90.fejezet~

*2 hónap múlva*

Jessy szemszöge:

Hol is kezdjem az elmúlt két hónap történéseit...talán Dylen-nél...

Napról napra fejlődik és már egy egészséges 4 hónapos baba, aki már önállóan fordulgat a kiságyban és a kezeit a földre támasztva felemelt fejjel nézelődik. Ha engem vagy Louis-t meglátja, elmosolyodik, és ha az apja grimaszol, neki édes kacagásba kezd. Nagyon aranyos és legszívesebben agyon puszilgatnám, mikor egy tárgynak elkezd erősen gügyögve magyarázni olyankor nagyon koncentrál, és nem lehet megzavarni. Ha valami nem sikerül neki üvölteni kezd, és krokodilkönnyeket kezd potyogtatni. Az apja nem valami sokat van velünk és nagy a feszültség mostanában köztünk hisz reggel elmegy dolgozni és este 7 óra körül jön haza. Utálja, hogy nem lehet velünk és én is utálom ezt a helyzetet, de hát neki ez a munkája és nem adhatja fel az álmát értünk. Ezt nem hagyhatom! Folyamatosan veszekszünk és összekapunk kisebb dolgokon, amit én már nem bírok idegzettel. Zoe a nap 24 órájában szintén itt van és segít mindenben, amiben csak tud, és ez rendkívül jól esik. Kéthetente anyáék és Jay-ék is lejönnek és ők is rengeteget segítenek olyankor, de ami Louis-val van, köztünk azt csak mi tudjuk megoldani. Rettenetesen elhidegültünk egymástól és emiatt folyton sírok hisz szükségem van rá. Menthetetlenül és visszacsinálhatatlanul belé vagyok zúgva már két teljes éve. Utálom, hogy nem ér hozzám, hogy nincs egy kedves szava, és hogy nem foglalkozik velem. Rettegek, hogy el fog hagyni. Éppen a vacsit készítem, míg Dylan fent alszik a szobában mikor ajtócsapódást hallok.

- Szia, Louis. - köszöntem neki, de csak felviharzott az emeletre.

A pultnak támaszkodtam és lehunytam a szemem. Most jobb nem zaklatni meg várom, míg lenyugszik. Egy 20 perc múlva kész lettem a kajával és gondoltam felmegyek szólni neki. Felsétáltam a lépcsőn majd kinyitottam a szobánk ajtaját. Amint beléptem megcsapott Louis tusfürdőjének és parfümjének illata. Beljebb mentem és benéztem a fürdőbe. Ott állt a tükörnél a haját igazítva. Fekete csőfarmer simult lábaihoz és egy fehér atléta emelte ki izmos, tetkókkal teli karjait. Lélegzetelállító volt a látvány. Hátra nézett egy pillanatra és meglátott engem.

- Hová mész? - kérdeztem halkan.

- Buliba. - mondta ridegen.

Lehunytam a szemem és az ajtófélfának dőltem.

- Louis egész nap nem vagy velünk, és amikor itthon lehetnél akkor is elmész bulizni! Fogd már fel, hogy van egy fiad, akinek szüksége van rád!

- Ja persze megint én vagyok a hibás! Mindig mindenben! Nem az én hibám hogy becsúszott Dylan! Nekem itt a munkám és jól kell teljesítenem! Példának kéne lennem a rajongóink szemében, de nagyon nem vagyok az! Egy roncsnak érzem magam!

- Szóval Dylan csak egy hiba? - kérdeztem és kezdtem érezni, ahogy a könnycseppek mardossák a szemem.

- Talán én is csak egy hiba vagyok? Tudom, hogy mennyi feszültség van ebben a szakmában és tudom, mennyi teher nehezedik rátok, de lenne, időd velünk foglalkozni csak nem akarsz! Harry miért tud Zoe-val lenni? Mert akarja, hogy vele legyen!

