk. Felvitt a vadiúj hálónkba és letett az ágyba.
- Harry behozza Dylan-t és a többiek is nemsokára átjönnek, de te aludj nyugodtan. - simogatta meg a karom.
- Oké. - helyezkedtem el majd ismét lehunytam a szemem.
Annyira jó hogy most már bárhogy tudok aludni és nem nyomja a hasam a baba. Amint lehunytam a szemem már aludtam is.

•••

Babasírásra ébredtem. Kinyitottam a szemem és mikor tudatosult bennem hogy az én kisfiam sír felálltam az ágyról és a földszintre indultam.
- Áhh itt van az újdonsült anyuka is! - vigyorgott rám Liam.
- Teljes életnagyságban. - tártam szét a karom mosolyogva.
Odasétáltam Lou-hoz majd elvettem a síró Dylan-t és csitítgatni kezdtem rugózva úgy hátha hamarabb elalszik. 5 perc után sem akarta abbahagyni ezért felvittem megetetni. Fél óra múlva kész lettem majd pelus cserét tartottam,megbüfiztettem és letettem aludni. A babahallgatót mellé helyeztem és óvatosan bezártam magam mögött az ajtót.
- Elaludt! - mondtam a többieknek vigyorogva.
- Pedig úgy gyömöszöltem volna még! - mondta Zoe.
- Hát majd még gyömöszölheted!
- Az biztos! Minden nap itt leszek, ugyanis holnap költözünk ide mellétek!
- Úristen de jóó! - ujjongtam és megöleltem.
- És mi is költözünk jújj de izgi! - sipította lányos hangon Liam, mire felnevettünk.
- Annyira jó hogy itt lesztek körülöttünk! - vigyorogtam. - És neked is köszönöm Zayn hogy eljöttél!
- Miért ne jöttem volna? Csaknem hagyom ki az unoka öcsim születését!
- Csak gondolom ez most így nehéz neked!
- Igen, de továbbra is barátok vagyunk a fiúkkal!
- Ennek örülök! - vigyorodtam el.
- Holnap minden újság címlapján mi leszünk! - sóhajtott Lou.
- Hát azt valahogy gondoltam. - húztam el a szám.
- Utálom.. Miért nem lehet békén hagyni?
- Mert te vagy Louis Tomlinson! - vigyorgott Niall.
- Ha nem mondod, észre sem veszem! - forgatta meg a szemét Lou mire Niall besértődött és a hűtőhöz ment enni, amin mi felnevettünk.
- Niall ott nem találsz semmit, hacsak Louis be nem vásárolt! - kiabáltam utána.
- Bevásároltattam! - vigyorgott Lou.
- Képes voltál mást megbízni vele?
- Téged kellett volna elküldenem? Főleg úgy hogy kórházban voltál?
- Jól van, na! - öltöttem rá a nyelvem.
- Megyek, körbenézek! - mondta Zoe és felállt.
- Nyugodtan! - nevettem.
Este kilencig itt voltak a srácok majd lassan mindenki elment mi pedig leültünk valami hideg vacsit összeállítani magunknak és megkajálni. Evés közben Dylan felsírt ezért Louis felment érte és lehozta.
- Mi a baj? Nem a pelus? - kérdeztem és átvettem tőle az üvöltő babát.
- A pelusa tiszta és most evett te is tudod...
- Akkor...öm...fáj a hasa?
- Büfiztesd meg!
Elkezdtem büfiztetni de 10 perc után sem volt semmi.
- Dylan légy szíves ne sírj már! - vette el tőlem Lou és felemelve gügyögni kezdett mire Dylan lehányta. Belőlem kitört a röhögés Lou pedig magától eltartva a gyereket undorodva átadta nekem. Én nem tudtam visszatartani a röhögést és már a hasam is fájt.
- Első hányás...de miért rám? - tette fel költői kérdését hisztizve.
- Inkább menj zuhanyozni elég egy hisztis ebben a házban!
- Hát te könnyen beszélsz nem téged hányt le!
- Nem! Engem csak lekakilt a kórházban!
- Ja..akkor nem szóltam! - nevette el magát és felszaladt az emeletre.
Felindultam én is a már a karomban alvó csöppséggel és beletettem a kiságyba, ami a hálónkban van. Betakargattam majd ledőltem az ágyra. Úgy érzem hosszú éjszakánk lesz... 10 perc múlva Louis kilépett a fürdőből egy szál alsógatyában én pedig elmosolyodtam. Belenézett a kiságyba és idejött hozzám.
- Még az is lehet, hogy nyugodt éjszakánk lesz! - vigyorgott és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Ne reménykedj! - húztam el a szám.
- Ne légy ennyire negatív!
- Te is az lennél, ha az utolsó éjszaka ott lettél volna a kórházban! Tudod hányszor sírt fel? Nagyon sokszor!
- Nyugi most már én is itt vagyok! Menj zuhanyozni!
- Oké. - sóhajtottam.
Bementem majd lassan leöltöztem mivel még fáj helyenként a testem majd beálltam a zuhany alá. Jó érzés volt a forró víz alatt állni és csak pár pillanatra elfelejteni a gondokat. Tudom, hogy itt van a világ legcsodálatosabb dolga a kiságyban és örülnöm kéne, de még most szoknom kell, hogy nem a hasamban van és hogy folyton sír. Persze örülök és ők ketten Lou-val a legszebb dolgok az életemben, de ez még egy kicsit furcsa, de remélem, nemsokára megszokom. Mikor kész lettem megtörölköztem majd átvettem a pizsim és kiléptem a fürdőből. Louis Dylan-nel a karjában sétálgatott és csitította.
- Nyűgölődött? - kérdeztem.
- Ahha! Megelőztem, hogy sírjon és felvettem.
- Pelus?
- Tiszta!
- Akkor jó. - sétáltam oda majd gügyögni kezdtem neki és a pici kezét piszkáltam mire megszorította az ujjam és ásított egy nagyot.
- Szerintem már leteheted! Most ásított!
- Oké. - mondta Lou majd óvatosan betette és betakargatta.
Mi is lefeküdtünk majd kényelembe helyeztük magunkat. Lou felém volt fordulva én pedig felé.
- Hiányoztál már. - motyogtam.
- Te is nekem kicsim!
- Azt hittem nem érsz be a kórházba!
- Én meg azt hittem, hogy elájulok bent! - nevetett.
- Tényleg! Nem ájultál el!
- Nem sok kellett hozzá!
- Komolyan? Hát én meg majdnem szétszakadtam! - nyújtottam rá a nyelvem.
- Bátor és ügyes voltál!
- Tényleg?
- Tényleg! - nevetett mire hozzábújtam arcom pedig a mellkasába fúrtam és mélyen beszívtam férfias illatát.
- Nincs babahányás szagod! - mondtam nevetve.
- Átdörzsöltem magam vagy százszor!
- Mi van? Nem tetszett?
- De nagyon! - nevetett.
Dylan nyafogni kezdett Louis meg már készült itt hagyni.
- Ne! Ne menj oda, mert akkor megszokja, hogy ugrunk érte!
- És ha valami baja van?
- Akkor már rég üvöltene!
- Hát jó! - sóhajtott.
Dylan abbahagyta és aludt tovább mi pedig annyira fáradtak voltunk, hogy többet beszélni sem bírtunk azonnal bealudtunk.


