Jessy szemszöge:
2
óra. Ennyi idő
telt el mióta hazajöttem a buliból és elaludtam ugyanis 8 órakor a kisfiam
sírása keltett. Kikecmeregtem az ágyból majd gyorsan kikaptam egy pólót
Louis szekrényéből és átmentem Dylan-hez.
-
Jaaj prücsök mi a baj? - kérdeztem és kiemeltem.
Szegénykémnek
nagyon álmos feje volt az arca pedig kipirosodott a sírástól. Az ölembe vettem
majd tisztába tettem és lesétáltunk a konyhába. Mire leértünk már csak
hüppögött. Nyomtam egy puszit az arcára mire a vállamra hajtotta a fejét.
Kivettem a hűtőből
a cumisüveget majd picit meg melegítettem és megetettem Dy-t majd felmentünk a
szobánkba. Louis fogalmam sincs, hogy hol van, mert már mikor kikeltem sem volt
jelen. Csináltam a Louis részére egy párnatornyot amivel Dy-t elkerítem majd
letettem a csöppséget és mellé feküdtem. Hasra fordult majd a két pici kezével
felnyomta
magát és rám nézett. Az éjjeliszekrényemen pihent a cumija így elvettem és a
szájába tettem. Irtó cuki volt, ahogy a nagy kék szemeivel és cumival a
szájában engem nézett.
Elmosolyodtam
mire ő
is.
-
Szeretlek prücsök! - mondtam és nyomtam egy puszit az arcára minek
következtében kicsúsztak a kezei maga alól.
-
Hoppá! - nevettem és gyorsan a hasamra fektettem, hogy ne sírjon.
Hason
helyezkedett el arca pedig az ajtó felé nézett. A fejét kezdtem el simogatni ő
pedig a lábaival és a kezeivel nyújtózni kezdett.
-
Kis pelenkás rosszaság! - kuncogtam.
A
kezembe vettem a távirányítót és bekapcsoltam a tévét. Nyílt az ajtó és Louis
lépett be rajta.
-
Szia, szívem! - köszöntem neki.
-
Szia. - sóhajtott majd leült az ágy szélére.
-
Haragszol a tegnap miatt ugye? - kérdeztem.
-
Haragudtam. De gondolkoztam és rájöttem, hogy neked is kell egy kis szórakozás,
hisz amikor terhes voltál nem jöhettél és amíg Dy nagyon pici volt akkor sem
szóval...
-
Örülök, hogy ilyen okos vőlegényem van! - vigyorodtam el.
-
Ugye? - nevetett és idehajolt egy homlok puszit adni.
-
Szia, törpe! - hajolt Dylan-hez aki felemelte a fejét és az apukájára
vigyorgott.
-
Nézd Jess ott alul mintha bújna ki a foga!
Megnéztem
és tényleg ott volt egy pici fogrészecske.
-
Ezért volt a múltkor olyan nyűgös. - mondtam.
Harry
rontott be az ajtón a másik két sráccal együtt.
-
Na, mi a pálya? - kérdezte.
-
Imádom mikor csak így berontotok! Nem is tudom, mi lenne velünk nélkületek! -
nevettem.
-
Nyugodtak lennénk! - mondta Louis mire Harry csúnyán méregetni kezdte.
-
Dylan játszunk repülőset? - kérdezte tőle Liam majd felemelte és a
magasban kezdte emelgetni. Engem konkrétan a szívroham kerülgetett a
látványra.
-
Liam tedd le a fiam! - szóltam rá.
-
Nyugi már anyuci! - nevette el magát.
-
Louis! - néztem a barátomra, aki nevetve figyelte az eseményeket.
-
Louis! - szóltam még egyszer rá.
-
Liam tedd le! - mondta szórakozottan.
-
Jajj kicsim mit csinálnak veled a csúnya rossz bácsikáid? - kezdtem el gügyögni
a babámnak mikor végre a kezemben tudhattam.
-
Pesztráljátok itt a fiamat! - néztem rájuk csúnyán mire nevetve kimentek a
szobából.
-
Elviszed felöltöztetni, amíg én, elkészülök? - kérdeztem Louis-t.
-
Persze! - vigyorodott el majd kivette a kezemből és kiment.
Gyorsan
előkotortam
valami itthoni ruhát a szekrényemből majd dobtam fel egy alap sminket
és felfogtam a hajam. Mire készen lettem Louis sétált be Dy-al az ajtón.