- Jajj igen Harry maga a tökéletesség! Sőt mindenki jobb nálam tudom! Miért nem szülsz neki gyereket akkor?

- Mert téged szeretlek te nagyon idióta! Bár már kezd efelől is kétségem lenni... - hajtottam le a fejem.

- Nem érdekel! Nem érdekel ez az egész! Leszarom! Csak el akarok menni most! - kiabált.

- Akkor menj Louis, de ne várd el hogy ezek a szavak után is ugyanúgy álljak a dolgokhoz! - mondtam és legördült az első könnycsepp.

Félreálltam ő pedig kiviharzott. Halkan sírni kezdtem majd lehuppantam az ágy szélére.

- Oké.. ha te így akkor én is így.. - túrtam bele a hajamba.

Felálltam majd kikaptam az ágy alól a táskám és beledobáltam pár cuccot majd átmentem Dylan szobájába és a babaholmikat, amik csak kelleni fognak beledobáltam.

Dy-t felöltöztettem majd ölbe vettem a táskám pedig felkaptam és lerohantam a lépcsőn. Hívtam egy taxit, ami 5 perc múlva dudálni kezdett a ház előtt. Bezártam a lakást majd beültem a taxiba.

- Greenwich-be kérem! - mondtam mire bólintott és gázt adott.

Dylan édesen aludt az ölemben hál istennek még a veszekedésre sem kelt fel. Az lábamra fektettem majd megsimítottam édes kis pofiját és elmosolyodtam. Az ablakon kezdtem el kibámulni és a mellettem elsuhanó tájakat kezdtem el figyelni. Mi lesz, ha Louis ezeket komolyan is gondolja és elhagy? Vagy ha megint megcsal? Én azt nem bírnám ki. Biztosan belehalnék. Mi az, hogy Dylan egy hiba volt? Hogy mondhat ilyet a saját fiára? Ehhez a dologhoz ketten kellettünk. Tudom, hogy fura hozzászoknia, hogy gyereke született, de úgy fogja fel a dolgokat mintha mostantól csak komolynak kéne lennie és semmi szórakozás nem járna neki. Pedig ez nem így van...én vagyok az a személy, akinek minden egyes percben a baba mellett kell lennem és gondoskodnom kell róla, hiszen anya vagyok. Nekem is kellett idő, míg felfogtam, de sikerült 19 éves létemre. Ő pedig idén lesz 25 éves szóval neki már ideje volt családot alapítania mégis én vagyok az, aki ezt a helyzetet a helyén tudja kezelni ugyanis itt, van a saját fiúnk..

Gondolataimban nagyon mélyen elmerülhettem, mert már csak a mellettünk elhaladó Greenwich feliratú táblát vettem észre. A házhoz vezettem a sofőrt majd kifizettem a borsos árat és kiszálltam a kocsiból. A felém magasodó panelhez sétáltam majd megnyomtam a kaputelefont. 1 perc sem telt bele anya beleszólt.

- Hallo?

- Szia, anya. - köszöntem bele.

- Gyere, fel azonnal nyitom! - mondta és miután letette rögtön nyílt az ajtó.

Beszálltunk a liftbe majd mikor felértünk és kinyílt az ajtó anyát láttam meg már pizsamában. Odamentem és szorosan megöleltem.

- Gyere be és mesélj. - mondta és beljebb tessékelt.

Dylan-t leraktam anya francia ágyara és körbekerítettem párnákkal, hogyha felébred, nehogy leforduljon majd kimentem anyához a konyhába.

- Húgi alszik? - kérdeztem.

- Igen, de mesélj már!

- Összevesztünk Louis-val nagyon és olyan dolgokat vágott a fejemhez, amiken teljesen kiborultam és eljöttem.

- Jajj szegénykém. Nehéz ez most neki...még csak 4 hónapja apa és még szokatlan ez...minden kapcsolatban vannak, hullámvölgyek amint megérkezik a baba, de hidd, el rendben lesztek.

