2013. december 2., hétfő

6.fejezet~



Jessy szemszöge:

Másnap Danielle és én elmentünk egy kisebb bevásárlásra, mert nem volt itthon semmi kaja. Először a plázába mentünk utána pedig a bevásárló központba.
A plázában nagy volt a nyüzsgés, főleg azért mert nyári szünet van az iskolákban és olyankor minden korombeli itt lóg.
Épp egy New Yorker kirakat előtt mentünk el, amikor megláttam egy pólót, amit azonnal meg akartam venni. Az állt rajta hogy: No Boyfriend no problem.
Berángattam Dani-t majd kerestünk egyet a kedvenc színemben, vagyis kékben és irtó drágán, de végül megkaparintottam.
Aztán elkocsikáztunk a TESCO-ig ahol pedig mindenféle mirelit cuccot vettünk. Hazafelé bementünk a KFC-be, mert nagyon éhesek voltunk és mire otthon a mirelit cuccot megcsináljuk talán éhen is halunk.
Éppen a második kis csibe falatkámnál tartottam, ami amúgy nagyon csípett, amikor is csengettek.
Egy óriási fehér rózsás virágcsokor állt az ajtóban...na, jó nem magától mivel azt valakinek tartania is kellett csak nem nagyon látszott ki a virágtömkelegtől.
- Szia. Segíthetek? - kérdeztem.
- Virágot hoztam Jessie Parker névre.
- Kitől?
- Van benne egy kis kártya..valahol...olvasd el. - mondta mosolyogva majd átadta nekem és elment.
Bevittem majd nem tudtam hova tenni ezért engedtem a fürdőkádba vizet és elrendezgettem őket benne.
Igaza volt a futárfiúnak egy kis kártyát találtam benne.
Leültem a kád szélére és kibontottam.

Jessy nagyon sajnálom, amit csináltam. Barom vagyok, tudom. Hiányzol. Tudom, hogy elszúrtam és gyűlölsz, de adj, egy esélyt kérlek!   
                                                                                                                           Louis xx

 Én csak  olvastam a levelet és talán egy kicsit meg is esett rajta a szívem, de nem igazán tudnék már benne megbízni. Közel akarom tudni magamhoz, de nem úgy, mint ahogy mi ezt elképzeltük, hanem mint egy barátot.
Kezembe vettem a telefont és bepötyögtem Louis számát. Második csörgésre fel is vette.
- Jessy! Szia! - szólt bele.
- Szia Louis. Megkaptam a virágcsokrot.
- Tetszik?
- Igen..gyönyörű!
- Megbocsájtasz nekem? - kérdezte és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Igen. De..Louis én...szóval én csak azt szeretném, hogy barátok legyünk.
Kis szünetet tartott majd újra beleszólt.
- Ezt most komolyan mondod?
- Igen.
- Jessy ne csináld ezt!
- Louis én nem tudok bennedd már úgy bízni..jobb lesz, ha csak barátok maradunk.
- Ömm jó..ahogy te akarod.
- Akkor barátok?
Sóhajtott egyet majd megszólalt.
- Ha ezt szeretnéd, akkor...barátok.
- Oké akkor..szia. - mondtam mosolyogva.
- Szia Jess.
Miután letettem a telefont gyorsan lefényképeztem a virágcsokrot és lekiabáltam Danielle-nek, aki rögtön fel is jött.




- De gyönyörű! - mondta.
- Igen!
- Louis-tól?
- Igen! És kibékültünk.
- Remélem pezsgőt bontott a kis mázlista, hogy adtál neki még egy esélyt..
- Én..nem igazán. Csak barátok vagyunk megbeszéltük.
- És hogy reagált?
- Hát, ahogy hallottam elég jól.
- Hát  reméljük.. - sóhajtott egyet majd a kezébe vette a telefont és a füléhez emelte.
- Szia, szívem. - szólt bele.
- Csak azt akarom mondani, hogy, figyeljetek Louis-ra.
Sóhajtottam egyet majd kisétáltam a fürdőből.

