Sziasztok! Így hogy befejeztem a másik blogom erre
több időm lesz
aminek nagyon örülök. Jó olvasást szeretnék kívánni és 5 komment után jön a
következő rész! :D
xx
Reggel felfrissülten keltem.
Lemásztam az ágyamról majd a bőröndömhöz lépkedtem, hogy
válogathassak a ruhatáramból.
Kivettem egy szürke hosszú ujjút, egy szakadt farmer
nadrágot és egy sportcipőt.
Felvettem magamra majd a fürdőbe
sétáltam kisminkelni magam.
Közben tanulmányoztam a kék foltjaimat
a szemem alatt és a testemen. Az arcomon alapozóval és púderrel sikerült eltűntetnem
a hosszú ujjú pedig ápol és eltakar így a karomon nem látszottak.
Még csak 6 óra volt így az egész
házban csend uralkodott.
Danielle és a húgom sem az a korán kelő
így elterveztem, hogy készítek nekik reggelit.
Mikor végeztem a reggeli teendőimmel
a konyhába mentem és előkeresgéltem a palacsintasütéshez
szükséges cuccokat majd hozzáláttam a reggelinek.
Sokat mesélt Dan már a fiúkról
ezért tudom, hogy Niall nagyon sokat eszik emiatt dupla..sőőt
tripla adagot csináltam.
- Jessy! Te mit ügyködsz itt? - sétált
le a szemét dörzsölgetve Danielle.
- Reggelit csinálok nektek és a
fiúknak! - az arcomra nagy mosoly kúszott.
- Nagyon jól járunk veled! - nevetett
fel majd elkezdett megteríteni az asztalon.
A palacsintákat mindet szépen
kisütöttem majd egy tányéron tálaltam kakaóval és nutellával együtt.
Büszkén néztem a megterített asztalra.
- Megyek, felköltöm Lisa-t. - mondtam
majd felmentem a lépcsőn.
A húgom szobája előtt
megálltam majd lassan benyitottam.
A szemei már nyitva voltak és csak
feküdt a plafont bámulva.
- Hogy aludtál? - kérdeztem.
- Nagyon jól!
- Ezt szeretem hallani! Ugye nem
gondolkoztál anyáékon?
- Anya hiányzik..
- Tudom..de amíg apa ott van, addig
nem mehetünk vissza!
- Öltözz fel és nyomás le reggelizni!
- vigyorodtam el majd kimentem a szobából.
Lesétáltam a konyhába ahol az
asztalnál Dan egy újságot olvasott.
- Mikor jönnek?? - kérdeztem.
- Bármelyik per... - és csöngettek.
A hasamban 1000 pillangó kapott
szárnyra. Izgultam, hogy mit fognak hozzám szólni.
- Még gyorsan elmondom, hogy Niall és
Harry szabad...Louis most nagyon zárkózott lesz, mert nemrég szakított
Eleanor-ral, Zayn pedig Perrie-vel jár. - mondta Dan majd ajtót nyitott.
Nagy hangzavarral jöttek be a
nappaliba és megálltak egymás mellet sorban.
- Srácok bemutatom nektek az egyik
legjobb barátnőm
Jessy-t és a húgát Lisa-t. - konferált fel Dan.
- Szia, Lisa és Jessy. - mondták
kórusban.
Először Harry jött oda
és megölelt majd Niall és jöttek sorban majd Lisa-t is megszorongatták.
- Remélem nem baj hogy ilyen
közvetlenek voltunk! - kacagott Liam és magához húzta Danielle-t.
- Dehogyis. - legyintettem.
Liam egy rövid csókot váltott Dan-el
majd bementünk a konyhába ahol a négy fiú és a húgom már ott ültek az asztalnál
és ettek.
- Fiúk milyen illetlenek vagytok! -
szólt rájuk Liam.
- Lisa azt mondta, hogy ehetünk! -
mentegetőzött
a szőke
srác.
- Egyetek csak nyugodtan. -
mosolyogtam rájuk.
- Te nem jössz? - kérdezte hirtelen
Harry.
- Hát, ha hagytok nekem is. - húztam
félénk mosolyra a szám.
Harry arrébb csúszott így helyet adva
nekem is.
Miután befejeztük a reggelit a
nappaliba mentünk és a fiúk videó játékozni kezdtek. Dan-el elhúztuk a szánkat
majd mi is csatlakoztunk.
- Nem játszotok? - kérdezte a húgom,
aki persze elsőként
ült oda játszani.
- Hát... én játszok! - mondtam.
- Én nem. - szólalt meg Dan majd a
könyökére támasztotta a fejét és némán bámulni kezdte a képernyőt.
- Louis gyere már játszani! - kiabált
neki Harry.