- Azt mondta, hogy Dylan csak egy hiba volt és ez nagyon fáj..

- Ez tényleg durva, de csak a düh beszélt belőle hidd el nekem!

- Nagyon hiányzik az a Louis, aki két hónapja volt. Most csak veszekedtünk és teljesen elhidegültünk egymástól..

- Erős a kapcsolatotok rendbe fogjátok tudni hozni, higgy nekem!

- Köszönöm! - néztem rá majd odasétáltam és megöleltem.

- Menj aludni holnapra minden jobb, lesz oké? - mosolyodott el.

- Hol aludjak?

- Én majd alszom, a húgoddal te feküdj be a picur mellé.

- Okés. - mondtam majd besétáltam a szobába.

Átöltöztem pizsire majd lefeküdtem Dy mellé és hozzá bújtam.

- Minden rendben lesz, kicsim ígérem. - suttogtam és megpusziltam az arcát.

Lehunytam a szemeim majd elaludtam.

***

Reggel erős kávé illatra ébredtem. Kinyitottam a szemeim és a kisfiamat láttam meg, ahogyan hason feküdt és a két kezével feltolva magát nézelődött.

- Jó reggelt prücsök! - mosolyodtam el majd megpusziltam az arcát mire egy kisebbet felsikított és kacagni kezdett.

- Nagyon ügyes vagy, hogy átaludtad az éjszakát! Igazi nagyfiú! - emeltem az ölembe majd megszagoltam a pelusát és rájöttem, hogy bizony csomagot kaptam. Feltérdeltem majd a táskáért nyúltam és elővettem a pelenkázáshoz szükséges dolgokat. Seperc alatt bepelenkáztam majd felöltöztettem és én is elkészültem. Ölbe kaptam a fiam majd kisétáltunk a konyhába.

- Jó reggelt gyerekek! - mosolyodott el anya.

- Ha jól érzem, hogy kávét főztél akkor kérek! - mondtam mire bólintott és már ki is öntötte nekem egy kis csészébe.

Dylan-t elvette tőlem majd elém rakta a reggelit. Gyorsan megkajáltam megittam a kávém majd bevittem a szobába Dy-t is megetetni.

- Húgi amúgy iskolában van? - kérdeztem.

- Ahha! Szomorú volt, hogy nem találkozott veletek, de gondolom, még itthon lesztek, mire hazajön.

- Persze hogy itt leszünk! - mosolyodtam el.

- Nem hívott Louis?

- Nem hiszem...szerintem még fel sem kelt, mert buliban volt...még csak 11 óra van.

- Azért nézd meg!

Felálltam és a táskámban kezdtem el kutatni. 5 perc keresés után megtaláltam, amit kerestem. Mikor feloldottam nem hittem a szememnek. 50 nem fogadott hívás és ennek több mint a fele Louis volt a maradék pedig a többiek. Rámentem az unokatesóm nevére és megnyomtam a hívás gombot. Az első csörgés után felvette.

- Jessica Parker te mégis hova a fészkes fenébe tűntél?? - ordított bele ennek hatására egy picit eltartottam a fülemtől majd miután kiordította magát beleszóltam.

- Neked is, szia! Anyáéknál vagyunk, ne aggódjatok!

- Hogy a fenébe ne aggódnánk mikor eltűntél egy egész éjszakára?

- Észrevettétek?

- Persze hogy észrevettük te nagyon hülye!

- Louis?

- Louis pillanatok alatt kijózanodott amint telibe öntöttem egy pohár vízzel és lekevertem neki egy jó nagy pofont.

- Oh..

- Nagyon ki van borulva magát hibáztatja, hogy elmentél és tör, zúz...ki van készülve.

- Így járt...

- Mi van köztetek?

- Már én sem tudom. - sóhajtottam.

- Összevesztetek nagyon, mi?