*1 hét múlva*

Ezen a héten nagyon sokat hallottam Louis-ról többnyire újságokban és a tv-ben. Mondom az újságcikkeket: Louis Tomlinson vad partyzgatásba kezdett!, Louis Tomlinson részegen távozott egy szórakozó helyről!,Louis Tomlinson dohányzik!, A világsztár Louis Tomlinson bemutatott egy paparazzinak! Részletek az 5.-oldalon!
És én minden egyes újságcikknél kiborultam. Miért csinálja ezt? Ezzel a srácoknak is árt..
- Jessy gyere beszélnünk, kell! - kiabált fel Danielle.
Leszaladtam a már jól ismert útvonalon és a konyhába siettem.
- Igen?
- El kell utaznom 2 napra...viszont nem szeretnélek egyedül hagyni, úgyhogy a fiúk felajánlották, hogy lakhatsz náluk addig.
- Nem! Nem! Szó sem lehet róla!
- Jess nem akarlak magadba hagyni..kitudja, mit csinálna az a lökött Louis és te megint összetörnél...én pedig nem vagyok itt.
- Nem fogok hülyeséget csinálni.
- Légyszi az én kedvemért csak hogy nyugodt legyek!
- Ahh...jó.
- Íííí de jóó! - kezdett el ugrálni és megölelt.
Tudta Danielle hogy bele fogok egyezni, mert már ma este ki paterolt a lakásból..nah jó nem paterolt ki csak ő is elment és én is átcuccoltam a fiúkhoz.
- Hahó! - léptem be a táskámmal az 1D házba.
Csend volt. Sehol senki.
- Fiúúk! - kiabáltam mire dübörgést hallottam és két fiú jelent meg a lépcsőn majd odajöttek és kiszorították belőlem az életet.
- Srácok ennyire nem kell szeretnetek. - nevettem és leszedtem magamról Harry-t és Zayn-t.
- Ha túl akarod élni most, vegyél be olyan 3 szem nyugtatót. - jött oda Liam és ő is megölelt.
- Feffy! - üvöltötte tele szájjal Niall és ő is megszorongatott.
- Liam...úgy érzem csak te vagy itt a normális. - estem kétségbe.
- Héj! - mordultak fel a srácok.
- Csak vicceltem. - nevettem el magam.
- Louis? - kérdeztem vidáman.
 Összenéztek majd a lépcső felé mutattak.
- Balra a második. - mondta Hazza.
- Miért van így kiborulva? Mi az, hogy lerészegedik minden buliba és rászokott a cigire?
- Kérdezd meg tőle, de azt hiszem most másnapos.
- Jessy kérlek, csinálj vele valamit..nem jó ez a bandának! - mondta Zayn.
- Megnézem, mit tehetek. - válaszoltam és a lépcső felé indultam. Viszonylag hamar megtaláltam a szobáját attól függetlenül, hogy ez a ház óriási.
Bekopogtam mire egy morgást hallottam így gondoltam bemehetek.
A takaró és párna tömkelegtől ki sem látszott csak láttam, hogy valaki ott fekszik.
Nyitva volt a szeme.
Leültem az ágyára és kicsit lehúztam róla a takarót.
- Mi van már? - kérdezte.
Hihetetlen hogy még így is milyen jól néz ki.
- Louis mi ez a sok tetkó?
- Nem mindegy az neked?
- Nem mivel barátok vagyunk és érdekel, hogy mi van veled.
- Megtennéd, hogy nem szúrsz szíven minden egyes alkalommal ezzel a szóval? Köszönöm.
Megráztam a fejem majd mérgesen ránéztem.
- Miért csinálod ezt? A srácokat is bántod ezzel..árt a karriereteknek, ha így viselkedsz.
- Szállj már le rólam! Nem azt mondtad, hogy nem kellek neked? Akkor meg miért lógsz rajtam?
- Louis fejezd már be! - kiabáltam rá.
- Mert mi lesz? - húzta kicseszett szexi mosolyra a száját.
Vettem egy nagy levegőt majd becsuktam a szemem.
- Józanodj ki és utána beszélünk.
- Én teljesen józan vagyok baby.
- Na, most hagyd abba Louis Tomlinson! - mondtam neki majd bementem a fürdőszobájába engedtem egy pohárba vizet majd odavittem hozzá és arcon öntöttem.
- Mi a fasz? Mit csinálsz? - förmedt rám.
- Nah..köszönöm. - mosolyodtam el és újra leültem az ágya szélére.
- Fejezd be az ivást és a bulizást.
- Nem vagy az anyám!
- Louis kérlek! Mire jó ez az életmód?
- Csak így tudlak elfelejteni.
Amikor ezt a mondatot kiejtette a száján mintha kifacsarták volna a szívem. Szörnyű volt.
- Louis én..
- Figyelj Jess én várok bármeddig..visszanyerem, a bizalmad csak kérlek, ne mond azt, hogy barátok legyünk...be fogom bizonyítani, hogy megbántam ezt az egészet.
Lehajtottam a fejem majd elgondolkoztam és mégis kicsit meggondolatlanul, de rábólintottam.
- Louis én nem tudok több csalódást elviselni..
- Nem fogsz csalódni, hidd el! - vigyorodott el majd megölelt.
Visszaöleltem és a fejem a vállába temettem.
- Megígéred, hogy összeszeded magad?
- Meg!
- Akkor most itt hagylak, öltözz fel. - mosolyodtam el.
- Hogy hogy itt vagy?
- Hát..egy darabig meg kell tűrnöd itt, mert ma itt alszom. - mosolyodtam el mire neki felcsillant a szeme.
- Nah de öltözz és gyere le! - tettem még hozzá és becsuktam magam után az ajtót.
- A fiúk lent videó játékoztak én pedig közéjük ültem.
- Nah? Tudtál hatni rá? - kérdezték.
- Majd meglátjátok! - kacsintottam.
Fél óra múlva Louis jött le felöltözve és vidáman a lépcsőn.
- Mit mondtál neki? - kerekedett el Hazza szeme.
Felnevettem majd Louis-ra néztem.
- Van esélyem megint! - vigyorgott Lou és leült mellém.
Zayn és Liam összenéztek majd rám emelték a tekintetüket.
- Komolyan? - kérdezték egyszerre.
- Igen! - mosolyogtam.
- Hát Louis egy kicseszett mázlista vagy.. - veregette meg a vállát Niall.
- Tudom. - nevetett majd a kezébe vett egy kontrollert és beszállt a játékba.
Én pedig egyre rosszabbul kezdtem magam érezni mivel jó ideje nem szívtam el egy cigit sem és súlyos nikotin hiányom volt.
- Srácok, ha nem baj én elmennék kicsit sétálni.
- Megyek veled. - állt fel Louis.
Felhúztam a cipőm és bevártam Louis-t majd együtt kiléptünk az ajtón.
- Hány paparazzi-t szúrtál eddig ki? - kérdeztem nevetve.
- Hát úgy kettőt! - mosolygott.
- Jó mert én hármat..a kocsi mögött is van egy..
- Jéé azt észre sem vettem. - mondta és kitört belőlünk a röhögés.
Elővettem a zsebemből a cigis dobozt és a gyújtót majd Louis-t is megkínáltam vele.
- Te cigizel? - kérdezte elkerekedett szemekkel és kivett egy szálat a dobozból.
- Jó stressz levezető. - mondtam és meggyújtottam majd átadtam az öngyújtóm Louis-nak is.
Beleszívtam és éreztem, ahogy a nikotin szétáramlik a testemben és kicsit meg is nyugodtam.
Sétáltunk a városban egy kicsit majd visszamentünk az 1D házba.
- Srácok! - kiabálta el magát Louis.
Ordibálást hallottam valahonnan lentről Louis erre megragadta a kezem és elkezdett húzni. Lementünk egy hosszú lépcsőn majd egy fehér ajtóhoz értünk. Kinyitottuk és egy óriási nagy játékterem tárult a szemünk elé.
Bementünk és megláttuk a srácokat biliárdozni.
- Hát ti mit csináltok? - kérdeztem nevetve.
- Játszunk! - mondta Niall tele szájjal.
- Azt látom! Óriási ez a terem.
- Amúgy ti most... - nézett le Liam közénk.
És csak most vettem észre hogy Lou-val még mindig fogjuk egymás kezét.
Elengedtem majd elpirultam.
- Beszállhatok? - csináltam úgy mintha semmi nem történt volna.
