Reggel 11-kor sikerült kikecmeregnünk az ágyból.
Rögtön összepakoltunk, elköszöntünk a lányoktól és Dan-től majd bementünk a kórházba Jay-hez
és a babákhoz. 1 órát töltöttünk ott, de mennünk is kellett tovább hisz
Louis-nak jelenése van egy próbán ugyanis este koncertjük lesz Londonban.
Louis már reggel óta morcos és nem tudom, hogy mi
baja van. Amint a kórházba értünk ez elmúlt, de ez nekem nem tetszik.
- Kicsim... - szólaltam meg és rá pillantottam.
- Hm?
- Reggel óta morcos vagy. Mi a baj?
- Semmi. Fáradt vagyok.
- Ja és ezt szerinted be is veszem? - néztem rá
hitetlenül.
- Tegnap este olvastam a neten egy cikket ahol apám
nyilatkozott.
- Ohh..és? Mit mondott?
- Csak kb. annyit lehetett belőle leszűrni, hogy én milyen egy hálátlan
vagyok, amiért ő állítólag
felnevelt, ami természetesen nem igaz és neki szüksége lenne, pénzre én pedig
nem adok neki. Ezt burkoltabban fogalmazta meg, de nem vagyok teljesen hülye.
- Ne foglalkozz vele! Tudod, hogy milyen! Ne is
vegyél róla tudomást! Most született meg az öcséd és a kishúgod! Inkább örülj!
- Örülök is, de ez estére nem kellett volna.
- Mert állandóan híreket kell olvasnod.
- Ez is az én hibám?
- Dehogyis! Csak mondom, hogy ne olvasgass híreket főleg ne apádról!
Nem mondott semmit csak bámulta az utat. 2 perc
hallgatás után szólásra nyitotta a száját.
- Látni akar. - mondta egy kicsit sem feldobva.
- Engem? Apukád?
- Ahha!
- És?
- Nem fog! - mosolyodott el.
- Miért?
- Nem engedem! Nem akarom, hogy valami olyat
mondjon, amivel téged megsértene. És ahogy ismerem, tuti mondana. Én pedig még
egyszer nem akarlak elveszíteni.
- Nem fogsz elveszíteni. Egy olyan alak, mint az
apád nem állhat közénk! Sőt! Senki
nem állhat közénk. - mosolyodtam el és egy puszit nyomtam az arcára.
- Imádom, hogy fel tudsz vidítani!
Ekkor a telefonom kezdett el csörögni. Gyorsan
elhúztam az ujjam a képernyőn
és a fülemhez emeltem. Az unokatesóm csilingelő hangját hallottam, meg ami egyből mosolygásra késztetett.
- Jessyyy! - visított bele mire elemeltem a telefont
a fülemtől.
- Lennél szíves nem beszakítani a dobhártyám? Még
szükségem van rá! - nevettem el magam, amin Louis is elmosolyodott.
- Bocsánat! Na! Szóval! Holnap este buli! Jönnöd
kell!! Léégyszii gyereee! Ott lesz Danielle is meg még pár haver! Naa!
- Hát.. - néztem Louis-ra.
- Louis-nak el kell engednie, mert ha nem akkor én
megverem!
- Jó majd valahogy elintézem! Majd este felhívlak!
- Oké! Puhítsad!
- Az lesz! - kuncogtam és kinyomtam.
- Zoe volt? - nevetett Lou.
- Szerinted? Ki képes még belevisítani a telefonba?
- Csakis ő!
Egy kicsit csendben ültem majd bátorságot vettem
magamon és belekezdtem az akciómba.
- Louiis! - mondtam vékony hangon az i betűt kicsit elhúzva.
- Ajjaj! Ez már nem jól kezdődik! - nevetett.
- Naa! Most miért mondod?
- Ismerlek! Miről van szó?
- Hát...holnap este elmennék bulizni... - pislogtam
rá nagy szemekkel ő viszont
csak az utat figyelte.
- Nem. - mondta és felém fordította egy pillanatra a
fejét.
- Légyszi légysziii!
- Még mindig nem!
- Naa! - nyafogtam tovább.
- Nem!
- De miért??
- Mert nem!
- Ajj de ez nem jó válasz!
- Jessy ne fárassz, már szépen kérlek!
- De olyan gonosz vagy! Danielle is ott lesz!