- Ahha...

- Figyelj, én elmondom neki, hogy hol, vagy aztán ha hív kérlek, vedd fel neki...

- Oké. - mondtam.

- Akkor, szia! - köszönt el.

Én is elköszöntem majd kinyomtam a telefont. Pár perc múlva csörögni kezdett megint és a Louis nevét írta ki. Kifújtam a levegőm majd a harmadik csörgés után felvettem

- Jessy! Jól vagy? Nincs semmi bajotok? Aggódtam! - szólt bele.

- Jól vagyunk, anyáéknál vagyunk, és ja, képzelem mennyire aggódtál két koktél közt..

- Elmegyek értetek!

- Fölösleges..

- Kérlek Jessy gyere, haza én már ezt nem bírom!

- Magadnak csináltad!

- Sajnálom...tényleg! Semmit nem gondoltam komolyan, amit mondtam csak a düh beszélt belőlem! Szeretlek titeket mindennél jobban!

- Louis, ha dühös, vagy ha nem, nem mondhatsz olyat hogy Dylan hiba volt! Haza megyünk, de csak azért mert Dylan-nek otthon a legjobb...

- Tudom, hogy nincs mentség arra, amit mondtam, de tényleg sajnálom! Indulok értetek!

- Louis inkább maradj, otthon nem hiszem, hogy teljesen kijózanodtál!

- Zoe pofonja után? De! Teljesen józan vagyok és értetek megyek, bármit mondasz!

- Oké. - mondtam majd letettem.

Sóhajtottam egy nagyot majd a térdeimre könyököltem és a kezeimbe temettem az arcom.

Miért ilyen bonyolult minden?

- Na, beszéltél vele? - jött be anya Dylan-el a kezében.

- Igen és értünk jön!

- Oh..megbeszélitek? - mosolyodott el.

- Fogalmam sincs anya...amiket mondott nagyon fájtak és nem tudom, hogy komolyan gondolta -e...

- Jajj kislányom látod nem olyan könnyű ez a szerelem dolog..

- Hát erre már rájöttem. - húztam el a szám és odamentem elvenni Dylan-t.

Rám nézett nagy kék szemeivel majd a hajamat kezdte el piszkálni.

- Kicsim a hajam ne vedd a szádba! - szóltam rá mire a vállamra hajtotta a fejét.

- Rosszaság vagy! - mosolyodtam el és nyomtam egy puszit az arcára.

Nyílt a bejárati ajtó majd a húgom lépett be iskolatáskával a hátán.

- Sziasztok! - köszönt és idejött megölelni.

Letettem Dy-t az ágyra a húgom pedig mellé mászott és beszélni kezdett neki Dy pedig kíváncsian fürkészte Lis-t és közben a lábaival rugdalózott.

- Lisa, ha bármi baj van, szólj, mi kint leszünk a konyhában! - mondtam neki mire bólintott.

Anyával kimentünk majd anya mosogatni kezdett én pedig egy újságot lapozgattam.

Másfél óra múlva kopogni kezdtek a bejárati ajtón én pedig nagyot sóhajtva vettem ölbe Dy-t és mentem az ajtóhoz. Mikor kinyitottam Louis-t láttam, meg és ami azt illeti, bármennyire haragszok rá kicseszett szexin nézett ki.

- Szia. - mondtam halkan.

- Sziasztok! - köszönt.

Elbúcsúztam anyától és a húgomtól majd Louis kezébe nyomtam a táskám és Dylan-nel a karomban lementünk a kocsihoz. Louis csendben bekötötte Dy-t addig én beültem az anyós ülésre. Miután végzett ő is beült a volánhoz és beindította az autót.

- Figyelj, én nagyon sajnálom, hogy ilyen voltam az elmúlt 2 hónapban. Lelkileg ki vagyok merülve és lassan már fizikailag is. Tom azt mondta, hogyha nem hagyom abba a folytonos bulizást és a Twitter botrányokat, akkor kirúg a bandából. Nem érzem úgy, hogy fontos lennék valakinek is és elegem van ebből az egészből már! Utálok azzal a tudattal élni, hogy valószínűleg nem leszek ott a fiam első lépéseinél vagy első szavánál, mert éppen valahol énekelgetni fogok! És utálom azt is, hogy nem lehetek eleget veled. Szeretlek és rossz látni, hogy elhidegülünk egymástól ezek miatt.

A monológja végére már könnyben volt a szemem és hajszálak választottak el attól, hogy kitörjek zokogásba.

- Én...tudom, hogy ez milyen nehéz neked és meg tudlak érteni, de ezt miért nem mondtad el hamarabb? Esténként nem öleltél meg nem bújtál hozzám és rideg voltál velem. Már kezdtem azt hinni, hogy van más valakid...együtt kéne, megoldanunk ezeket a dolgokat e helyett mindent eltitkolsz előlem és magadba fojtod. A menyasszonyod vagyok és melletted állok minden döntésedben, de ha ilyen mogorva és rideg vagy velem nem tudok mit csinálni...

A mondatom végére lefolyt pár könnycseppem, amiket gyorsan le is töröltem az arcomról.

- Jajj ne...ne sírj, kérlek! Nem bírom nézni, hogy miattam, sírsz... Tudom, hogy mellettem állsz és támogatsz  és tényleg sajnálom, amiket mondtam...semmit nem gondoltam komolyan..

- Nagyon fájt, hogy azt mondtad Dylan hiba volt...mert egyáltalán nem az. Ő a legcsodálatosabb dolog, ami életemben történt velem és persze te...

- Dühös voltam...nem rátok, hanem a világra és nem gondoltam komolyan. Imádom a törpét és nekem is ti vagytok a világon a két legcsodálatosabb dolog az életemben...

Elmosolyodtam és letöröltem a könnyeket az arcomról, amik már megint legördültek.

- Megbocsájtasz nekem? - nézett egy pillanatra rám.

- Adj egy pici időt, míg a dolgokat megemésztem.. - sóhajtottam.

Lassan kifújta a levegőjét majd az útra koncentrált. Másfél óra múlva leparkoltunk a ház előtt és kiszálltunk az autóból. Louis kivette a kocsiból a fiúnkat én pedig a csomagokat vittem. Amint beértünk Zoe jött elém én pedig magam elé tettem a kezem, ha meg akarna ütni.

- Nem bántalak te idióta pedig megérdemelnéd! - nevette el magát majd megölelt.

A srácok is megszorongattak majd Liam elvette Louis-tól Dylan-t és a nappaliba vitte.

- Kibékültetek? - kérdezte.

- Még nem annyira, de már kezd javulni..

- Hatásos volt a pofonom! - vigyorodott el.

- Ezt tanítsd meg nekem is! - kuncogtam.

- Oh, nagyon szívesen! Bár még most is zsibbad kicsit a kezem.

- De a kívánt hatást elérte!

- Azt el!

Dylan sírni kezdett én pedig a nappaliba sétáltam.

- Mit kínozzátok a gyereket? - kérdeztem.

- Mi nem! Magától kezdett el sírni!

- Mivel kisbaba! - forgattam meg a szemem.

- Anyuci durcis. - jegyezte meg egy pimasz mosollyal Liam.

- Szóljak Zoe-nak hogy osszon le egy olyan pofont, mint Louis-nak? - húztam fel az egyik szemöldököm.

- Azt nem kívánom neked tesó! - húzta el Lou a száját.

Felvettem a babámat majd felmentem vele az emeletre. Megetettem majd tisztába tettem és beraktam a kiságyba mivel elaludt. Lementem a többiekhez, akik a nappaliban voltak. Zoe éppen Liam-et ütötte, aki hősiesen állta ezt, Niall éppen evett a többiek pedig a tévét bámulták.