- Harry értsd már, meg hogy nem
akarok! Ide se akartam jönni!
Kicsit megfagyott a levegő
a szobában, de hála istennek Niall egy hülye beszólással oldotta a
hangulatot...vagyis legalább megpróbálta.
Kimentem Louis-hoz a konyhába és
leültem mellé.
- Gyere egy kicsit játszani biztos
jobb lesz. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Nem akarok. - morogta lehajtott
fejjel.
Sóhajtottam egyet majd leguggoltam
elé.
- Mivel tudnálak felvidítani? -
kérdeztem.
- Semmivel.
- Ha nem vagyok túl
indiszkrét..megkérdezhetem, hogy mi történt? Persze ha nem akarod elmondani,
akkor...
- Megcsalt.
- Ohh. - akadtam meg majd együtt érzően
rátettem a kezére a kezem és megszorítottam.
- Tudom milyen ez...
- Te ezt nem tudhatod! Biztosan nem
tudod, hogy milyen, ha a világ ellened esküdik, és csak csalódsz mindenkiben! -
förmedt rám.
- Ne rajtam töltsd ki a dühöd..akkor
menny és dühöngd ki magad! - váltottam én is durvább hangnembe.
Felállt és kiszáguldott az ajtón majd
becsapta maga után azt.
- Mi volt ez? - jött ki a konyhába
Dan.
- Hát..azt hiszem „kicsit” mérges..
- Ne foglalkozz vele..ugye nem mondott
semmi olyat?
- Most nagyon csalódott és csak a düh
beszél belőle.
- mosolyogtam.
- Mit mondott? - méregetett.
- Semmi komolyat! Tényleg! - mondtam
és a kezénél fogva visszahúztam a nappaliba a többi fiúhoz.
Egyszer csak a telefonom zenélésére
lettünk figyelmesek. Kivettem a zsebemből és megnéztem a
képernyőt.
Apa volt az.
Nem tudom, hogy fogok ebből
kimászni, de remélem, hogy jól és soha többet nem kell vele találkoznom..
Kinyomtam majd visszacsúsztattam a
zsebembe.
Danielle rám nézett majd hosszú
percekig szemkontaktussal komunikáltunk. Mi ennyiből
is megértettük egymást. Ő levágta, hogy apa volt én meg
gondterhelt arcot vágva becsuktam a szemem és hátradőltem
a kanapén.
Liam-nek csörgött a telefonja így
felvette párat hümmögött a készülékbe majd letette és kijelentette, hogy
menniük kell egy fotózásra.
Így hát elmentek Louis-t összekaparni
és a fotózásra.
- Apukád hívott az óta? - kérdezte
Dan.
- 4x rezgett a zsebemben.
Elhúzta a száját majd aggódóan
nézett rám.
- Nem talál ide?
- Nem hiszem.
Ezek után elkezdtünk a húgommal és
Dan-el vacsit sütögetni mivel a fiúkkal elrepült az idő
és már csak azt vettük észre, hogy 4 óra is elmúlt mikor elmentek. Este 8-kor
épp készültem Lisa-t lefektetni, amikor csengettek.
Ajtót nyitottam és Louis-t láttam meg.
- Szia. - köszönt zsebre dugott
kézzel.
- Szia.
- Figyelj..én csak bocsánatot
szeretnék kérni, amiért leharaptam a fejed. Tudod elég feszült vagyok
mostanában. Meghívhatlak esetleg egy kiengesztelő kávéra a
Starbucks-ba?
- Nem haragudtam, de viszont ha a fiúk
beszéltek rá hogy gyere el, akkor kösz nem megyek sehová.
- Nem! Mármint nem a fiúk beszéltek
rá, hanem én jöttem magamtól.
- Ohh hát ez esetben gyere be egy,
kicsit mert még lefektetem a húgom és jövök.
- Oké. - mondta egy fokkal jobb kedvűen
és beljebb jött.
- Szia, Louis! Hát te? - kérdezte Dan.
- Jöttem bocsánatot kérni.
- Helyes!
- Lisa gyere lefeküdni! - kiabáltam a
még mindig fürdő húgomnak.
Kijött majd együtt besétáltunk a
szobájába. Betakargattam majd meséltem neki és pillanatokon belül el is nyomta
az álom.
Halkan lenyomtam az ajtókilincset majd
kisettenkedtem és leszaladtam Lou-hoz.
- Mehetünk. - álltam meg mellette.
Elindultunk London hűvös
éjszakájában a közeli Starbucks-ba.
- Mesélj magadról valamit. - szólalt
meg.
- Hát..az a helyzet hogy nem igazán
szeretnék mesélni az életemről...nem valami izgalmas.
- füllentettem.
- Ohh értem. Ha nem szeretnél, akkor
ne mesélj.. – Hogy-hogy Danielle-nél laksz?
Gyorsan ki kellett találnom egy ésszerű
választ, mert azért azt mégsem mondhattam, hogy hát megszöktem otthonról mivel
vert az apám.
- Nem szeretek kisvárosban lakni ezért
jöttem Londonba.
- Áá értem. London jó..csak az időjárás
kicsit necces, de meg lehet szokni. - mosolygott.
- Jó hogy már mosolyogsz egy kicsit. -
néztem rá.
- Nem nehéz melletted.
Mosolyogva lehajtottam a fejem és a
cipőmet
kezdtem el tanulmányozni.
- És az is jó hogy zavarba tudlak
hozni! - vigyorgott mire én kicsit oldalba böktem a könyökömmel.
Mikor megérkeztünk én leültem egy
asztalhoz Louis pedig "felvette a rendelésem" és hozta az italokat,
amik ez esetben nekem egy forró csoki volt neki pedig egy Cappucino.
- Fogsz tudni aludni a koffeintől?
- utaltam a Cappucino-jára.
- Amúgy se fogok legalább hajnal kettőig...a
srácok nem hagynak. Ha tudnád, milyen káosz van, amikor haza megyek..
Felnevettem majd beleittam az italba,
ami nagyon finom volt.
Közben beszélgettünk a húgomról, az
iskoláról, a srácokról és úgy általában mindenről, ami eszünkbe
jutott. Azt vettük észre, hogy este 10 van és a második pohár italunkat
szürcsölgetjük.
- Most már haza kéne indulni..elég késő
van.
- Igazad van.
Kivette a zsebéből
a pénztárcáját majd letette a 4 italnak az árát.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.
- Szívesen. - mondta és kiindultunk.
- Hazakísérlek. - jelentette ki mikor
kiértünk az utcára.
- Nem muszáj..hazatalálok.
- Aha..na, induljunk. - mondta és előrement
én pedig elmosolyodtam majd utána indultam.
- Már nem bánt az Eleanor ügy? -
kérdeztem meg hirtelen.
Nem válaszolt rögtön láttam, hogy
gondolkozik.
- Először bántott...de nem
a világvége. Ő
akarta, hogy így legyen, én pedig ezt tiszteletben tartom, és ha nem kellek
neki, akkor nem.
- Hogy történt? - csúszott ki a
számon. Nem tehetek róla...túl kíváncsi vagyok.
Elnevette magát majd rám nézett.
- Kíváncsi természet vagy. -
jelentette ki.
- Jó, de nem tehetek róla.
Pár perc némaság után válaszolt.
- Egy fellépés után elmentem hozzá egy
csokor rózsával. A lakáskulcsa nálam volt ezért benyitottam..meg szerettem
volna lepni. Hát ő lepett meg engem.. az egyik legjobb
barátjával Max-al voltak az ágyban.
Nem firtattam tovább ezt az ügyet
láttam, hogy fáj neki.
Mikor hazaértünk kaptam egy hosszú
ölelést majd benyitottam a lakásba. A konyhába égett a villany és ott találtam
a sejtelmesen mosolygó Dan-t.
- Mit mosolyogsz? - nevettem el magam.
- Ahha..szóval..2 óra beszélgetés
aztán hazakísér és az ajtóban meg is ölel.
- Nem szeretem ezt a nézést. - ültem
le a székre.
Felnevetett majd ő
is leült mellém.
- Mesélj! Mi volt?
- Mi lett volna? Beszélgettünk ő
bocsánatot kért...ennyi.
- Aha.. jól van.. - mosolygott.
- Látom agyadra ment a
palacsinta..megyek zuhanyozni. - öleltem meg.
Felmentem a csigalépcsőn
majd lezuhanyoztam és bezuhantam az ágyamba.
Louis egy nagyon aranyos,vicces,jóképű,izmos...oké
szóval elég jó pasi...de nem hiszem, hogy én hozzávaló lennék, és ezt
mihamarabb ki kell, verni a fejemből hisz úgy sem lehet
semmi komoly vele kapcsolatban. De azt biztos, hogy a srácok nagyon jó barátok
és nekem még sosem voltak barátaim csak Amy, aki már nincs köztünk szóval ez
még újdonság.
Fáradt voltam és a koffeinbomba sem
hatott így 10 percen belül gyorsan el is nyomott az álom.

Nagyon jó!Siess a kövivel :)♥
VálaszTörlésírd, folytasd gyorsan imádom:))
VálaszTörlésxxBiaxx
Kövit gyorsan nagyon tetszik :)<3
VálaszTörlésSzuper! Siess a kövivel!
VálaszTörlésNagyon jó....Siess kövivel!!! :)
VálaszTörlés