- Sokra mész vele, ha bajba kerülsz, amiről ugye te híres vagy!
- Ez gonosz volt! - tettem karba a kezem és fújtatva
hátra dőltem.
A szemem sarkából láttam, hogy rám néz és elneveti
magát.
- Mint egy 10 éves kislány, aki most tudta, meg hogy
nem mehet a cukrászdába!
- Hagyjál. - nyafogtam.
Hitetlenül megrázta a fejét majd újra az útra
figyelt.
Egy 10 perc múlva bekanyarodtunk az utcánkba majd
megálltunk a házunk előtt.
- Én most megyek próbálni valószínűleg már csak holnap, találkozunk!
- Jó. - mondtam és kinyitottam az ajtót.
- Nem kapok csókot?
- Nem!
- Esküszöm, mint egy kislány!
- Szia! - mondtam durcásan és kinyitottam a kocsi
ajtót majd miután kiszálltam jól becsaptam.
Az ajtóhoz sétáltam majd bementem viszont Louis
kocsija még mindig nem ment el.
Becsuktam az ajtót és a nappaliba mentem.
- Miért áll még mindig itt Louis? - kukucskált ki az
ablakon Dan.
- Összevesztünk és nem voltam hajlandó csókot adni
neki.
- Istenem. - nevette el magát és lehuppant a
kanapéra.
Megforgattam a szemem majd kimentem a házból és a
kocsihoz léptem. A sötétített ablak lassan lehúzódott ő pedig a telefonját nyomkodva ült
és lassan rám emelte a tekintetét.
- Addig nem megyek el, amíg nem kapok egy csókot!
- Idióta! - nevettem majd lábujjhegyre álltam és
megcsókoltam.
- Jó lesz?
- Hát...egyelőre jó!
- Akkor indulj meg, mert jövőre se érsz oda!
- Oké! Állj távolabb.
- Jó! Szia. - mosolyogtam és hátra léptem ő pedig gázt adott és elment.
Sóhajtottam egyet majd körülnéztem és visszamentem a
házba.
- Min vesztetek amúgy össze? - kérdezte Dan.
- Nem akar elengedni a holnapi bulira!
- Micsoda? Pedig arra el kell jönnöd!
- Lehet, le tudom úgy alkudni, hogy ők is jönnek a srácokkal.
- Na, nem! Ez egy csajos buli lesz!
- De azt mondta Zoe hogy jön pár haverja is!
- Jó, de azokat úgyse ismerjük. Legalábbis én nem! -
nevetett.
- Inkább elszökök! Csak akkor le fog ordibálni!
- Az meglehet! - kuncogott.
*Másnap*
Reggel elég későn keltem. Danielle megkért, hogy menjek el vele
bevásárolni, mert nincs itthon semmi kaja majd főzőcskézni kezdtünk, ami délután kettőig eltartott.
- Jessy! Telefon! - kiabált le az emeltről Danielle.
Gyorsan felrohantam a lépcsőn és a szobámba mentem a
telefonomért.
- Szia Zoe! - szóltam bele.
- Jössz bulizni? Mondd, hogy jössz!
- Még mindig nem tudom, ahogy este sem tudtam mikor
visszahívtalak.
- Ajj de akkor megszöktetünk! Louis-nak nem is kell
róla tudnia!
- El tudnék, menni hisz nem kötöz, oda az ágyhoz
csak nem akarom magamra haragítani.
- Majd ki engeszteled! Gyere már légyszí! - kezdett
el nyafogni.
Ekkor az ajtóra néztem, ami lassan kinyílt és Louis
állt ott.
Mutattam neki, hogy jöjjön ide mire idesétált és
leült az ágyamra.
- Figyelj Zoe most mennem kell majd még hívlak!
- Mondd meg Louis-nak, hogyha nem enged el, akkor
féljen tőlem!
- Jó megmondom! - nevettem el magam majd kinyomtam.
- Szia. - haraptam az ajkamba.
- Már megint nem kapok csókot?
- Hát...egy feltétellel.
- Engedjelek el a buliba? - forgatta meg a szemét.
- Ahha! - vigyorogtam rá.
- Hihetetlen vagy. - nevette el magát.
- Naa! - másztam az ölébe.
- Jó! Ha megyünk a srácokkal mi is!
- Ajj de a lányok nem akarják mivel ez egy csajos
buli lesz!
- Akkor nem mész!
- Na, jó! Most más hangnemre váltok! Elmegyek abba a
buliba és kész! - jelentettem ki határozottan.
- Nem mész!
- De!
- Jessy ne fárassz!
- Megyek készülődni! - sétáltam be a fürdőbe.
Elegem van a folytonos szabályzásból. Hogy mindenki
meg akarja mondani nekem hogy mit, csináljak mikor és hol. Az apám is folyton
megszabott mindent. És Louis is úgy viselkedik, velem mintha egy kis csitri
lennék, aki semmit nem tud az életről pedig ez nem igaz! Tudok magamra vigyázni és ezt ő is tudja. Utálom mikor ilyen.
Eddig szépen kértem és nem csináltam hisztit. Azzal is tisztában vagyok, hogy
ez gyerekes hozzáállás, de a múltkor mikor Doncasterben voltunk ő is elment bulizni a barátaival.
Gyorsan lezuhanyoztam majd kimostam a hajam és
rögtön meg is szárítottam. Kisminkeltem magam majd begöndörítettem a hajam és
kiléptem a szobába.
Louis az ágyon feküdt és a telefonjával babrált.
Ránéztem majd a szekrényemhez léptem és válogatni
kezdtem a cuccaim között.
Rövid idő alatt meg is találtam a megfelelő ruhát. Bementem ismét a fürdőbe felkaptam magamra a kiegészítőkkel és a cipővel együtt majd kiléptem a fürdőből.

Louis végignézett rajtam majd egy kicsit legeltette
a szemét a lábaimon majd megnyalta a száját és a szemembe nézett.
- Most komolyan ebbe a ruhában akarsz elmenni vagy
csak idegesíteni akarsz?
- Hmm...is-is. - mondtam és gonoszan elvigyorodtam.
- Na, most én elmegyek bulizni te pedig szépen
hazamész és nem jössz utánam! Meg egyeztünk? - tettem csípőmre a kezeim.
Felállt az ágyról majd közelebb jött hozzám és
átölelte a csípőmet majd
lenézett rám.
- Hány centis ez a magassarkú? Még mindig kicsi
vagy! - nevetett.
- Nem illik kinevetni a kisebbet jó? - néztem rá
durcásan.
- És mi van, ha azt mondom, hogy nem engedlek
sehova? - mosolygott.
- Ha most nem engedsz, el két hétig nem alszunk
egymásnál. - néztem a szemébe.
- Úgysem bírnád ki.... - mondta és még mindig
szorosan fogta a derekam.
- 3 hét..Louis ne akarj eljutni az egy hónapig..
- Jó menj! De ha valami történik veled...
- Meg tudom magam védeni! Nem emlékszel?
- De sajnos emlékszem! - nevette el magát.
- Majd holnap reggel találkozunk. Vaaagy délután, ha
nem tudok felkelni!
- Vigyázz magadra!
- Oké. - mondtam vidáman és gyorsan megcsókoltam
majd átrohantam Daniell-hez.
- Na, ki megy bulizni ma este?? - ordítottam el
magam.
- Basszus Jessy kimentem a vonalból! - fordult hátra
egy rúzzsal a kezében.
- Bocsánat! - nevettem el magam és lehuppantam az
ágyra.
- Akkor én mentem! - jött be Louis.
- Szia, szeretlek! - küldtem neki puszit.
- Én is...de nem szeretem, ha ilyen durva dolgokkal
fenyegetőzöl!
- Hát...ha egyszer ilyen eszközökhöz kell fordulnom.
- tártam szét a karom.
- Szeretlek! Sziasztok! - mondta majd becsukta az
ajtót.
- Hogy vetted rá? - kérdezte és újra a tükör felé
fordult Dan.
- Azt mondtam neki, hogy 3 hétig nem alszunk
együtt...legközelebb már tudom, hogy mivel fenyegessem meg! - nevettem.
- Te gonosz! - kuncogott.
Gyorsan átmentem a telefonomért és bepötyögtem Zoe
számát, aki első csörgés
után felkapta.
- Na? Jössz? Mondd, hogy jössz!
- Megyek! - mondtam mire belesikított a telefonba.
- Zoe most már kiváglak! Ne sikítgass!
- Jó jó! Kész vagytok már?