-
Készen vagyunk és nem nyígtunk! - mondta Louis.
-
Hát ti nagyon ügyesek vagytok! - dicsértem meg őket majd mindkettőt
megpusziltam.
-
Louis irány a megbeszélésre! - szólt be az ajtón Harry.
-
Miféle megbeszélés? - kérdeztem értetlenül és átvettem Dylan-t.
-
Tom valamit mondani akar... - húzta el a száját Lou.
-
Ohh... - fancsalodtam el ugyanis ilyen akkor szokott lenni, ha elutaznak
valahova.
-
Ne legyél nekem ilyen hisztis! - szólt rám Louis a szomorú és egyben durcis
arcom láttán.
-
Oké! - sóhajtottam.
-
Nemsokára itt vagyok! - mosolyodott el majd adott egy rövid csókot és elment.
-
Na, gyere, prücsök menjünk ki sétálni! - kaptam fel az ölembe majd lesétáltunk
a nappaliba összepakoltam pár cuccot Dy-nak beletettem a babakocsiba és
elindultunk.
Mikor
leértünk az utcára elkezdett csörögni a telefonom. Nagy nehezen előkotortam
a táskámból majd a képernyőn elhúzva az ujjam a fülemhez emeltem és
Dylan-re mosolyogtam, aki a saját lábait fogta közben pedig gügyögött.
-
Szia Jessica! - köszönt bele egy rég nem hallott hang.
-
Tom? - kérdeztem mosolyogva.
-
Na, mi van, már nem is emlékszel a jóképű unokatesódra? - nevetett.
-
Hogy is tudnám elfelejteni?
-
Ráérsz? - kérdezte.
-
Persze! Dylan-el sétálunk!
-
Szuper! 5 perc múlva a húgom házánál vagyok ott laktok nem messze ti is ugye?
-
Igen Zoe-ék mellett!
-
Akkor 5 perc múlva! - mondta és letette.
-
Hát prücsök most sem maradunk kettesben! - nevettem el magam.
Apropó...Zoe
hol van? A házuk felé vettem az irányt és bementem a kapun. A babakocsit
kint hagytam én pedig Dylan-el a karomban bementem.
-
Zoe! - kiabáltam el magam.
-
Ne kiabálj már! Fáj a fejem! - hallottam a nappalijuk felől.
-
Sok volt a pia? Hogy kerültél ide? Nálunk aludtál el nem?
-
De csak hazajöttem.
-
Akkora egy zseni vagy! Minek? - nevettem.
-
Nem tudom, hagyjál már! - nyűgött.
-
Jön a tesód ide! - vigyorogtam.
-
Tudom hívott!
-
Akkor oké! - vigyorogtam.
-
Neked miért nincs semmi bajod? - nézett rám szenvedve.
-
Mert én tudom hol a határ ellentétben veled!
-
Utállak!
-
Nem baj attól mi még szeretünk! - nevettem és Dylan-re mosolyogtam, aki a
hajammal játszott.
-
Add ide a keresztfiamat! - nyújtotta ide a kezét.
Átadtam
Dy-t majd leültem mire dudáltak egyet. Gyorsan felpattantam és kimentem a
házból. Tom éppen akkor szállt ki a kocsijából. Elkezdtem sétálni felé
majd mikor elértük egymást a nyakába ugrottam.
-
Szia, te törpe! - vigyorgott le rám mikor letett.
-
Nem vagyok törpe csak te nőttél túl nagyra! - raktam csípőre
a kezem.
-
Lehet, igazad van, mert a húgom is maradt a te magasságodban.
-
Még ide sem ért, de már fikáz! - hallottam meg a hátam mögül a másik unokatesóm
hangját.
-
Hello húgi! - intett neki mosolyogva Tom majd megölelte.
Átvettem
Zoe-tól Dy-t és Tom felé mutattam.
-
Azta! Ő
a fiad? - vigyorodott el.
-
Bizony! Már fél éves! Ugye prücsök? - gügyögtem neki, de a nyakamba bújt.
-
Új vagy még neki! - mosolyodtam el.
-
Jobban hasonlít Louis-ra, de a haja színe és az orra inkább rád hasonlít!
-
Igen kis szöszi! - nevettem fel.
-
Menjünk be! - mondta Zoe.
-
Harapós kedvedben vagy húgi? - kérdezte Tom.
-
Másnapos vagyok! - huppant le a kanapéra, ahogyan mi is.