•••

Hajnalban babasírásra keltünk. Kikeltem az ágyból majd felkapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő lámpát és a baba ágyhoz sétáltam. Kiemeltem belőle a síró csöppséget és a vállamra hajtottam közben a fenekét kezdtem el rázogatni, hogy hátha elalszik, de nem nagyon akart.
- Etesd meg szerintem. - motyogta Lou.
Sóhajtottam egyet majd leültem az ágyra és a pici szopizni kezdett. Egy fél óra múlva abbahagyta én pedig kicseréltem a pelusát és megbüfiztettem majd miután elaludt az ölemben visszatettem az ágyba. Visszabújtam Louis mellé és lekapcsoltam a lámpát. Kb. 5 perc telhetett el megint sírni kezdett.
- Megyek. - motyogta Lou és ismét felkapcsolta a lámpát majd kivette a kiságyból Dylan-t és járkálni kezdett vele. Fél óra ringatás után megpróbálta beletenni a kiságyba, de amint letette ismét sírni kezdett.
- Nem hiszem el! - fújta ki a levegőt.
Idejött majd lerakta közénk és leült az ágyra. Dylan csendben maradt és pikk pakk elaludt mellettem. Louis-ra néztem aki puffogott én pedig elnevettem magam.
- És akkor most így lesz? - nézett rám.
- Próbáld meg most beletenni a kiságyba!
Felvette és elindult, de a baba nyűgösködni kezdett.
- Jó leszarom, itt alszik velünk! - mondta majd óvatosan letette közénk és bebújt ő is az ágyba.
Lekapcsoltam a villanyt és próbáltam úgy helyezkedni, hogy a gyereket ne üssem meg.
- Baby lehetőleg most ne rugdosódj! - mondta Lou szórakozottan.
- Majd téged foglak a gyerek úgyis a fejemnél van! - szóltam vissza mire hallottam, hogy felnevet. Lehunytam a szemem majd pár perc múlva elaludtam.

4 megjegyzés: