Sziasztok! Hát eljött a 10.rész is.
Nem tudom, hogy hány részesre tervezem, majd az menet közben derül ki meg
persze azon is múlik, hogy mennyire nagy az érdeklődésetek. És nagyon szépen köszönöm azoknak, akik
feliratkoznak és követnek iszonyatosan jól esik, és
arra kérlek titeket, hogy minnél többen iratkozzatok fel és kommenteljetek mert
ez önt erőt belém :)) Jó olvasást! xx
Erős fejfájásra keltem.
Oldalra néztem és megpillantottam az édesen szuszogó Louis-t, aki a derekamat
átölelve aludt.
Elmosolyodtam majd adtam egy puszit az
arcára. Ő
is elmosolyodott álmában.
Óvatosan leemeltem a kezét a
derekamról majd felálltam az ágyból és a fürdőbe mentem.
Megmostam az arcom majd megfésültem a
hajam. Visszaindultam a szobába és a táskámba kezdtem el kutatni halkan a mai
cuccom után. Meg is találtam. Gyorsan besurrantam a fürdőbe
és felkaptam magamra a rövidnadrágom, de Louis pólóját hagytam magamon. Annyira
jó illata van!
Louis még mindig az igazak álmát
aludta ezért leindultam a konyhába.
Danielle és Niall már a konyhába ültek
az asztalnál és feltételezem, hogy kávét iszogattak.
- Jó reggelt! - mosolyogtam rájuk.
- Neked is!
- Kérhetek én is kávét? - kérdeztem.
- Persze! - válaszolt Niall és már
készítette is.
Leültem Danielle mellé.
- Mi volt az este? Ez Louis pólója? -
kérdezte Dan.
- Igen ez Louis pólója és semmi nem
volt este! - nevettem.
- Értem. - mosolygott.
- Tessék. - tette le elém Niall a
kávém.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá és
beleszürcsöltem a kávémba.
- Ohh milyen újságot olvasol? -
kérdeztem Danielle-t.
-Ne nézd meg a címlapját!
- Kár volt mondanod most már úgy is
megnézem! - nevettem el magam.
Mi voltunk rajta Louis-val.
- Nincs semmi baj. Tudtam, hogy előbb
utóbb mi is a címlapon leszünk.
- Akkor jó!
- Jó reggelt! - állt meg Louis a
konyhaajtóban félmeztelenül és nyújtózott egyet.
- Hogy aludtál? - kérdeztem.
- Nagyon jól! - mondta majd idejött,
beleivott a kávémba és levágódott mellém.
- Hééj!
- Szomjas voltam! - nézett rám
ártatlan boci szemekkel, aminek nem tudtam ellenállni.
Nyomtam egy puszit a szájára majd az
újságot olvastam tovább.
Lassan mindegyik fiú leszállingózott
az emeletről
és már menniük is kellett, mert várta őket egy fotózás.
- Louis-tól elbúcsúztam egy csókkal
majd mi Dan-el hazafelé vettük az irányt.
- Danielle én ezt már nem bírom! Van
valami nagyon erős fájdalomcsillapítód? Majd szétrobban
a fejem!
- Van persze! - mondta majd kihúzta a
konyha fiókot és a kezembe nyomott egy élénk rózsaszín színű
gyógyszert.
- Jessy nekem táncom lesz így el kell
mennem! Igyekszek hamar hazaérni!
- Nem kell! Minden rendben van,
nyugodtan táncolj. - mosolyogtam rá.
- Rendben.
Miután Dan elhagyta a házat nekiálltam
teát főzni.
Kicsit taknyos is voltam a fejem is fájt és sajnos a hasam is egyre jobban
görcsölt. Pocsékul éreztem magam.
A fájdalomcsillapító valamennyire
enyhítette a fejfájást, de pár órán belül el is múlt a hatása.
Bekucorodtam a kanapéra egy jó meleg
takaróval és teával majd a tévét bámultam.
Most annyira jól esne, ha Louis itt
lenne. És egy kis csoki sem ártana.
Lou pólója még mindig rajtam volt így
éreztem az illatát és úgy éreztem, hogy itt van mellettem. Becsuktam a szemem
és pihentem egy kicsit.
Pár perc múlva rettenetes zajjal
kezdett el csörögni a telefonom.
Gyorsan elhúztam az ujjam a képernyőn
és a fülemhez emelten.
- Szia, Louis. - szóltam bele.
- Szia! Otthon vagy?
- Igen. Miért?
- Végeztünk a munkával. Át megyek!
Oké?
- Oké.
- Beteg vagy? Olyan fura a hangod.
- Ahha az. Szörnyen fáj a fejem és hát
tudod, női
gondokból is van elég.
- Ohh...nemsoká ott vagyok.
- Oké. - mosolyodtam el majd leraktuk.
*
Éppen valamilyen zenei csatornát
néztem mikor hallottam az ajtót nyitódni.
- Louis te vagy az? - kérdeztem.
- Igen én! - hallottam meg a hangját.
- Megjött a felmentő
sereg! - mutatott fel 3 fajta csokit és két üveg Nestea-t.
- Köszönööm! - vigyorogtam.
Mikor idejött gyorsan megcsókoltam és
lenyúltam egy tábla csokit a kezei közül.
Beült mellém.
- Szerintem jobban örülsz a csokinak,
mint nekem. - nézte szórakozottan, ahogy kibontom a csomagolást és enni kezdek.
- Ez nem is igaz! - bújtam hozzá.
- Szóval jobban szeretsz, mint az
Oreo-s csokit?
- Jobban! - jelentettem ki és újra
megcsókoltam, ami egy kicsit elhúzódott.
- Honnan tudtad, hogy a Nestea a
kedvencem? - kérdeztem vigyorogva.
- Hát..csiripelték a madarak! -
nevette el magát.
- Ahha..szóval a madarat úgy hívták,
hogy Danielle?
- Igen! - nevetett.
- Sejtettem. - mosolyogtam majd még
egyet haraptam a csokiba.
A hasam iszonyatosan fájt ezért a
kezem ráraktam majd körkörösen simogatni kezdtem.
Louis elmosolyodott majd a kezemet
elvette onnan és az ő keze váltotta fel.
Egy puszit nyomtam az arcára majd
átkapcsoltam az egyik adóra ahol az Alkonyat ment.
- Juhúú! - kiáltottam fel.
- Nee! Ne! Légyszi csak ezt ne! -
vágott fájdalmas képet.
- Jajj most miért ne??
- Csak mert ne! - nevette el magát.
- Már pedig ezt fogjuk nézni! -
vigyorogtam győztesen.
Louis kezei csodákra
képesek..már pár perc múlva csökkent a fájdalom így elvettem a másik
tábla csokit is és azt is majszolni kezdtem. Louis mosolyogva nézett engem.
- Érdekesebb vagyok, mint a film? -
kérdeztem.
- Az biztos! - nevette el magát.
- Naa! - borzoltam össze a haját.
-Ezt most nem kellett volna! - mondta
és rám mászott majd vadul megcsókolt.
Valami istenien csókol!
- Ezt hol tanultad? - néztem a
szemébe.
- Sokat gyakoroltam! - nézett
pimaszul.
- Naa ez nem volt szép! - durcáztam
be.
- Jól van, na! - nevette el magát majd
egy puszit nyomott a homlokomra és visszaült mellém.
*
Louis este 8-ig itt volt egészen addig
míg Danielle haza nem állított.
- De azért ma nem voltál mégsem
egyedül. - vigyorgott rám Danielle miközben a kanapén ültünk már pizsiben.
- Hát nem volt rossz társaság! Nagyon
édes! Hozott csokit meg Nestea-t is! - nevettem.
- Örülök, hogy végre rendeződött
köztetek ez az egész.
- Annak én is.
Nagyon álmosak voltunk Dan-el ez a mozgalmas
nap után így mind a ketten nyugovóra tértünk.
~~*~~
A másnap pakolással telt ugyanis
felvetettem az ötletet Dan-nek hogy utazzunk, haza anyához hisz már nagyon
hiányzik nekem a húgom.
Nagyon örült neki így szóltunk a
fiúknak, akik nem szívesen engedtek el minket, de nem volt más választásuk.
Mikor kész lettünk a pakolással, ami
nem volt nagy kunszt mivel csak 2 napra megyünk hívtunk egy taxit és
elindultunk Greenwich felé.
Elbeszélgettük az utat így észre sem
vettük, hogy ide értünk.
A ház, amiben a gyerekkoromat éltem
kicsit megrémített, de vettem egy nagy levegőt és befelé
indultunk.
Meglepetésemre az egyik nagynénikémet
találtam bent.
- Margaret néni! Te hogy kerülsz ide?
- öleltem meg.
- Kicsikém, de jó hogy itt vagy! Nem
tudtalak elérni telefonon, hogy értesítselek, hogy mégsem lesz temetés. Anyád
nem akarja csak elhamvasztani és a tengerbe szórni.
- Micsoda? Miért?
- Fogalmam sincs, de ne
szomorkodj..nem kell a temetést elviselned. - simította meg a vállam.
- Jajj tényleg! Margaret néni ő
itt Danielle, Danielle ő itt anya nővére.
- Örvendek! - fogott vele kezet
mosolyogva.
- Anya hol van? - kérdeztem.
- Ők elköltöztek.
Megkért, hogy adjam oda a címet. - nyújtott ide egy cetlit.
- Akkor..nem baj, ha mi megyünk?
- Dehogy is! Jók legyetek. - ölelt meg
minket majd kiléptünk a házból és elgyalogoltunk a háztömbig ahol a cím szerint
anya és a húgom lakott.
Kaputelefonon felcsöngettünk és
meghallottam anya boldogan csilingelő hangát.
- Szia! Itt Jessy!
- Úristen! Jess! Nyitom! - mondta és
meghallottuk a zúgást majd kinyitottuk az ajtót.
Még szerencse hogy volt lift mivel az
5.-en laknak.
- Kislányom! - nyitotta ki anya az
ajtót és megölelt.
- Szia. Anya ő
itt Danielle a legjobb barátnőm! - mutattam be.
- Szia, kedvesem. - ölelte meg majd
beljebb tessékelt.
Ahogy beléptünk és benéztem a hálóba
egy kb. annyinak kinéző pasast láttam, meg mint anya és jó
képű
volt.
- Anya az ki? - suttogtam.
- Mindjárt bemutatom. - suttogta
vissza nevetve.
- Lisa gyere, édesem nézd kik jöttek!
- kiabált anya Lisa szobája felé, vagyis feltételezem, hogy az, mert amikor
kinyitotta az én húgocskám az ajtót láttam, hogy a szoba nagyon rózsaszín és
hercegnők
vannak a falon.
Idejött majd megölelt mindkettőnket.
- Sziasztok, lányok. - mosolygott ránk
a férfi, akit anya be akar mutatni. Roppant barátságosnak tűnt.
Az arcán mosoly húzódott szőke volt és kék szemű.
Nem néztem 37-nél többnek, ahogy anya sem sokkal idősebb
annál.
Bemutatkoztunk neki és kezet fogtunk
vele. Jim-nek hívják és ügyvéd. Hoppá! Anya jól kifogta... mondjuk, elég jól
tartja most már magát és egyáltalán nem öreg.
- Lányok, mint látjátok ez a lakás
nagyon kicsi nem fértek el sehol de Jessy az unokatesóid Josh és a többiek lent
vannak a nyaralóba, ha gondoljátok, csatlakozzatok nyugodtan hozzájuk.
- Ez nagyszerű
ötlet! - vigyorodtam el.
- Danielle? - néztem rá.
- Felőlem. - mosolygott
rám.
- Akkor, sziasztok! 2 nap múlva mielőtt
visszamegyünk Londonba még bejövünk.
- Szia, hercegnő.
- köszöntem a húgomnak.
- Sziasztok és örülök, hogy
megismertelek Jim.
- Én is örülök. - biccentett
mosolyogva majd mi elhagytuk a panelházat és taxival az öreg tóhoz vettük az
irányt.
- És mégis hol van az a nyaraló? -
kérdezte Dan.
- Egy kis tónál. Aranyos házikó és
elég nagy. Nyáron mindig ott voltunk az unokatesóimmal...meg..pár haverommal.
- Milyen haverok? - kérdezte vidáman.
Nem akartam, hogy bármire is rájöjjön
ezért csak megráztam a fejem mosolyogva.
- Csak pár barát.
- Értem. - nézett furán rám.
Nem igazán akarok a régi barátaimmal
összetalálkozni. Elé gáz ügyekbe kevertek bele és én ki tudtam jönni ebből
ők
viszont gondolom, még mindig ott tartanak, ahogy hagytam őket
1 éve.
A taxi letett minket egy erdő
szélén ahol kértem.
Danielle bizonytalanul nézett rám, de
küldtem felé egy megnyugtató mosolyt és magammal húztam a fák közé.
Nem sokat mentünk, amikor elénk tárult
a már régen ismert hely. Még mindig ugyanolyan gyönyörű
volt. A napfény ragyogott a tó vizén és a nagy faház ugyanolyan állapotban állt
egy magában a tó partjától nem messze.
- Gyere! - húztam magammal.
Mikor beléptünk az ajtón ezer emlék
jutott eszembe és akaratlanul is elmosolyodtam.
- Szia Jessy! - köszönt Josh és Ben
egyszerre. Oké hogy ikrek meg minden, de ez ijesztő
volt.
- Sziasztok. - köszöntöttem őket
egy öleléssel.
- Ő itt Danielle a
barátnőm.
- mutattam be nekik.
Intettek neki mosolyogva és az egyik
szoba felé vették az irányt ahol gondolom a többiek punnyadtak a TV előtt.
- Srácok itt van Jessy! - szólt be
nekik mire kijöttek a szobából és üdvözöltek minket.
3 fiú unokatesóm volt itt Josh Ben és
Mett és egy lány Mandy.
Bemutattam Daniell-nek őket
majd lepakoltunk.
- Remélem, nem érzed magad zavarba. -
mosolygott Dan-re Mandy.
- Nem. Nagyon is jól érzem magam. Jó
egy kicsit Londontól elszakadni és egy ilyen csöndes szép helyre jönni.
- Bizony! A srácokra meg rá se
hederíts kicsit ütődöttek.
- Hééj! A fülünk még jó! -
vágtak hozzá egy párnát.
- Josh! Kérsz visszakézből
egy taslit? Mert megkaphatod. - indult meg felé Mandy mire Josh rohanni kezdett
röhögve.
- Hát üdv a családomban. - huppantam
le Dan mellé, aki mosolyogva nézte őket.
- Szórakoztatóak! - nevetett.
- Hát az biztos!
- Ők apukád családjából
vannak?
- Nem. Csak Mett de ő
szöges ellentéte annak a családnak. Nagyon kedves srác.
- Jessy Danielle megyek, a boltba
hozzak valamit nektek? - kérdezte Mett.
- Köszi, nem kérünk semmit. - néztem
rá mosolyogva.
- Akkor én elmentem.
- Mett! Ha összetalálkozol velük engem
nem láttál az óta. - néztem a szemébe mire bólintott és kiment.
- Jess miről
beszélsz? - kérdezte Danielle értetlenül.
- Csak...rossz társaságba keveredtem 1
éve és nem igazán szeretném, ha találkoznál velük és én sem szeretnék.
- És gondolom nem is szándékozol nekem
többet mondani.
- Gondolatolvasó vagy. - mondtam majd
elindultam megkeresni Josh-t és Mandy-t mert tőlük kitelik, hogy
belefojtsák egymást a tóba.
A telefonom rezegni kezdett és Louis
nevét láttam meg a kijelzőn gyorsan fel is vettem.
- Szia, szívem! - szóltam bele.
- Szia! Hogy vagy? Hol vagy?
- Egy pincében és éppen meg akarnak
ölni. - suttogtam a telefonba.
- Haha, nagyon vicces. Csak aggódom.
- Tudom. Anyáéknál nem volt hely ezért
lejöttünk a nyaralónkba Dan-el és jól vagyok.
- Hol az a nyaraló?
- Az erdőben.
- Hogy hol?
- Louis nyugi nincsen semmi baj. Két
nap múlva megyünk oké?
- Oké. Nekünk most lesz egy próbánk,
úgyhogy megyek, szia!
- Szia. - nyomtam ki a telefont majd
zsebre dugtam.
Egyébként nem volt semmi különös az
unokatesóimmal csak éppen Mandy fojtogatta Josh-t így vissza bementem a házba.
Az este és a másnap is nagyon jól
eltelt hülyéskedtünk és rengeteg képet csináltunk, amit ezerrel nyomtunk fel
twiterre. Danielle látszólag nagyon jól érezte magát. Csak estefelé indultunk
el vissza anyáékhoz taxival.
- Jajj kicsim hiányozni fogsz,
látogass meg minket többször. - borult a nyakamba anya.
- Oké. Nemsokára úgyis jövök,
bemutatok nektek valakit.
- Hoppá! Csak nem egy fiút? -
vigyorgott.
- De. Nem kell agyon kérdezgetni és
kis kori képeket sem kell rólam mutogatni, ha megkérhetem.
- De olyan édes voltál!
- Anya!
- Jó nem fogok!
- Akkor jó. Viszont most megyünk. -
öleltem meg őket
majd hívtunk taxit és London felé vettük az irányt.
Este 22:00-ra érkeztünk meg így más
dolgunk nem volt csak bedőlni a pihe puha ágyba és aludni egy jó
nagyot.
És ez is jó lett!:) Remélem hamar hozod a következőt.:D
VálaszTörlésXx, Jess.
Nagyon jó lett. Imádom olvasni a blogod, szerintem nagyon jól írsz!! :) Várom a kövi részt :D
VálaszTörlésSzuper rész lett!!Meg ígérem örökké olvasni fogom és kommentelni fogok hozzá <3
VálaszTörlésAranyosak vagytok köszönööm!! ^-^ :D<3
VálaszTörlésSzerintem ez lett a legjobb... <3 :$
VálaszTörlés