-
Jaa az más! Nem kéne annyit inni! - nevetett.
-
Haha, nagyon vicces! - öltötte rá a nyelvét mire az apróság a karomban kacagni
kezdett.
Az
ölembe ültettem és a hasán összekulcsoltam a kezem. Igazából magától még nem ül
hisz kicsi, de most már egyre többet ültetem, had szokja.
-
Még Dylan is kinevet! - mondta neki Tom.
-
A saját keresztfiamra sem számíthatok ez borzasztó! - dramatizált Zoe.
-
Ez van húgi! - dőlt hátra Thomas.
Csörögni
kezdett a telefonom ezért gyorsan felvettem.
-
Szia babe! Hol vagytok? - szólt bele Louis.
-
Szia! Gyertek át Harry-ék!
-
Oké! 1 perc! - mondta majd letette.
-
Louis? - kérdezte Tom.
-
Bizony! Apa mindjárt itt van! - hajoltam Dy-hoz aki nagy szemekkel nézett rám
közben pedig egy huncut mosoly bujkált a szája sarkában. Tiszta apja... Pár
perc múlva berontottak a srácok és megszeppenve vették észre Tom-ot csak Harry
nem csodálkozott ő rögtön lepacsizott vele hisz már találkoztak.
-
Srácok ti még nem ismeritek Tom-ot! Ő Zoe báttya! - mutattam be.
Mindegyik
kezet fogott vele majd Louis idejött egy csókot adni és átvette a fiát.
Beszélgettünk
egy csomót Tom kikotyogott sok ciki sztorit rólunk majd Louis-nak megcsörrent a
telefonja így kivonult.
-
Már megint... - sóhajtottam és megsimogattam a kisfiam fejét.
-
Mi az Jess? - kérdezte Hazz.
-
Folyton csörög az a rohadt telefonja és fogadjunk mennie, kell valahova..
-
Beszéljek vele? - kérdezte.
-
Rendes vagy Harry, de ezzel úgysem tudsz semmit csinálni...
-
Azért majd megpróbálom! - kacsintott.
-
Köszönöm! - mosolyodtam el.
-
Naa nekem mennem kell Doncasterbe a fociklubba! - jött be Louis.
Nem
reagáltam semmit csak bólintottam.
-
Majd jövök! - nyomott puszit az arcomra és elment.
-
Miért nem mondod meg neki? - kérdezte Liam.
-
Hogy megint veszekedjünk? Semmi értelme...
-
Jaaj Jessy ha nem mondod meg neki, akkor nem fog változtatni! - mondta Zoe.
-
Jó jó majd beszélek vele! - sóhajtottam.
-
Nem megyünk át hozzánk medencés partizni? Van sok piánk! - vigyorodtam el.
-
Menjünk! - pattant fel Harry.
Miután
mindenki átöltözött átsétáltunk hozzánk, és amíg ők csobbantak a
medencében én csináltam pár szendvicset meg előkészítettem a piákat és
felmentünk mi is készülődni. Dylan-re tettem egy vízálló pelust majd a cuki
kék fürdőnadrágjába
bújtattam, a testét pedig gondosan bekentem baba naptejjel, mert kint jócskán
süt a nap. Gyorsan átöltöztem én is majd felfogtam a hajam és lementünk a
medencéhez.
-
Srácok Dy-nak ez az első medencézése szóval ne ijesszétek meg! - mondtam és
beadtam Harry-nek a picit majd bementem. Hazz úsztatni kezdte és néha
kiemelte a vízből, amin már a kicsi is mosolygott. Ahogy telt az idő
egyre jobban megszokta és egyre bátrabb lett a vízben. Átvettem majd gondoltam
letesztelem, hogy ha egy picit lemegy a víz alá mi lesz.. Megfogtam a hóna
alatt majd lenyomtam és rögtön fel is húztam. Megszeppent egy kicsit majd
vártam, hogy most nekiáll -e bőgni, vagy sem de semmi nem történt. Pislogott
rám nagy kék szemeivel és közben kacarászott.
-
Tetszett prücsök? - nevettem el magam.
-
Liam bácsi nézd! - kiabáltam oda Liam-nek, aki idefordult. Lenyomtam Dy-t
megint a víz alá mire Payno sokkot kapott és ideúszott.
-
Ilyet lehet? - kérdezte, de miután látta, hogy Dy kacag ő
is elmosolyodott.