Beálltam Liam mellém majd Zayn átadta nekem a dákót.
Liam jött és elég ügyesen csinálta ugyanis két golyó a lyukba került.
Én jöttem és persze tök béna vagyok ebben a játékban csak csinálnom kellett valamit az, előbb hogy nehogy rosszul legyek zavaromba ezért álltam be.
Egy golyót sem lőttem be.
Most Niall jött. Ő sem talált be egyet sem.
- Várj, segítek. - jött a hátam mögé Lou majd átkarolt és megfogta a kezem ahol volt a boton majd kicsit igazított rajta és ellöktük az első golyót, ami be is talált.
Éreztem a leheletét a nyakamon, amitől kicsit megborzongtam persze jó értelemben. Annyira szeretem, és most már tudom, hogy jól döntöttem azzal, hogy adok neki még egy esélyt.
A srácok vigyorogva figyeltek minket mire mi zavarunkban elengedtük egymást.
- Én jövök! - pattant fel Hazza én pedig átadtam neki a dákót.
Egészen éjfélig játszottunk és nagyon sokat nevettünk néha már fájt a hasam. Nagyon idióták tudnak lenni..bár az nem volt gusztusos amikor Hazza a dákót fel akarta dugni az orrába, vagy amikor Louis telibe ütötte Liam-et.
Persze ezután Liam kidőlt és jajgatott és mivel én vagyok itt az egyetlen lány ezért nekem kellett ápolnom is.
- Liam már egy fél órája szenvedsz nem ütöttem olyan nagyot csak élvezed Jess társaságát! - kiabált oda neki Louis mire Liam felnevetett.
- Hát, ami azt illeti..nem rossz társaság. - szólalt meg Liam.
- Leszállhatsz róla. - mondta neki Lou szórakozottan.
Elmosolyodtam majd felálltam és otthagytam Liam-et.
- Hééj! Már nem tartod nekem a jeget? - kiabált kétségbeesetten a sérült.
- Nem. - mondtam majd megvontam a vállam és leültem az egyik fotelbe.
- Én már unom! Mennyünk fel! - nyafogtam.
Mind az öt fiú elkerekedett szemmel nézett rám.
- Most mi az? - tártam szét a karom.
- Unod? De hát ez egy játék szoba! - magyarázott felháborodva Harry.
- Jó, de már vagy 6 órája itt dekkolunk. - nevettem.
- Akkor menjünk. - mondta Lou majd elkezdett sétálni felém.
Hirtelen elkezdett szaladni majd az ölébe vett és spurizott velem fel a lépcsőn egészen a nappaliig.
- Tegyél lee! - nevettem és a mellkasát ütögettem.
- Mennyetek még egy kört! - adta a tippet Niall.
Louis elkezdett velem körbe körbe rohangálni én pedig már kezdtem szédülni.
- Légyszi Louis tegyél le! - nevettem még mindig.
- Mit kapok cserébe?
- Semmit!
- Akkor nem teszlek le!
- Nah jó! Mit kérsz?
- Hmm, mondjuk, segíts a srácokat megviccelni.
- Rossz vagy. - kuncogtam.
- Én? Dehogy! - nézett ártatlan kiskutya szemekkel.
Istenem azok a kék szemek...
Azt vettem észre, hogy belemerültem Louis szemeibe ő pedig vigyorog szóval megráztam a fejem.
- Oké..akkor tegyél le. - mosolyogtam.
- Nah..hajnalban találkozunk a szobám előtt. - mondta és besétált a konyhába.
Beharaptam a szám majd elmosolyodtam. Megindultam arra amerről a srácok hangját hallottam és meg is találtam őket a nappaliban.
Zayn Liam és Harry a kanapén birkóztak és úgy hallottam, hogy a távirányítóért küzdenek, úgyhogy értelmesebb társaság felkutatására indultam, ám amikor megláttam, hogy a konyhába Niall és Louis éppen tejszínhab csatát vívnak le is fújtam a tervem így inkább visszamentem a kanapén birkózó társasághoz.
Épp Zayn tartotta a távirányítót a kezében és azt skandálta, hogy "megvan" amikor én nemes egyszerűséggel kivettem a kezéből és leültem melléjük.
Szórakozottan pillantgattam feléjük mivel mind a hárman durcázva néztek rám.
- Ja hogy ez kéne? - mutogattam szórakozottan a szerzeményem.
Összenéztek majd a másik pillanatban már három súlyos test nehezedett rám.
Kapálóztam és próbáltam a távirányítót valamerre elrejteni, de megnehezítette a dolgom hogy csikiztek közben.
- Nee Hazza! - kiabáltam nevetve és még jobban kapálózni kezdtem. Sikerült lelöknöm magamról Zayn-t aki nagy puffanással ért földet.
- Hupsz bocsi! - néztem le rá nevetve, amikor is valaki kivette a kezemből a távirányítót és győzedelmesen elmosolyodott.
- Liam! Így hálálod meg hogy ápoltalak? - dramatizáltam és karba tettem a kezem a hatásos alakításért.
- Ahha aztán meg otthagytál. - nevette el magát majd átkapcsolta a focira.
Ráültem majd próbáltam tőle elvenni a távirányítót, ami elég nehéz volt.
És ekkor toppant be Louis és Niall.
- Hát ti meg mit csináltok? - röhögött Lou majd leült a kanapéra egy tortaszelettel a kezében.
- Már nem, azért de segíthetnél. - mondtam neki.
- Mi? Miért? Megy a meccs. - jelentette ki csámcsogva és a képernyőre tapadt.
Kifújtam a levegőt majd lefordultam Liam-ről és karba tett kézzel néztem a tv-t. Nincs mese..5 fiú között meccsnézés van akár akarom akár nem.
Nem tehettem mást néznem kellett..ám egy bizonyos idő után elkezdtem látványosan unni. Ásítgattam és ide-oda dőltem..egyszer Louis-ra máskor pedig Zayn-re. 
Telefonoztam zenét hallgattam bealudtam, felkeltem..szóval nagyon szórakoztató volt a meccs.
- Hányszor akarod még lerúgni a vesém a lábaddal? - kérdezte Lou és felém fordult.
- Jajj bocsi. De annyira uncsii! - nyújtottam el az i betűt nagyon hosszan.
- Oké oké. - vágott közbe Louis.
- Látod azt a kis számolót a sarokban? Igen az egy 89-est mutat..nah ha az 90-re vált vége a meccsnek. - súgta meg Zayn mire én megvilágosodtam. Áhh szóval 90 perces egy meccs..hihetetlen hogy mindig tanul valami újat az ember.
Csendben és nyugton maradtam egy percig, amikor ugyanis 4 perc hosszabbítás lett.
- Ááhh én ezt nem bírom. - álltam fel.
A srácok felröhögtek, de én nem találtam viccesnek.
- Ne nevessetek! 90 percet itt ültem elzsibbadt az alsó testrészem és kiszáradt a szám. - mondtam felháborodva.
- Nyugi. - nyugtatott nevetve Louis.
Fújtattam egyet majd felmentem a sötét lépcsőn és fogalmam sem volt merre megyek, de kíváncsi voltam.
Nem gondoltam egyáltalán komolyan, amit lent mondtam és tudom, hogy ők sem vették túl komolyan, mert amikor feljöttem röhögtek egy nagyot..hát kösz..
Felkapcsoltam mindenhol a lámpát, mert be voltam parázva.
Bementem egy szobába és megéreztem Zayn illatát...áhh szóval ez az ő szobája.
Felkapcsoltam itt is a lámpát majd körülnéztem.
Nem szerettem volna turkálni ezért ki is jöttem és mentem tovább.
Éppen a harmadik szobába szerettem volna benyitni, amikor ugyanis mindenhol lekapcsolódott a villany. Hallottam kint az eső kopogását..időközben eleredt..ez nem újdonság Londonban.
- Srácok! - kiabáltam el magam, de nem jött válasz.
Mivel nem ismerek itt semmit ezért minden második dolognak neki mentem és hangos jajgatással lejutottam a nappaliba.
Egy hangot sem hallottam sehonnan ezért tovább keresgéltem.
- Fiúk gyertek, elő nem félek ez nem jött be! - kiabáltam szét a lakásban.
Hirtelen valaki elkapott hátulról és szorosan megölelt. Kifordítottam a kezét könyökkel gyomorszájba vágtam majd a legsebezhetőbb pontján megrúgtam mire az illető kiterült.
A szám elé kaptam, amikor leesett, hogy valószínűleg valamelyik fiú volt. Hangos nyöszörgéseket hallottam majd felkapcsolt a lámpa és Louis-t láttam meg a földön.
- Úristen bocsánat! - guggoltam le hozzá.
Össze volt kuporodva és a hasát meg az érzékeny részét fogta.
Lábdobogást hallottam és pár másodper múlva az összes fiú betömörült a konyhába.
- Mi történt? - kérdezte Zayn.
- Hát ő megijesztett én pedig jártam önvédelmi órára..rakd össze a kettőt. - húztam el a szám.
- Te gyomorszájon ütötted? - kérdezte elkerekedett szemekkel Liam.
- Miért kellet áramszünetet csinálni és ijesztgetni? - kérdeztem mérgesen.
- Örülök, hogy így megbeszélitek, de fel szeretnék állni. - mondta Lou kicsit halkan.
Megfogtuk a kezét majd felhúztuk. Kicsit összegörnyedve, de elbotorkált a segítségünkkel a kanapéig majd lefeküdt.
- Basszameg te aztán nem viccelsz. - mondta Lou röhögve.
- Te ijesztettél meg. - mosolyogtam.
- Nagyon fáj? - kérdeztem.
- Áhh dehogyis már jobb. - mosolyodott el a hasát fogva.
- Kicsit be fog lilulni szerintem. - nevettem fel.
- Kemény csaj vagy. - nevetett Niall.
- Kellett az önvédelem. Kár, hogy akitől meg akartam védeni magam attól nem tudtam. - mondtam szomorúan.
Louis megsimította az arcom én pedig megfogtam a kezét és elmosolyodtam.
- Szerintem most már takarodó! Hajnali 3 van, és még holnap van két dedikálás és két plázakoncert. - mondta Liam.
- Megmutatja valaki a szobám?-kérdeztem.
- Megyek, mivel Louis most nem nagyon tud felállni. - nevetett Harry majd elindult én pedig követtem.
Egy tök nagy és szépen berendezett szobába értünk ahol már meg volt ágyazva.
- Ott van a fürdő és itt az ágy. - mosolygott.
- Köszönöm. - kuncogtam.
- Örülök neki, hogy visszahoztad a régi Louis-t. - mondta és megölelt.
- Szívesen. - öleltem vissza mosolyogva.
- Jó éjt.
- Jó éjt Harry.
Becsukta maga után az ajtót én pedig elmentem lezuhanyozni majd felvettem a pizsim, ami fehérneműből és egy hosszított pólóból állt majd bebújtam az ágyba.
Lekapcsoltam a villanyt majd megpróbáltam elaludni, de nem tudtam. Dörgött az ég és én kiskorom óta nem szeretem a dörgést és néha villámlott is.. a másik dolog pedig az, hogy Louis járt az eszemben.
Szegény..remélem nem ütöttem nagyot és megvan mindene épségben.
Elcsendesedett az egész ház, de a vihar egyre nagyobb lett.
Kitakaróztam majd felálltam az ágyról az ajtóhoz sétáltam majd csendesen kinyitottam azt.
Fogalmam sem volt, hogy melyik ki szobája, de találomra egybe bementem és amint megéreztem a bódító illatot tudtam, hogy ez a Louis szobája. Az ágyban volt és aranyosan szuszogott.
- Louis. - suttogtam és az ágya mellé léptem.
Megsimítottam az arcát mire kinyitotta a szemét.
- Fáj még? - kérdeztem és leültem mellé.
- Már alig. - mosolygott.
- Hogy hogy fel van kapcsolva a kislámpád? - kérdeztem.
- Vártalak. - kuncogott.
- Akkor megyünk a srácokhoz?
- Persze! Le kell mennünk a konyhába tejszínhabért és majonézért jah meg van egy madártollam az is kell. - mondta és kivett egyet a fiókjából.
- Az meg minek? És egyáltalán mit keres ez itt?
- Majd meglátod és szoktam ilyeneket csinálni..emlék! - nevetett fel.
Felállt az ágyról majd mellém állt.
Láttam, hogy még fáj, neki csak nem akarja mutatni. Előre engedtem mivel én nem ismerem ezt a házat.
Lassan kinyitotta az ajtót majd lopózni kezdett. Elértük a lépcsőt majd sikerült a feléig lejutnunk, amikor is belerúgott az egyik cipőbe, ami fogalmam sincs, miért van a lépcsőn.
Kicsit hangosan felmordult, amire én kuncogni kezdtem.
- Örülök, hogy vicces. - suttogta a lábát fogva.
Tovább mentünk majd leértünk a konyhába ott elvettük a tervünkhöz való anyagokat és visszamentünk a már egyszer megtett útvonalon.
Mindegyik fiú szobáján sorba végig mentünk.
A kezükbe tejszínhabot nyomtunk majd megcsikiztük az orrukat mire odakaptak és a tejszínhab szétterült az arcukon. Ezután gyorsan ki kellett húzni a csíkot a szobából mielőtt felébrednek.
- Mit akarsz a majonézzel? - kérdeztem.
- Gyere. - fogta meg a kezem majd lementünk az előszobába Louis lehajolt és a cipőkbe majonézt nyomott.
Felnevettem majd én is segítettem neki.
Miután végeztünk visszamentünk az emeletre.
Óriási nagy vihar volt és a villámok 10 másodpercenként sújtottak le az ég pedig abba sem hagyta a dörgést csak hol kicsit, hol meg akkorát zengett, hogy a ház is beleremegett.
Megálltunk az ajtóm előtt majd szótlanul néztünk egymásra.
- Öm..Louis...
- Igen? - vigyorodott el.
- Szóval...aludhatnék veled? Nem igazán csípem a vihart.
- Velem? - kerekedett el a szeme.
- Hát, ha nem akkor...majd..a takaró alá bújok semmi gáz. - mondtam zavartan.
- Jajj dehogyis! Gyere. - nevetett.
Bementünk a szobájába majd befeküdtünk az ágyba. Irtó fura volt. A hasamban vagy 100 pillangó kapott szárnyra és össze vissza csapdostak a szívem vadul dobogott és féltem, hogy ő is meghallja a csöndben.
Nem feküdtünk egymástól távol, de közel sem. Én Lou felé fordultam ő pedig felém. Amikor a villám bevilágította a szobát egy percre láttam az arcát és azt is, hogy mosolyog.
- Ugye most ezt a helyzetet te élvezed? - nevettem fel.
- Nagyon is.
Ekkor egy hatalmasat dörgött és ijedtemben közelebb csúsztam hozzá.
- Simán elintézi a támadóját, de fél egy kis dörgéstől... - suttogta.
- Jól van na! Rossz emlékek. - durcáskodtam.
- Vigyázok rád. - mondta és a homlokomra nyomott egy puszit.
- Jó éjt. - suttogtam.
Ezután lassan el is nyomott az álom.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon jo lett imadom gyorsan koviiit ♥

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó!
    Siess a kövivel!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon nagyon nagyon Jó!! Egyszerűen imádom:D gyorsan a köviit
    Xx

    VálaszTörlés
  4. http://onedirectionlovezayn1d.blogspot.hu/ ezt mik folytatod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogalmam sincs sajnos :cc Egyenlőre csak egyet írok :))

      Törlés
  5. Sziaaaa!!! nagyon jó lett! Siess a kövivel!
    Díj nálam: http://thetwinslifewith1d.blogspot.hu/2013/12/1-dijunk.html

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Szia. van egy meglepim. :) Nálam keresd... http://nowandforeverkriszti13.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  8. Júúj de cukik vagytok! :D Köszönöm szépen *-* <3

    VálaszTörlés