- Most mondták a tévében, hogy vihar lesz, úgyhogy még le nem szakad az ég hazamegyünk, ti pedig beszéljétek meg a dolgokat, mert ha holnapra nem lesz, béke esküszöm, kinyírlak mindkettőtöket és a Temzébe doblak! - mondta Zoe és felállt.

- Oké! - nevettem el magam.

Kikísértük őket majd én a konyhába mentem vacsit csinálni Louis pedig követett.

- Dylan alszik? - kérdezte.

- Igen. Megetettem bepelenkáztam és most alszik lehetőleg már csak egyszer ébred fel olyan 10 körül és aztán végig aludja az éjszakát!

- Hát azt én is remélem.. - mosolyodott el.

Beraktam a pizzát a sütőbe majd leültem én is a pulthoz.

- Együtt alszunk? - kérdezte.

- Nem tudom.. - húztam el a szám.

- Nem érek hozzád, csak ha kéred oké? - kérdezte mire bólintottam, de láttam, hogy ezt milyen nehéz kimondani neki. Mintha két idegen lennénk.

Sóhajtottam egyet majd lehajtottam a fejem a pultra. 10 perc múlva kész lett a kaja. Megettük majd felmentünk a szobánkba. Egy hatalmasat dörrent az ég én pedig beletörődtem, hogy nem fog menni Lou-val a távolságtartás mivel rohadtul félek a viharokban. Elmentem fürdeni, és amíg Louis fürdött Dylan-nel voltam ugyanis felkelt, mert a pelenkája tele lett. Bepelenkáztam majd ismét lefektettem és ő pár pillanat alatt el is aludt. Betakargattam majd nyomtam egy puszit a fejére és befeküdtem az ágyba. Nemsokára kijött Louis is. Benézett a kiságyba és megpuszilta Dy-t ezután idejött és befeküdt mellém. Ismét dörgött egy hatalmasat mire én nyakig betakaróztam.

- Csak nem félsz? - nevetett fel.

- Nem. - mondtam makacsul.

- Ahha! Hát jó! - vigyorgott és lekapcsolta a lámpát.

Sötétség telepedett a szobára. Csak a kintről beszűrődő tavaszi eső hangját lehetett hallani és kisebb dörgéseket. A fejemre húztam a takarót és vártam az újabb dörgést. Csönd volt. Nagyon gyanús csönd. Tudtam, hogy pillanatokon belül csattan egyet az ég én pedig kiugrok az ágyból ijedtemben. Próbáltam rá felkészülni, de nem igazán tudtam. Louis-hoz szeretnék bújni és érezni szeretném, ahogyan két erős karjával átkarol és magához húz. Érezni szeretném bódító illatát és érezni simogatását, de a büszkeségem nem engedi. Ebben a pillanatban csattant egy óriásit az ég és egy pillanatra világosság töltötte be a szobát. Louis-hoz húzódtam mire hallottam, hogy halkan felnevet.

- Nem vicces. - duzzogtam.

Hagytam egy kis távolságot kettőnk közt, hogy ne teljesen dőljek a karjaiba, de nem hagyta, hogy szenvedjek így közel húzott magához és nyomott egy puszit a hajamba. Egyik karja a fejem alatt pihent másik pedig az oldalamat simította. Mélyen beszívtam tusfürdője illatát, amit úgy imádok és a vállába fúrtam arcom.

- Hiányoztál már. - suttogta.

- Te is nekem. Ha tudnád mennyire... - sóhajtottam.

- Most már itt vagyok, és ígérem, jobban fogok csinálni mindent!

- Szeretlek. - motyogtam.

- Én is szeretlek te hisztis. - puszilta meg a homlokom.

Még egy kicsit helyezkedtem majd lehunytam a szemem. Most már nem zavart az ég dörgés. Biztonságban éreztem magam a vőlegényem karjaiban.