- Persze!
- Az jó, mert mindjárt ott vagyok értetek. - mondta
és meg sem várta a reagálásom rögtön letette.
- Danielle siess, mert mindjárt itt van. -
jelentettem ki és lementem a földszintre.
Ott gyorsan ellenőriztem még a táskám, hogy minden megvan -e majd Dan
is lejött, úgyhogy kimentünk a ház elé.
Amikor megláttam Zoe kocsiját elvigyorodtam és
megindultam felé.
- Csajok! Gyorsan pattanjatok be! - sürgetett Zoe.
Kinyitottam a hátsó ajtót és előreengedtem
Dan-t majd én is helyet foglaltam.
- Ki jön még? - kérdeztem.
- A srácok lemondták, akiket hozni akartam, úgyhogy
csajos buli lesz!
- Ohh az király! Legalább nem kell azzal törődnöm, hogy Louis féltékenykedni
fog.
- Jajj ne görcsölj már Louis-on! Ma este nem akarom
meghallani se a Harry nevét se a Louis nevét és sem a Liam nevét!
- Már nem vagyunk együtt Liam-el. - mondta Dan.
- Tudom! De gondolom, még szereted.
- Hát..ahha. - vágott fancsali képet mire gyorsan
megöleltem.
- Na, halljam drága unokatestvérkém...mi történt
Harry és közted, amiért most bulizásra adtad a fejed? - kérdeztem és előre dőltem.
- Le se lehet szedni a füléről azt a rohadt telefont. Én meg
szóvá tettem mire rám förmedt és nagyon nem szeretem, ha valaki kiabál velem,
úgyhogy elküldtem melegebb éghajlatra.
- Az tényleg nagyon idegesítő tud, lenni mikor beszélsz, hozzá ő meg csak feltartja az ujját, hogy
várj. Ha én beszélek hozzá, akkor ne telefonálgasson! - mondtam.
- Hát ez az! - háborodott fel.
- Olyan vicces titeket hallgatni! - kuncogott Dan.
- Örülünk neki! - dőltem hátra nevetve.
15 perc múlva már a szórakozóhely parkolójában
voltunk.
Kiszálltunk megigazítottuk a ruhánkat majd az ajtó
felé vettük az irányt.
- A Funky Buddha-ba jöttünk? - mosolygott Dan.
- Ahha! Azt mondták a srácok, hogy ez jó hely! -
válaszolt Zoe.
- Ha Liam szeret ide járni, akkor nem lehet rossz
hely. - nevettem.
Amint az őrökhöz értünk rögtön felismertek minket és
beengedtek.
Bent már nagyon jó hangulat volt. Mindenki táncolt
és énekelt. Rögtön a bárpult felé vettük az irányt és kértünk 3 vodka
narancsot.
- Kezdésnek jó lesz. - mondta Dan és felült a bárszékre.
- Én ma nem ihatok úgyhogy Jess légy szíves fogyaszd
el az enyémet is! - nevetett Zoe.
- Tényleg te vezetsz!
Amint kiadták a piákat én rögtön nekiláttam és
lehúztam mind kettőt.
- Na jösztök táncolni? - kérdeztem.
- Persze! - ujjongtak és elkezdtek behúzni a
tömegbe.
*3 óra múlva*
Éjfél van és én már túl vagyok két vodka narancson
és két koktélon. A hangulat iszonyatosan jó és többen is felkértek táncolni,
amit örömmel elfogadtam hisz elég helyesek voltak a táncpartnereim.
- Jessy tessék! - nyomott a kezembe egy koktélt
Danielle.
- Nem biztos, hogy ezt meg kéne innom! Így is
szédülök!
- Naa az én kedveméért!
- Hát te se keveset ittál! - nevettem el magam.
- Ohh nem volt az olyan sok! - kuncogott.
- Én már kicsit unom. Menjünk haza?
- Felőlem! Úgy is fáj már a lábam ebbe a cipőben!
- Megkeresem Zoe-t és szólok, neki addig te menj ki!
- Jó! - válaszolta és elindult utat törve magának a
tömegben.
Nem sokáig kellett keresnem hisz egy hosszú világos
szőke hajjal
nem tud eltűnni senki a
tömegben.
- Zoe mi már fáradtak vagyunk! Hazaviszel?
- Persze! - nevetett majd megfogtam a kezét és
kifele kezdtem el húzni.
Amikor kiértünk Danielle-t láttuk, meg, ahogy a
földön ül és fogja a fejét.
- Na, mi az? Most ütött a pia? - kuncogtam.
- Hát valami olyasmi! Nem jó ez a friss levegő. - nyöszörgött.
- Ne igyon, aki nem bírja! - nevettem és
kinyújtottam a karom, hogy felállíthassam őt.
Ahogy a parkolóban sétáltunk az autó felé egy ismerős kocsit pillantottam meg kicsit
messzebb állva.
Egy ében fekete Range Rover-t.
Remélem, hogy nem az ül benne, akire gondolok, mert
odamegyek és kiherélem.
- Csajok mindjárt jövök. - mondtam majd a kocsi felé
kezdtem el sétálni.
Amint az 5 méteres körzetébe értem beindította a
motort.
- Harold, ha elmersz menni én biztos, megverlek. -
morogtam magamban.
Amint odaértem kinyitottam a vezetői ülés felőli ajtaját és megláttam Harry-t és
mellette a másik jó madarat, az én vőlegényemet.
- Ti mit kerestek itt? - tettem csípőre a kezem és az az alkohol
mennyiség, amit az este folyamán megittam most egy pillanat alatt ment ki a
fejemből.
- Szia, életem. - cincogott az anyós ülésen Louis.
- Ti leskelődtetek utánunk? Ki ötlete volt? - kérdeztem mire
egymásra kezdtek mutogatni.
- Ennyire nem bíztok meg bennünk?
- Nem arról van szó csak.. - kezdte Louis mire
nagyon csúnyán rá néztem.
- Jó befogtam! - mosolyodott el és hátra dőlt.
- Ne mosolyogj, mert nagyon nem vicces! Amikor
Doncasterben elmentél a haverjaiddal bulizni, amíg én anyukádnak segítettem én
se mentem utánad kémkedni! Csalódtam benned Louis Tomlinson!
- Shh halkabban. - mondta Harry, de amint kiejtette
a száján meg is bánta, mert villámokat kezdtem el szórni a szemeimmel.
- Harold te csak engem ne csitítgass! Vagy talán azt
akarod, hogy szóljak a barátnődnek,
hogy jöjjön ide?
- Nem! Befogtam! De tényleg!
- Reméltem is! Most pedig! Mindketten hazahúzzátok a
seggeteket és ne kerüljetek a szemem elé holnap!
- De.. - kezdett bele Louis.
- Ha még egyszer megszólalsz, esküszöm, hogy be
fogom tartani azt a két hetes dolgot, amit még az indulás előtt mondtam!
- Ne! Harry inkább menjünk. - nevetett.
- Jó éjszakát! - mondtam mérgesen és becsaptam a
kocsi ajtót.
Visszamentem a lányokhoz és beültem a kocsiba.
- Hol voltál? - kérdezte Dan.
- Képzeld Zoe a te kis barátocskád és az én vőlegényem kémkedtek utánunk.
- Mi? Hol vannak? - háborodott fel.
- Már elmentek, mert kiosztottam őket!
- Jól tetted! Ilyen idiótákat! - mérgelődött.
- Menjünk haza. - kötöttem be magam majd hátradőltem.
Negyed óra múlva otthon voltunk.
- Na, sziasztok, csajok! Jó volt veletek bulizni még
megismételjük! Jó éjt!
- Jó éjt! - mondtuk majd kiszálltunk és bementünk a
házba.
- Én megyek aludni. Már kellően fel is idegesített az a két
idióta, úgyhogy mindenkinek jobb, ha most lefekszek aludni.
- Nyugodtan! - nevette el magát.
Felmentem a lépcsőn és még összeszedtem valahonnan annyi erőt, hogy lezuhanyozzak majd bebújtam
az ágyba és elaludtam.
Jaj srácok...... Miért nem lehet megbízni a lányokban? Annyira imádtam hogy az kimondhatatlan *-*
VálaszTörlésHúha Jess bekeményített :"D nagyon jó rész lett! Várom a kövit :)
VálaszTörlésjó lett :) gyorsan kövit :)
VálaszTörlésA kövi részt várom :) nagyon jó lett.
VálaszTörlésKöszönöööm! *-* <3333 :*
VálaszTörlés