-
Persze hogy lehet! Utána olvastam!
-
Óóó ez király! Ügyes vagy Dy! - vigyorgott.
-
Bombaa! - kiáltott Harry és belecsobbant a medencébe ezzel egy liter vizet ránk
fröcskölve.
-
Jól vagy baba? - fordítottam magam felé Dylan-t, aki sírni kezdett.
-
Jaaaj prücsök ne sírj! - öleltem magamhoz.
Egy
picit úgy voltunk és mikor már csak hüppögött magammal szembe fordítottam és
megpusziltam az arcát.
-
Bocsi kölyök! - úszott ide nevetve Harry.
-
Megverjük Hazz bácsit ugye? - kérdeztem Dy-t és egy úszógumival jól kupán
ütöttem a göndört, amin Dylan kacagni kezdett.
-
Anyát meg én verem meg! - vigyorgott rá és kivette a kezemből
Dy-t majd átadta Zoe-nak és a víz alá nyomott. Mikor felküzdöttem magam én
nyomtam le őt
és a nyakába ültem csakhogy ledobott. A kisfiam sírását hallottam meg ezért
gyorsan odaúsztam.
-
Prücsök csak játszunk! Mindannyian tudjuk, hogy Harry bácsit még te is legyőznéd!
- nevettem el magam mire Harry csúnyán rám nézett. Az ölembe vettem a fiam
ezzel megvédve magam, mert ilyenkor legalább senki nem nyomhat
le. Úsztattam még egy kicsit majd ölbe vettem. A pici fejét a vállamra
hajtotta és úgy maradt. Elfáradt szegénykém.
-
Gyere, baba menjünk aludni! - mondtam majd kimásztunk a medencéből
és az emeletre sétáltunk. Ott volt egy kis hiszti pelenkázás és öltöztetés
közben, de miután betettem a kiságyba, mint akit fejbe vágtak elaludt. Én
visszamentem a medencéhez ahol már Louis is itt volt hisz már 5 óra is elmúlt.
-
Szia, kicsim. - karolt át és egy puszit nyomott az arcomra.
-
Szia. - mosolyodtam el.
-
Van valami baj...ugye? - kérdezte.
-
Nincs semmi.. - ráztam meg a fejem mosolyogva, de nem voltam valami meggyőző
szerintem.
-
Dylan?
-
Lent voltunk a medencében és pancsiztunk de elfáradt és most fent alszik.
-
Oh, az király! Megyek én is átöltözni és medencézek egy kicsit!
-
Oké! - mosolyogtam majd bementem a konyhába.
Ittam
egy kis narancslevet mikor Dy hangját hallottam meg. Felsiettem és benyitottam.
-
Mi az prücsök? - álltam az ágya felé.

Nyitva
volt a szeme ezért kivettem.
-
Kizárt, hogy kialudtad magad..gyere, menjünk, pihenjünk kicsit együtt. -
mosolyodtam el.
Átmentünk
a mi szobánkba majd letettem Dylan-t az ágyra és a már száraz bikinimre
rávettem egy pólót és befeküdtem mellé.
-
Szeretlek baba! Aludj! - nyomtam puszit az arcára és magamhoz húztam.
Miután
lecsukta a szemét én is így tettem és pár percen belül el is aludtam.
Mellettem
mozgolódásra keltem. Mikor kinyitottam a szemem Dylan-t láttam, meg, ahogyan a
nagy párnának támasztva a hátát ül és a kezeivel játszik.
-
Ki ültetett fel prücsök? - kérdeztem mire felkacagott.
-
Magadtól ültél fel? - kérdeztem mire előre dőlt és kúszni kezdett.
-
Baba nagyon ügyes vagy! - vigyorogtam és az ölembe ültettem.
-
Már majdnem magadtól ülsz! - pusziltam meg az arcát.
Ölbe
vettem majd lesiettem vele a konyhába. Már sötét volt és csak a nappaliban meg
a konyhában égett a villany. Mindannyian ott ültek a nappaliban még Tom is.
-
Képzeljétek! Magától felült majd elkezdett kúszni hason! - vigyorogtam a
csöppséggel a kezemben.
-
Ez nagyszerű!
- vigyorgott Zoe.
-
Az apjára ütött! - mondta nevetve Louis.
-
Ügyes vagy prücsök! - csámcsogott Niall.
Lehuppantam
melléjük és Louis ölébe tettem Dy-t mivel kérte.
-
Na de én megyek, mert a barátnőm biztos hiányol! - nevetett Tom.
-
Hát lehetséges! - mondta Zoe.
Elköszönt
mindenkitől
majd kikísértük és elment.
-
Gyere fel egy kicsit...beszéljünk. - mondta Lou és Harry-nek adta Dylan-t.
Hazz
rám kacsintott én pedig elhúztam a szám.
-
Mit szeretnél mondani? - kérdeztem és leültem az ágyunkra.
-
Miért nem szóltál, hogy úgy érzed, elhanyagollak? - rakta karba a kezét és
megállt előttem.
-
Nem akartam veszekedni...tudom, hogy mennyi dolgod van, és nem kérhetem, hogy
válassz a munkád és a családod közt...
-
Jajj kicsim nekem ti vagytok a legfontosabbak, és ha mondtad volna, akkor nem
mentem volna vagy vittelek volna titeket is magammal...
-
Nem akartalak ezzel terhelni...
-
Buta vagy! - mosolyodott el majd leguggolt elém és adott egy rövid csókot.
-
Néha nehéz hogy nem vagy mellettem... - motyogtam a pólómat piszkálva.
-
Na jó...tudod mit? Megmondom Tom-nak hogy kérek két hét szünetet és kimegyünk a
nyaralómba! Oké?
-
Louis nem kérhetem tőled, hogy dobd el a munkád és hanyagold a
rajongóidat 2 teljes hétig!
-
A rajongóink meg fogják érteni, hidd el nekem! Családi nyaralásra megyünk!
-
Komolyan? A Bahamákra? - csillant fel a szemem.
-
Ahha!
-
Szeretlek! - vigyorodtam el és megcsókoltam.
-
Én is téged! - mosolygott majd felállt.
Lementünk
a srácokhoz és bejelentettük, hogy elutazunk.
-
Mi nem megyünk sehova Harry? - nézett nagy szemekkel az unokatesóm rá.
-
Látod, mit csinálsz haver? - nevetett fel Hazz.
-
Naaa! - mászott az ölébe Zoe.
-
Jól van, meglátom, mit tehetek! - nevetett.
-
Úú ma este pakolok! - ujjongott Zoe mire elnevettük magunkat.
Este
9 felé hazamentek a srácok mi pedig nekiálltunk Dylan fürdetésének.
-
Louis add már ide a csörgőt! - mutattam az egyik kezemmel a tárgyra a másikkal
pedig Dylan-t tartottam mivel még hosszú ideig nem akarom ültetni. Elkezdtem
a csöppség előtt
rázogatni, aki kacagni kezdett. Lou gyorsan baba szappannal átdörzsölte a
testét majd vízzel leöblítette. Figyelem elterelés csillagos ötös! Louis
feltartotta a törölközőt én pedig bele tettem Dy-t és a pelenkázóhoz
sétáltunk. Ott jól át törölgettük majd pelenkába raktuk és pizsire öltöztettük.
-
Menj zuhanyozni addig én, adok Dylan-nek még enni!
-
Oké! Sietek! - mondta Lou és eltűnt az ajtó mögött.
Lesétáltunk
a konyhába majd Dy-t belecsücsültettem az etetőszékbe, ami még új volt
neki.
-
Most már úgy eszel, mint a nagyfiúk! - mosolyodtam el és vágtam fel neki
barackot, amit a hűtőben találtam majd leültem elé és etetni
kezdtem. Az első falat elég nehézkesen ment ugyanis ez az első
szilárd étele. Lassan de biztosan eljutottunk a tányér feléig és adtam volna
neki az újabb falatot mikor elhúzta a fejét és morcosan kezdett nézni.
-
Jó jó befejeztem! - nevettem fel és megtöröltem a száját.
-
Kész vagyok! - jött le egy melegítő gatyában félmeztelenül Lou.
-
Mi is! Megettünk ügyesen egy fél tányér barackot! - vigyorogtam.
-
Szóval már ilyen nagyfiú vagy, hogy szilárdat is eszel? - emelte fel Dy-t aki
kacagni kezdett.
-
Óvatosan az emeléssel nehogy lerókázzon! - nevettem.
-
Mint amikor pár naposan lehányt? Nem játsszuk el megint! - rázta meg a fejét.
-
Pedig én jól szórakoztam! - vigyorogtam.
-
Anya pimaszkodik...nem lesz jó vége! - nézett rám durcásan.
-
Befogtam! - tettem magam elé kuncogva a kezeimet.
Felmentünk
az emeletre majd Louis Dylan-el lefeküdt az ágyra addig én elmentem
zuhanyozni. 10 perc alatt meg is voltam majd felvettem egy rövidnadrágot
és egy toppot és kimentem a szobába. Louis éppen nézte a tévét Dy-al a
mellkasán, amin elmosolyodtam és befeküdtem melléjük.
-
Alszik? - kérdeztem ugyanis nem felém volt fordulva a feje.
-
Nem. - válaszolt Lou.
-
Szia, prücsök. - simítottam meg a hátát mire mocorogni kezdett.
Levettem
az apja mellkasáról és az ölembe vettem.
-
Mi van te kis pelenkás? - mosolyodtam el és nyomtam egy cuppanós puszit az
arcára.
Aranyosan
felkacagott majd a kezével kezdett el tapsolni. Elvettem az éjjeliszekrényről
a cumiját és a szájába tettem.
-
Mikor indulunk nyaralni? - kérdeztem Lou-t aki nagyon el volt merülve a
meccsnézésben.
-
Hm? - fordította felém a fejét.
-
Mikor megyünk nyaralni? - kérdeztem meg újra.
-
Jaa holnap reggel beszélek Tom-al!
-
Oké! - mosolyodtam el.
-
Na, gyere, manó aludjunk! Apa most nem foglalkozik velünk. - gügyögtem és magam
mellé tettem a babát majd lefeküdtem és átöleltem.
-
Én foglalkozok veletek babe csak ez egy fontos meccs! - mondta Louis.
-
Ahha.. - nevettem fel.
-
Folyton pimaszkodsz Parker! Nem lesz ennek jó vége! - mondta.
-
Nem pimaszkodnék Tomlinson ha nem adnál rá okot! - kuncogtam.
Rám
mászott majd a nyakamhoz hajolt és szívni kezdte.
-
Aúú ez fáj! - nyavalyogtam és próbáltam magamról leküzdeni mire Dylan sikított
egy nagyot.
-
Úgy van, baba szidd le apát! - nevettem és lelöktem magamról Lou-t majd a
nyakamra tettem a kezem, ami nagyon fájt.
-
Utállak! - vágtam be a durcát.
-
Hisztis! - nevetett.
Dy
nagy szemekkel méregetett minket mire elnevettük magunkat és szegényt agyon
puszilgattuk.
-
Aludjunk? - kérdeztem Lou-t.
-
Aludjunk. - mosolyodott el majd lekapcsolta a tévét és a villanyt is.
-
Louis... - suttogtam.
-
Hm?
-
Aggódom.
-
Mi miatt?
-
Dylan. 14 óra a repülőút és ő még kicsi...neki napirendje van,
amit nem tudom mennyire jó felborítani..
-
Nyugi babe a napirendje nem fog felborulni hisz ugyanakkor eszik, és ugyanakkor
alszik csak más helyen...
-
És ez nem lesz fura neki?
-
Még kicsi...nem nagyon fog sokat észlelni belőle...
-
De...
-
Figyelj...Louise Lux-al is így volt csak ők éppenséggel körbeutazták a
világot velünk. Lux klassz kis csaj. Szeret társaságban lenni és könnyen szót
ért mindenkivel és nincs semmi lelki nyoma ennek.
-
Ez most picit megnyugtatott hisz Lux tényleg egy tündéri életvidám mini csajszi!
-
Így van! Nyugi!
-
Oké! Szeretlek! - hajoltam át Dylan-en és nyomtam egy csókot a szájára.
-
Én is téged szívem! - dörmögte.
Letettem
a fejem a párnára majd még egy utolsó puszit nyomtam a kisfiam arcára és
lehunytam a szemeim. Pár perc múlva el is aludtam.
Már csak 5 rész :( De kár! Mond hogy lesz még más blogod is *___* Siess xx
VálaszTörlésEsküvő lesz? ^^ Siess}3
VálaszTörlésIgen, lesz más blogom is..még nem tudom pontosan mikor publikálom de mindenképpen szólok nektek a facebook csoportban!;D És Viki igen lesz esküvő is!^^ <33
VálaszTörlésCsopit linkeld*~*
VálaszTörlésTessék: https://www.facebook.com/groups/697593450268688/ :*
TörlésKöszönöm <3
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés